Az MSZP mindent megtesz azért, hogy “a Fidesz irányítása alatt álló Nemzeti Választási Iroda (NVI) ne csalhassa el” csaknem negyedmillió ember akaratát, és megtartható legyen a földügyi népszavazás – közölte az ellenzéki párt csütörtökön az MTI-vel.

Az MSZP azt írta: teljesen nyilvánvaló, hogy az NVI a Fidesz utasítására próbálja érvénytelenné nyilvánítani a “földrablások ellen kezdeményezett Fidesz-ellenes népszavazást” támogató aláírások tízezreit.

Az NVI arányaiban annyi aláírást minősített érvénytelennek, amennyit korábban soha egyetlen népszavazási kezdeményezés esetében sem – tették hozzá.

A szocialisták szerint a Fidesz és Orbán Viktor retteg minden olyan népszavazástól, amit nem tud manipulálni. “Ezért utasították az NVI-t, hogy minősítsenek érvénytelenné annyi szavazatot, amennyit csak kell”.

Az MSZP szóvá tette, az NVI napokig megtagadta, hogy kiadja azt a belső dokumentumot, amely utasításokat tartalmazott arról, hogy mi alapján tekintik az aláírásokat érvényesnek, illetve érvénytelennek – majd egy egészen más iratot tettek közzé.

Gáva Krisztián, az NVI elnökhelyettese az ATV Egyenes Beszéd című műsorában szerda este arról beszélt: nem lehet népszavazást kiírni az állami földek privatizációjáról, mert nem lesz meg a szükséges 200 ezer hiteles aláírás az MSZP kezdeményezéséhez.

Elmondta, az ívek csaknem 96 százalékos feldolgozottsága mellett mintegy 173 ezer érvényes és 42 ezer érvénytelen aláírást találtak. Nagyjából még 10 ezer szignó ellenőrzése van hátra, de ha azok mind érvényesek is lennének, akkor sem jönne össze a törvényben megkövetelt 200 ezres szám.

Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese június 28-án adott le – közlése szerint – 240 ezer aláírást a népszavazási kezdeményezéshez. A kérdés úgy szól: “Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt az állami tulajdonban álló termőföldek értékesítésének a tilalmáról?”

MTI