A MSZP 2004-ben bevitte az országot az Európai Unióba, 2016-ben pedig ők védik meg Magyarországot, hogy ne lehessen kivezetni az unióból – mondta az MSZP elnöke csütörtökön Debrecen főterén, a párt nőszövetségének a Szeretettel a gyűlölet ellen című rendezvényén.

Fotó: MTI/Bodnár Boglárka, archív

Molnár Gyula szerint „nem létező kérdésre nincs jó válasz”, ezért arra kért mindenkit, október 2-án maradjon otthon, mert „csak azt a szavazatot nem lehet elcsalni, ami nincs leadva”.

A szocialisták rendezvényének kezdetén a Fidelitas helyi aktivistái Ne kockáztassátok a jövőnket! feliratú molinót tartottak magasba, folyamatos fütyüléssel és a „hazaáruló” szó skandálásával zavarták az ellenzéki politikusok – Molnár Gyula és Gurmai Zita, az MSZP nőtagozatának elnöke – beszédét.

A rendezvény végén tumultuózus jelenetek zajlottak le az MSZP aláíró pultjánál, az MTI tudósítója azt látta, hogy ezután rendőri intézkedés alá vonták az ellentüntetők hangadóját.

MTI