Az Identitás Generáció két fiatal aktivistája muszlimnak öltözve, hangosbeszélőn köszönték meg a Zuglóban felépített mecsetet. Egyikük a Közel-Keletről ismert férfi fejkendőt vett magára, másikuk a nikáb nevű női ruhadarabot. A PestiSrácok.hu felkereste a szervezetet, amelynek szóvivője, Bódi Ábel elmondta, az akcióval arra szerették volna felhívni a figyelmet, nincs rendben, hogy egy budapesti mecsetben a sáriát, az iszlám törvénykezést népszerűsítették.

Fotó: PestiSrácok/Horváth Péter Gyula

A PestiSrácok.hu-nak adott válaszból kiderül, azért az MSZP–Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, Karácsony Gergely rendezvényét választották, mert a minap Juhász Péter, az Együtt elnöke is kitette a Facebookjára, hogy hordjanak a nők kendőt, és ezt az Identitás Generáció összekapcsolta azzal, hogy Zuglóban az állampolgárok megkérdezése nélkül épült egy mecset, ahol a sáriáról tartottak népszerűsítő előadásokat.

„Sokan azt hitték, hogy fidelitasosok vagyunk, de ez távol áll az igazságtól. Nyilván az identitárius szervezetek jobboldaliak, de nem kötődünk egy párthoz sem” – mondta a szervezet szóvivője. „Sajnos gyorsan kitakarítottak minket, de Karácsony Gergely reagált, és álproblémának nevezte a bevándorlást és az iszlamizációt. Gondolom, nem volt rá felkészülve, pedig fel kellene készülnie az ilyesmire, hiszen mégis az ő engedélyével épült mecset Zuglóban. De számoltunk azzal, hogy gyors akció lesz, a szervezőknek egyébként üzenném, hogy jobban kell figyelni, nem az előadást hallgatni, mert simán elmentünk majdnem a színpadig, így akár egy terrorista is besétálhatna a rendezvényre” – tette hozzá.

Az aktivisták ironikusan elmondták, ha Karácsony győzne, akkor vége lenne a fasiszta uralomnak az országban, és Magyarország is a haladás útjára lépne, mint Svédország, vagy Franciaország.

A teljes beszámoló és a videó a PestiSrácok.hu-n érhető el.

demokrata.hu