Amíg nemzeti kormánya van Magyarországnak, nem lesznek betelepítések sem laktanyákba, sem más középületekbe – jelentette ki a honvédelmi miniszter vasárnap reggel a Kossuth rádióban.

Simicskó Istvánt a Vasárnapi Újság című műsorban ezt arra a kérdésre reagálva mondta, hogy Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje korábban nyilvánosságra hozták javaslataikat, amelyekben az szerepel, hogy „meg kell nyitni a nem használt laktanyákat a bevándorlók előtt”.  A honvédelmi miniszter megdöbbentőnek nevezte ezt az elképzelést.

A miniszter azt mondta: az ellenzéki pártok képviselői, a brüsszeli döntéshozók, valamint a „Soros-hálózat” aktivistáinak cselekedeteiből „szisztematikus terv” rajzolódik ki, miként szeretnék betelepíteni a bevándorlókat. Simicskó István megemlítette, hogy az elmúlt időszakban nyolc ellenzéki képviselői írásbeli kérdés, továbbá 25 közérdekű adatigénylés szólt arról, milyen laktanyái, raktárjai vannak a honvédségnek.

A honvédelmi miniszter emlékeztetett arra: a rendszerváltás óta a Magyar Honvédség létszámát, technikai eszközöket, laktanyáit tekintve is „zsugorodott”. Az összes megyében van laktanya, de ezek közül csak tíz megyében vannak működő laktanyák.

Simicskó István ugyanakkor kiemelte: a kormány döntésének köszönhetően folyamatosan növelik a honvédelmi költségvetést. Ennek révén a Magyar Honvédség növekedési pályára állt, elindították a Zrínyi 2026 elnevezésű honvédelmi és haderő-fejlesztési programot, melynek része a laktanya-felújítási program is: Hódmezővásárhelyen már elkezdték, Tatán, Kaposváron, majd máshol is folytatják.

A miniszter kiemelte: céljuk a 30 ezer – hivatásos és szerződéses – katonából álló aktív állomány, valamint a 20 ezer – területvédelmi alapon szerveződő – katonából álló tartalékos állomány kiépítése. Ehhez szükségük van korszerű létesítményekre.

A miniszter azt is elmondta: míg 2010-ben tizenhét, jelenleg már több mint 6 ezer tartalékos katonája van a honvédségnek. Céljuk, hogy területvédelmi alapon az ország valamennyi járásában felállítsák a tartalékos egységeket.

Simicskó István kitért arra is, hogy az elmúlt 2 és fél évben több mint 17 ezer magyar katona vett részt a déli határ védelmében. A miniszter szerint a magyar katonáknak és rendőröknek köszönhető, hogy jelenleg Magyarország az egyik legbiztonságosabb ország. Ha ők nem védték volna a határokat, akkor ez nem így lenne – jegyezte meg a miniszter.

A honvédelmi miniszter szerint hatékony határvédelmi rendszert sikerült kiépíteni, erre a jövőben is szükség lesz.

A KDNP-s politikus hangsúlyozta: a magyar kormány egyáltalán nem akar betelepítést. A miniszter úgy fogalmazott: ha az megkezdődne, „pár év, és nem ismernénk rá a saját országunkra”.

MTI