Kizárólag akkor tud Magyarország megmenekülni a kötelező kvóta szerinti kényszerbetelepítéstől, és csak akkor tud hosszútávon a stabil határvédelem mellett kitartani, ha a jelenlegi kormánypártoknak mindehhez itthon és európai szinten is kellő felhatalmazása van – nyilatkozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Magyar Hírlapnak.

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

Gulyás Gergely a lap csütörtöki számában olvasható interjúban kifejtette, a kabinet nyugodt és erőteljes kampánnyal készül, mivel a mindennapi kormányzati feladatokat is el kell látnia, döntéseket kell hoznia. „Ilyen a miniszterelnök által bejelentett családvédelmi akcióterv is, melyet ugyanígy fogadtunk volna el akkor is, ha nem lenne EP-kampány” – mondta.

Kiemelte, az elmúlt évek bebizonyították, Magyarországot a kormánypártok tudják a legeredményesebben képviselni az Európai Unióban, az ellenzék ugyanis a „Jobbiktól a Gyurcsány Ferenc-féle Demokratikus Koalícióig” a „bevándorlás támogatására esküdött fel, de legalábbis azonnal letenné a fegyvert az uniós kvóták ránk erőszakolása előtt”.

A miniszter az EP-választástól azt várja, legalább hangsúlyeltolódás lesz az európai összefogást támogató, az Európai Uniót mint intézményt helyesnek tartó, de azon belül a tagállami hatáskörök további csökkentését és különösen a bevándorlást elutasító politikai erők javára.

Úgy látja, Európát nehezebb lesz kormányozni, mivel egy sokkal fragmentáltabb, sokszínűbb parlament alakulhat meg azt követően, hogy az Európai Néppártnak (EPP) és a szocialistáknak várhatóan – 1979 után először – nem lesz együtt többsége.

„Mindig azt mondtuk, hogy a mi helyünk az Európai Néppártban van, és ezt most is így gondoljuk” – jelentette ki Gulyás Gergely. Megjegyezte továbbá, az Európai Parlament legerősebb pártja a Néppárt, amelynek legerősebb tagpártja a Fidesz, ezért kölcsönös érdek, hogy a Néppárt ne tolódjon el egy olyan liberális irányba, amely már érdemben nem különböztetné meg ezt a politikai családot egy Emmanuel Macron-féle tömörüléstől. „Ezt csak a Fidesszel együtt sikerülhet megakadályozni” – fűzte hozzá.

A tárcavezető szólt arról is, a Fidesz kompromisszumkészségének legjobb bizonyítéka, hogy támogatták a Néppárt német frakcióvezetőjének, Manfred Webernek a jelölését a bizottság elnökségre. Gulyás Gergely kérdésesnek nevezte ugyanakkor, hogy Weber a tisztség megszerzése után miként próbál majd parlamenti többséget teremteni. „Mi szerencsétlennek tartanánk, ha a Néppárt listavezetője idő előtt elköteleződne egy bevándorláspárti, zöld, balliberális irányba” – fogalmazott. Aláhúzta azonban, „bár Manfred Weber nyilatkozatait hallva fennáll ennek a veszélye, de őt régebbről ismerve bízunk abban, hogy saját jövője mellett az Európa jövőjéért viselt felelősségével is tisztában van”.

A Miniszterelnökség vezetője elmondta, a politika számosságából adódóan a kormánypárti felelősség a közügyekben mindenért nagyobb, ugyanakkor a kormánypártok felelőssége leginkább az ország állapotában ragadható meg. „Egy-egy erősebb megjegyzés a mi oldalunkról is elhangzik, viszont az a kocsmai stílus, amely az ellenzék részéről általánossá vált, nálunk nem szokás” – mondta.

Gulyás Gergely szerint például a miniszterelnök évértékelő beszéde alapján sem nehéz belátni, hogy van egy világos eszmei alapokon nyugvó kormányzás, egyértelmű célokkal, értékrenddel és ennek megfelelően meghozott döntésekkel, amivel szemben nincs alternatíva a közéletben. „Ráadásul a balliberális oldal mostanra a demokrácia alapszabályait sem fogadja el, viszont kiegészült a Jobbikkal is” – tette hozzá.

Kijelentette, a migráció elutasítása egyszerre politikai hívó szó, és társadalompolitikai program, amiből szuverenitásfelfogás, demográfiai program, a nemzeti kultúra védelme, a nő és férfi közötti egyenjogúság tisztelete, tehát magyar és európai jövőkép egyaránt következik.

Gulyás Gergely közölte azt is, már dolgoznak azon a – két héten belül elkészülő – javaslatcsomagon, amelynek célja, hogy a gyermekek a tömegtájékoztatásban, illetve az élet más területein se találkozhassanak erőszakkal, vagy további olyan jelenségekkel, amelyek veszélyeztetnék az ép testi vagy lelki fejlődésüket.

„Remélem, hogy a jó újságírók a jobboldalon dolgoznak” – mondta Gulyás Gergely a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány kuratóriumának éléről távozó Varga István jobboldali sajtó minőségét kritizáló kijelentéseire reagálva. A miniszter úgy értékelt, „ezen az oldalon újságírónak lenni önmagában morális fölényt jelent”.