Nem összeegyezhetetlen egymással a menekültek védelme és a biztonság garantálása – mondta Filippo Grandi, az ENSZ menekültügyi főbiztosa budapesti sajtótájékoztatóján.

Fotó: MTI/EPA


Fotó: MTI, archív, illusztráció

A főbiztos a magyar-szerb határövezetben tett útjáról, továbbá Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel, valamint Pintér Sándor belügyminiszterrel folytatott megbeszéléséről beszámolva kiemelte: minden országnak nemcsak joga, hanem kötelessége is megvédeni a határait és biztosítani az állampolgárai biztonságát, de ezek a kötelezettségek nem állnak ellentétben azzal az erkölcsi kötelességgel, hogy segítséget nyújtsanak a menekülteknek.
    
Azt mondta: a kormányzati képviselőkkel folytatott tárgyalásain sürgette, hogy segítsék a menedékkérők hozzáférését a menekültügyi eljáráshoz, és kifogásolta, hogy a tranzitzónában tartózkodók nem távozhatnak az eljárás végéig, továbbá csak kevesen kapják meg a menedékstátuszt.
    
Kifejtette: túl kevés ember jut be naponta Magyarországra, hogy benyújthassa a menedékkérelmet. Nem jó, hogy a tranzitzónát nem lehet elhagyni, holott menedéket keresni nem bűncselekmény. Ezt különösen a kísérő nélkül érkező fiatalkorú menekültek esetében kell szem előtt tartani – fűzte hozzá.
    


Fotó: MTI, archív, illusztráció

Filippo Grandi úgy látja, mindez azt mutatja, hogy Magyarország korlátozni szándékozik azoknak a számát, akik ide jönnének védelemért. Érthető, hogy Magyarország nehéz helyzetben van, hiszen egyfajta tranzitország a Nyugat-Balkán és Nyugat-Európa között, de az ország által hozott intézkedések az elutasítás üzenetét jelenítik meg – vélekedett.
    
A betelepítési kvótákról kijelentette: egyes uniós tagállamok jogosan kérik a terhek megosztását, és sajnálatos, hogy Magyarország nem vesz részt ebben.
    
A főbiztos kitért arra: nehéz időben érkezett Magyarországra, hiszen a menekültek száma nőtt az elmúlt időben, és azokban az országokban, ahonnan menekülnek, erősödnek a konfliktusok, és fokozódik az erőszak. Olyan időszak ez, amikor a nemzetközi szolidaritásra és együttműködésre nagyobb szükség van – tette hozzá.
    
Kérdésre Filippo Grandi közölte: kezdeményezték a tanácskozást Orbán Viktorral, de a találkozó a miniszterelnök elfoglaltsága miatt nem jött létre.
    
Ugyancsak kérdésre azt is elmondta, hogy szervezete, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) nem a menekültek kontrollálatlan vándorlását támogatja, hanem a mozgásuk koordinálását.
    
Azt is mondta, hogy ugyan a hatóságok szerint a menekültek gyakran idő előtt úgyis elhagyják Magyarországot, de meglátása szerint ha egy ország valóban ösztönözni akarja a menekülteket, hogy maradjanak a területén, akkor a beilleszkedést segítő programokra van szükség.

(MTI)