Mi vagyunk az Európai Néppárt (EPP), hiszen mi továbbra is Helmut Kohl korábbi német kancellár örökségét képviseljük – mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő a Magyar Hírlapnak adott, a lap csütörtöki számában megjelent interjúban.

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

Kovács Zoltán leszögezte, az alapítókhoz hasonlóan abban hisznek, hogy az európai keresztény kulturális alapértékeket meg kell őrizni, és a cél, hogy az Európai Uniót erős, egymással együttműködő nemzetállamok alkossák. „Az biztos, hogy a jövő májusi EP-választáson meg fognak változni az erőviszonyok az Európai Parlamentben” – mondta a kormányszóvivő.

Beszélt arról is, hogy a nézetkülönbségek ellenére a kereszténydemokrata szárnyhoz tartozó Manfred Webert támogatják csúcsjelöltként az Európai Bizottság elnöki posztjára. Ezt azzal indokolta, hogy Manfred Weber az, akivel „értelmes, tartalmi vitát” lehet folytatni, szemben az EPP liberális szárnyához tartozó Alexander Stubb-bal. Hozzátette: a nézetkülönbségekkel nincs baj, hiszen jó megoldások csak őszinte párbeszéd folytatásával születhetnek.

A napilap megjegyezte, hogy Manfred Weber támogatta a Sargentini-jelentést, és arra a kérdésre, hogy hajlandó lesz-e a kormány ebben a témában kompromisszumra, Kovács Zoltán azt válaszolta, hogy a „józan ésszel ellenkezne” egy ilyen lépés, mert a célokkal kapcsolatban Magyarországnak van igaza, mivel azt vallják: a demokráciában is helye van a rendnek.

Kovács Zoltán nem bocsátkozott spekulációkba azzal kapcsolatban, hogy jövő ilyenkor a Fidesz még a néppárt tagja lesz-e. Azt mondta, ők kereszténydemokrata, konzervatív felfogást vallanak és hozzátette: a Fidesz-KDNP pártszövetség az elmúlt két európai parlamenti választáson az EPP-n belül a hazájában leginkább támogatott politikai erők közt volt.

A CEU ügyével kapcsolatban a kormányszóvivő politikai blöffnek nevezte, hogy az egyetem másik országba viszi a diplomák kiadását, meggyőződésük, hogy a „Soros-egyetem” a jövőben is Budapesten fog működni. Megjegyezte, minden olyan egyetemre szükség van Magyarországon, amely a magyar fiataloknak segít versenyképes tudást szerezni, de mindenkire ugyanazok a szabályok érvényesek, az állam csak olyan mértékben avatkozik bele az oktatásba, mint bármely más állam.