Nem kíván más párt jelöltje lenni az MSZP-ből kilépett Horváth Imre országgyűlési képviselő. A politikus közleményben tudatta az MTI-vel, hogy ha az újpesti választópolgárok kívánják, akkor indul a 2018-as választáson.

Fotó: MTI, Kovács Attila, illusztráció

A múlt héten szerdán derült ki, hogy Horváth Imre kilépett az MSZP-ből, de a parlamenti frakció tagja marad. Sajtóhírek szerint a kilépés indoka az volt, hogy az MSZP a választási megállapodás érdekében a képviselő újpesti választókörzetét átadná a Demokratikus Koalíciónak.

A képviselő kilépését nem indokolta a közleményben, azt azonban leszögezte: baloldali embernek, baloldali politikusnak tartja magát, értékrendje nem változott, ahogy az sem, hogy továbbra is baloldali közösséghez tartozik.

Horváth Imre közölte, ezentúl is az MSZP-frakciójában dolgozik a választókerületéért és az országért. „Világéletemben Újpestet és az itteni embereket szolgáltam. Őket képviselem, értük dolgozom legjobb tudásom és erőm szerint” – fogalmazott.

Horváth Imre azt írta, baloldali politikusként semmilyen más pártnak nem kíván a jelöltje lenni. „Én az újpestiek jelöltje vagyok és az is leszek” – tette hozzá.

„Ha az újpesti választópolgárok kívánják, hogy folytassam a munkát, megteszek mindent, hogy 2018-ban is győzelemre váltsam a bizalmat” – írta a képviselő.

Horváth Imre közölte, azért adta ki a közleményt, mert szeretne a találgatásoknak véget vetni. A maga részéről az ügyet lezártnak tekinti – tette hozzá.

MTI