Fotó:T. szántó györgy

Kétnapos nemzetközi szimpóziumot tart a Civil Összefogás Fórum (CÖF)-Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) a civilitikáról, „a népfelség tudományáról” Budapesten.

Bencze Izabella CÖF-alapító, CÖF-CÖKA-kurátor a csütörtökön kezdődő esemény sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a Civilek a nemzetállamokért – Az európai civil együttműködés alapjai című rendezvénnyel új ajtókat akarnak nyitni Európának.

Ifj. Lomnici Zoltán CÖF-szóvivő, a CÖKA közjogi kabinetjének vezetője azt mondta, remélik, a konferencia megteremti az alapját annak, hogy jövő tavasszal létrehozhassák az Európai Civil Együttműködési Tanácsot, amely meggyőződésük szerint az Európai Unió javát szolgálja majd. A cél a nemzetállamban gondolkodó civilek összefogása, a közös akaratok koordinálása.

Pawel Piekarczyk, a Gazeta Polska lengyel lap szerkesztője kijelentette, hogy egész Európa szuverén nemzetekből, elsősorban nemzetállamokból áll.

(MTI)