Az április 8-ai választás alapvető tétje az, hogy bevándorlóországgá válunk vagy magyar ország maradunk – hangsúlyozta hétfő esti erzsébetvárosi fórumán Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője.

Azt mondta, hogy 1990 óta szinte valamennyi parlamenti választás sorskérdés volt a magyar nemzet számára.

„Az az alapvető kérdés, hogy mi, magyarok, tudunk-e annak érdekében tenni, hogy az évszázadok óta kialakult, számunkra biztonságot teremtő európai életformánk megmaradjon (…), az a keresztény életformánk és életminőségünk, amely teljesen természetes módon alakítja a hétköznapjainkat” – fogalmazott. Hozzátette: ha ez nem sikerül, arra az útra lépünk, amelyre rossz politikusok az Európai Unió tagállamainak jelentős részét terelték.

A fideszes politikus szerint vannak olyan uniós tagállamok, ahol felelőtlen politikusok úgy döntöttek, beengednek százezres nagyságrendben illegális bevándorlókat, most pedig azt szeretnék, hogy „a saját hibájukból, rossz döntésükből előálló nehéz helyzetet terítsük szét az Európai Unió országai között”, akár az uniós alapszerződéssel ellentétesen.

Mint mondta, térségünkben ma Magyarországra nehezedik a legnagyobb nyomás annak érdekében, hogy – a lakosság elsöprő többsége által támogatott és igényelt politikát megváltoztatva – fogadja el a felső határ nélküli, kvótaalapú betelepítést.

A példátlan nyomásgyakorlás ellenére „hallgatunk a józan észre” – jelentette ki.

Deutsch Tamás szerint nehezen dönthető el, hogy az EU intézményeinek és vezetőinek „őrült elképzelései” vagy az ENSZ-ben megfogalmazódó migrációs egyezménytervezet elfogadása jelent nagyobb veszélyt Magyarországra. Megjegyezte, hogy az utóbbi dokumentum alapjoggá tenné az illegális migrációt.

Mintegy kétszáz ember előtt a politikus arról beszélt: a „sokszínű ellenzéki összeborulás” képviselői Magyarországon „nincsenek érdemi döntési helyzetben”, így abból tudható, mit tennének hatalomra kerülésük esetén, hogy miként szavaztak európai parlamenti képviselőik Brüsszelben. Ők pedig, tette hozzá, minden esetben támogatták, hogy Magyarországot elítéljék a déli határon felhúzott kerítés miatt vagy annak lebontását követelték, és támogatták az áttelepítési kvóta bevezetését, a migráció könnyítését. Világos és egyértelmű, hogy ha ezek a pártok döntési helyzetben vannak, akkor milyen álláspontot képviselnek – jelentette ki a fideszes EP-képviselő. 

Hangsúlyozta, a nehéz helyzetben lévőket nem Európába kell telepíteni, hanem abban kell őket támogatni, hogy hazájukban javuljon a helyzetük, amint a magyar kormány teszi ezt a közel-keleti keresztényekkel.

Deutsch Tamás szerint szégyellheti magát minden európai vezető, „aki a szolidaritásról papol”, miközben egyetlen fillérrel sem járul hozzá a határkerítés eddig 140 milliárd forintos költségeihez, ugyanakkor a megépítése miatt fejlesztési forrásokat vonna el Magyarországtól.

Mint mondta, a migráció kérdésében a visegrádi országok ugyanazon az állásponton vannak, mint Magyarország, az unió legalább tíz tagállama, ha teheti, hallgat a kérdésben, ha nem, akkor „felmondja az uniós migránssimogató mantrát”, odahaza pedig azzal ellentétesen cselekszik.

Láthatóan nem vagyunk egyedül – fogalmazott a politikus a fórumon, és arra bíztatta hallgatóságát, hogy szavazzanak a Fidesz-KDNP jelöltjeire, győzzenek meg ugyanerről és vigyenek el magukkal voksolni bizonytalan szavazókat, március 15-én pedig menjenek el a Békementre.

MTI