Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Nem állapított meg személyi felelősséget az október 26-i bőnyi rendőrgyilkosság ügyében indított vizsgálat – közölte a rendőrség csütörtök este honlapján.Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata a közleményében azt írta: „az országos rendőrfőkapitány által elrendelt vizsgálat megállapította, hogy a tárgyi bizonyítási eszközök lefoglalására irányuló intézkedés előkészítése, megtervezése a szakmai szabályoknak megfelelően történt”.

Október 26-án reggel a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai előre tervezett házkutatásra mentek ki egy férfi házához, ahol a tulajdonos, még bejutásuk előtt, gépkarabéllyal öt-hat lövést adott le, és megölt egy rendőrt. A rendőrök is használták szolgálati fegyverüket, eközben sérült meg az idős lövöldöző.
    
A 76 éves Győrkös István ellen hivatalos személy sérelmére elkövetett, több ember életét veszélyeztető emberölés és lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt rendeltek el nyomozást. A férfi előzetes letartóztatását november 28-án három hónappal meghosszabbította a Győri Járásbíróság. A gyilkossággal gyanúsított Győrkös István a Magyar Nemzeti Arcvonal paramilitáris szervezet alapítója.
    
Pintér Sándor belügyminiszter az Országgyűlés nemzetbiztonsági, valamint a honvédelmi és rendészeti bizottság csütörtöki együttes zárt ülése után azt mondta: a Magyar Nemzeti Arcvonal (MNA) és más paramilitáris szervezetek ügyében folyó vizsgálat az első harmadánál tart. Kérdésekre válaszolva közölte, az MNA-nak volt külföldi szervezetekkel kapcsolata, valamint a felderítésben „több ország titkosszolgálatának munkája is benne van”.
    
Kósa Lajos, a rendészeti bizottság fideszes elnöke elmondta, a radikális szervezetek tevékenységének felderítése 2015-ben kezdődött, és ennek egyik cselekménye során történt a rendőrgyilkosság Bőnyben.

MTI