A Fidesz, a KDNP és az MSZP vezérszónoka is támogatta a Kúria 2016-os tevékenységéről szóló beszámolót az Országgyűlés csütörtöki ülésén, míg a Jobbik a devizahitelesek ügyében hozott döntések miatt azt jelezte, tartózkodni fog a szavazáson.

Fotó: MTI, Kovács Tamás


Fotó: MTI, Kovács Tamás

Igazságügyi bizottság: megvalósultak a Kúria 2016-os célkitűzései

Vejkey Imre, az igazságügyi bizottság KDNP-s elnöke elmondta: a testület november végén megtárgyalta és az Országgyűlésnek elfogadásra ajánlotta a Kúria beszámolóját 9 igen és egy tartózkodó szavazat mellett. Hangsúlyozta: a Kúria 2016-os szakmai célkitűzései, úgy mint, az egységes és magas színvonalú ítélkezési gyakorlat biztosítása, az új jogegységi eszközökben rejlő lehetőségek kiaknázása, az egyedi ügyekben folytatott ítélkezés időszerűségének javítása, a Kúria határozatainak közérthetőbbé tétele és a jogalkotás előkészítésének támogatása, mind megvalósultak.    
    
Fidesz: a Kúria tevékenysége hozzájárult az igazságszolgáltatásba vetett bizalom erősödéséhez
Vas Imre, a Fidesz vezérszónoka közölte: a Kúria beszámolójának elfogadását a Fidesz támogatja, véleményük szerint a Kúria tevékenysége eleget tett az össztársadalmi elvárásoknak, magas színvonalon, hatékonyan végzi feladatait, hozzájárulva a társadalom igazságszolgáltatásba vetett bizalmának erősödéséhez.
    
Fontosnak tartotta, hogy a Kúria elnöke az igazságügyi bizottság ülésén ismertette a nagy társadalmi érdekélődésre számot tartó ügyelosztás rendszerét, és kifejtette, hogy az automatikus ügyelosztási rendszer működése megfelel alaptörvényben rögzített bíróhoz való jog elvének.     
    
Kiemelte, hogy a Kúria a magas színvonalú egységes ítélkezés és a jogalkalmazási problémák feltárása érdekében tíz vizsgálati tárgykörben joggyakorlat elemző csoportot állított fel, a közbeszerzések, a felszámolási eljárások és a devizakölcsön-szerződésekkel kapcsolatos ügyekben pedig konzultatív testület alakult. Fontosnak tartotta a főtanácsadói rendszer kiépítését és a gyakornoki program megvalósulását a Kúrián, illetve kiemelte, hogy 2016-ban is folytatta eredményes munkáját új ptk. alkalmazásával kapcsolatban az elnöki tanácsadó testület.
    
MSZP: köszönet a bírók munkájáért!
Bárándy Gergely, az MSZP vezérszónoka azt mondta: az MSZP számára elfogadható, támogatható a Kúria beszámolója. A képviselő megköszönte azoknak a bíráknak a munkáját, akik a jelenlegi ügyterhek mellett tisztességesen, lelkiismeretesen végzik a munkájukat, és akik függetlenségükkel „a jogállamiság utolsó tanúhegyévé” tették a magyar bíróságot.
    
Megfontolandónak tartotta, hogy kicsit nagyobb nyitottság legyen a Kúria részéről az Országgyűlés irányába. Szerinte a minőségi jogalkotás érdekében szerencsés lenne, ha a Kúria véleménye közvetlenül eljutna az Országgyűléshez és a kormányhoz is, mert sok esetben a kormány nem osztja meg a Kúria véleményét a parlamenttel.
    
A MSZP politikusa bocsánatkérést és elhatárolódást várt el a Fidesztől Budai Gyulának, az igazságügyi bizottság fideszes alelnökének szavai miatt, aki szerinte a teljes bírói kart „komcsizta le” a Kúria beszámolóját tárgyaló bizottsági ülésen. Jelezte:  pár szót vártak volna ebben a témában Darák Pétertől is, hiszen ez a megjegyzés kollégáit és az igaszolgáltatás függetlenségét is sérti.    
    
KDNP: a Kúria jelentősen hozzájárult a jogbiztonsághoz
Vejkey Imre, a KDNP vezérszónoka hangsúlyozta: a kereszténydemokraták szerint a Kúria 2016-ban is jelentősen hozzájárult a jogbiztonsághoz, a jog következetes, átlátható alkalmazásához, a mind teljesebb ítélkezési jogegységhez. Hozzátette:  utóbbihoz segítséget nyújtott a Kúria elnöke által kialakított joggyakorlat elemző csoport is.
    
Hangsúlyozta: a Kúriának fontos szerepe van az állampolgárok tájékoztatásában, az ítélkezési gyakorlat megismerhetőségében és közérthetőségében is. Előremutatónak tartotta a Kúria nemzetközi kapcsolatokkal és európai uniós joggal foglalkozó havi hírlevelét, amely az EU-s bíróságok munkájáról, a Kúria EU-s jogot érintő döntéseiről és emberi jogokkal kapcsolatos határozatokról is tájékoztatnak.
    
Az állampolgárok tájékoztatásával kapcsolatban pozitívnak tartotta, hogy a fontos döntések lényegre törő összefoglalása megjelenik a Kúria honlapján, a legfontosabbak angol nyelven is.
    
Közölte: a KDNP támogatja a Kúria beszámolójának elfogadását, mert az abban megfogalmazott szakmai célkitűzések mind kiválóan megvalósultak.
    
A Jobbik a devizahiteles ügyekben kritizál 
Staudt Gábor, a Jobbik vezérszónoka devizahiteles ügyekben fogalmazott meg kritikát a Kúriával kapcsolatban, szerinte sok esetben az alsóbb bíróságok a devizaadósoknak adtak igazat, majd a Kúria olyan jogfejlesztő jogegységi döntéseket hozott, amelyekkel ezeket felülírta, vagyis „mintha beavatkozott volna a rendszerbe, hogy nehogy egy olyan döntés szülessen, (…) amely a kormány és a Bankszövetség megállapodásával ellentétes”.    
    
Felhívta a figyelmet arra is, hogy a beszámoló az új magyar gárda mozgalommal kapcsolatban ténybeli tévedést tartalmaz, mert ezt a szervezetet a dokumentummal ellentétben a bíróság nem oszlatta fel.
    
A Kúria 2016-os tevékenységéről szólva ugyanakkor pozitívnak tartotta a bíróságnak az adóhatósági gyakorlattal, a gyülekezési törvénnyel és a jogos védelemmel kapcsolatos döntését, illetve egyetértett a „tolvajüldöző” esetben hozott kúriai határozattal is.
    
Staudt Gábor megköszönte Darák Péter elnök, és a Kúrián dolgozó bírók munkáját, ugyanakkor jelezte: a beszámolóval kapcsolatos tartózkodó szavazatuk jórészt a devizás ügyeknek köszönhető.

(MTI)