Aki magyarként megszavazza a Sargentini-jelentést, hazaáruló – véli ifjabb Lomnici Zoltán, a CÖF szóvivője, akit a jelentés mellett a kötcsei polgári piknikről is kérdeztünk.

– Levélben fordult az EP-képviselőkhöz a CÖF-CÖKA, hogy ne szavazzák meg a Sargentini-jelentést. Mit várnak a megkereséstől?

– Valóban, a szervezet valamennyi európai parlamenti képviselőhöz eljuttatta határozott felszólítását azzal kapcsolatban, hogy szeptember 12-én, vagyis most szerdán ne szavazzák meg a Sargentini-jelentést. A kezdeményezéshez csatlakozott többek között a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, a Magyar Írószövetség és a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége is. Azt gondoljuk, hogy ebben a kérdésben ráadásul különös teher nyugszik a magyar ellenzéki EP-képviselők vállán. Aki ugyanis megszavazza a jelentést, azt csak hazaárulónak lehet minősíteni.


– A DK-közeli orgánumok a levél miatt futóbolondnak minősítik a CÖF-ösöket, akik állítólag fenyegetőznek a dokumentummal, de még képviselőjük, Gréczy Zsolt megszólalt az ügyben…

– Az érintett képviselő szerint aki egy ilyen szégyenteljes jelentés megszavazóját hazaárulónak minősíti, annak elment az esze – mentségére legyen mondva, neki sose volt… Ami pedig a Demokratikus Koalíciót illeti, jobb, ha megbarátkoznak a gondolattal, hogy 2010 óta nem lehet büntetlenül a nemzet ellen fordulni. Pláne ilyen kiélezett helyzetben, amikor nemcsak hazánk, hanem Európa megmaradása a tét.


– Ez utóbbiról is beszélt a miniszterelnök a tizennyolcadik polgári pikniken, Kötcsén. Ön mit emelne ki az előadásból?

– A kormányfő rendkívül pontos képet festett le az EU-n belüli rövid és közép távú, várható folyamatokról, amelyben Macron és Merkel szerepét is elhelyezte egy képzeletbeli koordináta-rendszerben. Egyetérthetünk abban, hogy a németek ellenállásán áll vagy bukik, megvalósulnak-e a francia elnök hagymázas tervei. A miniszterelnök elmondta azt is, hogy szerinte a Sargentini-jelentés számos félreértésen alapul, ezért is fontos, hogy különösen a néppárti képviselők nemmel voksoljanak a szerdai napon.