A hazugságok és a mocskolódás mögött egy negatív gondolkodástól vezérelt ellenzéki stratégia áll. Egy tipikusan szocialista terv. Lényege: a nemzeti sikerek szerintük a kormány elismertségét növelik, ezért ők, saját logikájuk szerint, a kudarcokban lettek érdekeltek – mondta a Demokratának Fürjes Balázs kormánybiztos, az olimpiai pályázat vezetője, akivel az elárult összefogásról, a Duna Arénával és a Puskás-stadionnal kapcsolatos igaztalan támadásokról, valamint az építő és a romboló erők különbözőségéről is beszélgettünk.

– Bár csapatával az elmúlt két évben rengeteget dolgozott azért, hogy Budapest méltó ellenfele legyen Párizsnak és Los Angelesnek, eldőlt, hogy visszavonjuk az olimpiai pályázatot. Nem volt más út?

– Soha nem volt akkora esélyünk egy magyarországi olimpiára, mint most. Kézzelfogható közelségben volt a budapesti játékok lehetősége, ráadásul a pályázat utolsó szakaszában tovább erősödhettünk volna. Nyáron rendezzük a világ negyedik legnagyobb sporteseményének számító vizes világbajnokságot, Győrben kerül sor az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra, amiről kevesen tudják, hogy ez másfélszer akkora rendezvény, mint egy téli olimpia, illetve egy héttel a limai döntés előtt cselgáncs-világbajnokság lesz Budapesten. A döntéshozók Pestről utaztak volna Limába. A vizes vb előtt közvetlenül két teljes napot töltöttünk volna a NOB szavazó tagjaival Lausanne-ban, a főpolgármester úrral, Borkai Zsolttal, bajnokokkal közösen, hogy egészen mélyen áttekintsük a budapesti olimpia előnyeit. Karnyújtásnyira volt, hogy egy százhúsz éves magyar álom valóra váljon. Esélyeinket leginkább a gazdaságos olimpia reformprogramja, vagyis a NOB által 2014-ben elfogadott Agenda 2020, különleges, példátlanul kompakt és takarékos olimpiai tervünk és az az egység, összefogás alapozta meg, amivel a pályázatnak nekivágtunk. Sajnos onnantól kezdve, hogy az összefogás szétesett, esélytelenné is váltunk.


– Pedig szépen indult…

– Igen, érdemes felidézni, mekkora is volt ez az összefogás! Az olimpia nemzetközi napján, 2015. június 23-án döntött a Fővárosi Közgyűlés arról, hogy Budapest pályázzon, s az erről szóló határozat 93 százalékos többséggel született meg. Megszavazta a Jobbik, az MSZP, megszavazta Karácsony Gergely a Párbeszéd képviseletében, s persze a Fidesz és a KDNP is. Az olimpia mellett érvelt lelkesen Kunhalmi Ágnes, a szocialisták fővárosi elnöke, vagy Botka László szegedi polgármester is, az MSZP miniszterelnök-jelöltje. Akkor és ott azt mondtam, hogy a sikeres pályázat legfontosabb, mindennél előbbre való feltétele az összefogás. Conditio sine qua non – ha nincs összefogás, bele se vágjunk pályázatba, tanácsoltam a pártpolitikusoknak.


– Ami a Nemzetközi Olimpiai Bizottság számára nyilvánvalóan azért fontos, mert a rendező városról szóló döntés megszületése és maga az olimpia között hét év telik el. Ezalatt például Magyarországon két országgyűlési és egy önkormányzati választást tartanak.

– 2015-től, a pályázat kezdetétől számított kilenc év alatt kormányok, főpolgármesterek, képviselők jönnek és mennek, s ha nincs jelentős egyetértés, akkor a NOB nem látja biztosítottnak a sikeres rendezést. Ezért nem lett volna szabad másként, mint egységben belevágni. Sajnos, mint látjuk, az elmúlt hetekben ez az összefogás megszűnt. A szocialisták és néhány más képviselő, akik korábban szavukat és szavazatukat adták a nemzeti ügyhöz, meggondolták magukat, cserben hagyták az összefogást, elárulták a budapesti olimpia ügyét, és lerombolták az egységet. Sajnos ismét beigazolódott: a szocialisták kiszámíthatóan megbízhatatlanok. Gyávák. Félelemből álltak az olimpiai mellé, és most félelemből árulták azt el. 2015 tavaszán féltek szembemenni vele, bár valójában nem hittek benne, és most féltek kitartani mellette, mert megijedtek a közvélemény-kutatásoktól.


– Így veszélyes lett volna egy népszavazás?

– Én most kifejezetten nem a népszavazás lehetőségéről beszélek. Ha az olimpiapártiak összekapaszkodnak, soraikban olyan bajnokokkal, mint Kovács Ágnes, Szilágyi Áron, Kemény Dénes, Kovács Antal és még hosszan sorolhatnám a neveket, ott lett volna Tarlós István főpolgármester, Borkai Zsolt MOB-elnök, vagy éppen Mizsér Attila olimpiai bajnok, a pályázat sportigazgatója, akkor ez a népszavazás nyerhető lett volna – valamikor nyáron, valamekkora többséggel, hónapokig tartó negatív kampány, pártviták, sárdobálás és hazugságáradat után… Az elmúlt hetek olimpiaellenes kampánya semmi ahhoz, ami jött volna. De nekünk holnap, holnapután, a jövő héten kellene egy felrúgott összefogással, éles pártvitákkal a hát­országban versenyeznünk a NOB-tagok szavazataiért. A gazdag, erős és választási kampányuk előtt, alatt és után is teljesen egységes Párizzsal és Los Angelesszel szemben. Így esélytelenné váltunk, így Dávid nem győzhet le egyszerre két Góliátot. A nemzetközi színtéren, a nemzetközi versenyben váltunk így esélytelenné.


– Merthogy az Egyesült Államokban vagy Franciaországban szóba sem kerül a kihátrálás a pályázat mögül.

– Valóban nem. A franciák egy ádáz választási kampány közepén vannak, elnök- és parlamenti választásra is készülnek, ha valaki csak egy kicsit is figyeli a küzdelmet, borzasztó dolgokat lát, vérre menő harcot. Ami viszont szent, az az olimpia. Senki sem próbál politikai tőkét kovácsolni az olimpia ügyéből és senki sem árulja el az összefogást. Az USA történelmének talán legmegosztóbb választási küzdelmén van túl, amit a republikánus Donald Trump nyert meg. A Los Angeles-i polgármester ugyanakkor Clinton asszony egyik legjelentősebb támogatója, egy karakteres demokrata politikus, aki élesen támadta Trumpot a kampány során. Az olimpiai pályázati bizottság vezetője, Casey Wasserman pedig egy nagyon tehetős kaliforniai család sarja, amely az egyik legkomolyabb támogatója volt Clinton kampányának. Nem csak saját pénzükből fordítottak erre, még adománygyűjtőként is közreműködtek, természetesen dollármilliókról beszélünk. Nincs nagyobb politikai távolság Amerikában, mint a Los Angeles-iek és Trump között. Amiben viszont nem volt vita, az az olimpia. S a választások óta, bár továbbra is politikai ellenfelek, immár együtt képviselik a Los Angeles-i pályázat ügyét. Velük szemben kellene kiállnunk ugyanazokra a színpadokra, ugyanazon nemzetközi zsűri elé. Ők erősek és egységesek, mi árulástól és heves vitáktól legyengítettek. Először csak a hátunk mögött mosolyogtak volna rajtunk, aztán a szemünkbe is mondták volna, hogy lányok-fiúk, ne hülyéskedjetek, nálatok egy ország vitatkozik, pártok álltak ki az ügy mögül, hogyan lehetne bármi esélyetek ebben a küzdelemben? Sajnos a pályázat visszavonásáról szóló döntés kármentés volt, egy szégyenteljes vereségtől óvtuk meg Magyarországot, Budapestet. Ez volt a kisebbik rossz.


– De így is nagyon rossz…

– Persze. Hiszen kiálltunk a világ elé, azt mondtuk, hogy ezt nagyon akarjuk, a politikai pártok szinte egyként sorakoztak fel, s most lejárattuk magunkat. Az a kérdés, hogy mennyi idő múlva lesz újra sikeres Magyarország, ha bármilyen nagy nemzetközi eseményt akar megszervezni. Mennyi idő múlva hiszik el ismét, hogy menet közben nem gondoljuk meg magunkat, nem farolunk ki belőle. Ezért fontos az, hogy nyáron a győri EYOF, a FINA-vb és a cselgáncs-világbajnokság sikeres legyen, mert ez valamennyit enyhíthet ezen a káron.


– Az elmúlt hetekben azért önöket is érte kritika: az ellenzéki média számtalanszor felhozta, hogy önök nem mentek bele a vitákba, nem próbálták meggyőzni az embereket, mint a nolimpiások. Ez jó döntés volt?

– E kérdésre rendre vissza szoktam kérdezni: volt-e olyan, hogy egy szerkesztőség megkeresett, és én nemet mondtam? Ilyenkor elismerték, hogy amennyiben megkerestek minket, akkor jómagam vagy Mizsér Attila sportigazgató, vagy valaki más mindig rendelkezésre állt és válaszolt. Volt nagyjából két olyan hét, amikor azt láttuk, hogy felfokozott politikai kampány folyik az olimpia ellen, s nincs tere a higgadt szakmai vitáknak. Ebben az időszakban önmegtartóztatást gyakoroltunk, azzal a megjegyzéssel, hogy amint lezárul az aláírásgyűjtés, azonnal állunk minden beszélgetés, vita elé. Múlt héten örömmel álltam ki egy nyilvános vitára a Közgázon az olimpiaellenes mozgalom vezetőjével. De azért van egy-két körülmény, ami árnyalja a helyzetet…


– Mire gondol?

– Az olimpiaellenes mozgalom elindítói egy dologban őszinték voltak: elismerték, hogy az olimpia csak ürügy, ugródeszka. Az ő céljuk a hatalom, bármi áron. Az eszköz és az eszközválasztás következményei nem számítottak. Elmondták: párttá alakulnak, indulnak a választásokon, a semmiből. Kellett egy politikai haszonszerzésre alkalmas téma, amivel ismertté tehetik a nevüket. Azt is elismerték, hogy ha nincs olimpia, más témát kerestek volna. Az aláírásgyűjtés sem az olimpiáról szólt. Ha az arcátlan és hazug demagógia két hetében, a felfokozott kampányhangulatban is megszólalunk, az aláírások akkor is összegyűlnek.


– Nem kellett volna korábban is vitázni?

– Én ősszel éreztem, hogy jobb lenne többet beszélni az olimpiáról, az ellenérvekre vannak válaszok. Több ellenzéki politikust is megkerestem azzal, hogy álljunk ki nyilvános vitára, és ütköztessük az érveinket. Nem vállalták. Most már tudom, miért. Az olimpia ügye most elesett, egy ügyesen kifundált, fondorlatos politikai koncepció áldozata lett. Talán olyan fondorlatosé, amit álmunkban sem gondoltunk volna…


– Nocsak! Mit jelentsen ez?

– Akinek van füle a hallásra, hallja. Aki tudja, mit tett, az pontosan tudja. De jó, ha tudja: nem csak ő tudja. Egyszer minden napvilágra jön. Mindenesetre mindig érdemes végiggondolni, egy adott esemény kiknek az érdekét szolgálja rövid és hosszabb távon.


– Csak nem azokra a pletykákra utal, hogy a Momentum felbukkanása a Fidesznek a legjobb, mert tovább szeleteli az ellenzéket?

– Dehogyis, egyáltalán nem erre gondoltam! Előtérben és háttérben sem áll senki, ebben biztos vagyok, aki a polgári közösség, a Fidesz politikai közösségének tagja. A támadás e közösségen kívülről jött, ez bizonyos. Egyszer okosabbak leszünk, most nem érdemes erre több szót vesztegetni. Az olimpiaellenes csel sajnos eredményes volt, és ez a lényeg.


– Szintén az önök felügyelete alatt épült fel kevesebb mint két év alatt az új úszókomplexum, a Duna Aréna, amelyet múlt héten magunk is láttunk, s tényleg lenyűgöző létesítmény. Ön elégedett a végeredménnyel?

– A mi szakmánkban tilos a saját munkánkkal való elégedettség. Mindig lehet jobban dolgozni. A Duna Aréna fölépítésére is sokan, közösen lehetünk büszkék. Jóízű csapatmunka volt. Egy rendkívüli helyzetben, határidő előtt és költségkereten belül valósult meg a beruházás. Az új úszóaréna bemutatásakor úgy fogalmaztam, hogy ez a siker az összefogásról, a magyar tehetségről és az ígéretek megtartásáról szól. Egy igazi nemzeti siker.


– Valóban különleges teljesítmény volt.

– Egy rendkívüli helyzetben, a korábban kiválasztott mexikói házigazda váratlan visszalépése után, 2015 márciusában kaptuk meg a 2017. évi vizes világbajnokság rendezési jogát. Mivel mi 2021-ben készültünk világbajnokságot rendezni, 2015 tavaszán se uszodánk, se tervünk, se építkezésünk nem volt. Másoknak hét évük van a felkészülésre. A döntés, hogy a FINA nekünk adta az idei vb-t, a bizalomról szólt. Megbíztak bennünk, talán jobban, mint sokszor mi saját magunkban… Ezután a parlament 97 százalékos többséggel, nagy összefogással hozott egy törvényt, ami felgyorsította és egyszerűsítette a beruházásokat. Majd a polgári kormány, a főváros fideszes támogatású, de mégiscsak független főpolgármestere, Budapest önkormányzata és Angyalföld szocialista polgármestere, baloldali többségű képviselő-testülete napi szintű együttműködésével megépült a világbajnokság központi helyszíne, a tizenöt ezres Duna Aréna. Ráadásul míg tizenöt évvel ezelőtt a Papp László Sportaréna építésénél angol–amerikai tervezőket és francia építőipari vállalatot kellett bevonni, a Duna Aréna már száz százalékban magyar teljesítmény: magyarok tervezték meg és magyarok építették föl. A FINA vezetője azt mondta: le a kalappal, ez egy igazi világrekord, az uszoda pedig lenyűgöző, világszínvonalú. A magyarok összefogása, párosulva a magyarok tehetségével, erre képes. És így elmondhattuk a FINA-nak: betartottuk a szavunkat, teljesítettük, amit vállaltunk.


– Igen, de a kritikusok szerint négyszeresére emelkedtek a költségek.

– Szemenszedett hazugság! Ezzel szemben a tényszerű valóság ez: egy háromajánlatos, piaci versenyt hozó közbeszerzésen győzött a legolcsóbb, legalacsonyabb árat kínáló ajánlat, ami 49 milliárd forint volt. Ennyit hagyott jóvá a nyilvános, Magyar Közlönyben megjelent határozat is, erről szólt a szerződés, ez lett a vége is. Ebből több mint tízmilliárd forint, áfa és egyéb közterhek címén visszajön a költségvetésbe, tehát a valós ár, amibe az adófizetőknek kerül, harmincötmilliárd forint. Ebből huszonkétmilliárd esik a Duna Arénára. Épült még belőle egy kilométer hosszú angyalföldi gát a dunai árvizek ellen, volt benne bontás, környezetrendezés, közműmunkálatok, tervezési díj. Ennyi volt a közbeszerzés végén, 2015 áprilisában, és ennyi most is, egy fillérrel sem emelkedett. Viszont a munka határidő előtt elkészült. Az uszoda pedig több mint versenyuszoda: edzőbázisa a magyar vizes sportoknak, nyitva áll majd a nagyközönség előtt, a szabad idejükben úszóknak, otthona lesz a kisiskolások úszásoktatásának. Gyarapodik Angyalföld, gyarapodik Budapest.


– Van még egy visszatérő kritika: a létesítmény másként néz ki, mint az először megismert látványterveken. Ennek mi az oka?

– Akár a magán-, akár a közszférában előfordul, hogy egy beruházás korai, előkészítő fázisában születnek olyan látványtervek, amik illusztrációs célt szolgának, de részletes tervezési munka nincs mögöttük. Ezért aztán a végleges épület eltér ezektől. Mindig. Mielőtt átvettem ennek a beruházásnak a felügyeletét, egy másik vezető idejében, valóban születtek olyan látványtervek, amik bár tetszetősek voltak, de néhány területi adottságot nem vettek figyelembe. Ezért amikor a valódi tervezési munkát elkezdtük, kiderült, hogy úgy és azt nem lehet megépíteni. Szerencsére ezeket egy munkavállaló munkaköri feladatai részeként készítette, így nem volt külön költségük. Ha a legelejétől irányíthatok egy munkát, és nem menet közben kell átvennem, én nem is szoktam látványtervet bemutatni, amíg az tervekkel nem alátámasztott. Azóta a Duna Aréna fölépült, elnyerte végleges formáját. Hosszú Katinka azt mondta, a Duna Aréna a világ öt legjobb uszodája között van. Ő csak tudja, járt már mindenütt.


– Még egy nagy projektről essen szó, ez a Puskás-stadion, amely múlt héten azzal került be újra a hírekbe, hogy nőtt a tervezett beruházási költség.

– Kevesebb mint hat százalékkal, egy nyílt piaci verseny eredményeként! Bátran közölhetik a látványterveket: ezek az engedélyes tervek és az építési engedély megszerzése után a végleges, megépíthető és megépülő épületformát mutatják be mindenkinek.


– Szóval a költségek…

– A stadion ára 142,85 milliárd forint, az ötszázaléknyi tartalékkeret 7,15 milliárd forint, az áfa összege 40,5 milliárd forint. A stadionnak jogerős és végrehajtható építési engedélye van, és lefolytatták a kivitelező kiválasztásához szükséges nyílt, nemzetközi közbeszerzési eljárást. A felhívás megjelent az Európai Unió hivatalos értesítőjében, valamint az unió összes hivatalos nyelvére lefordítva az EU hivatalos lapjában. Az olcsóbb ajánlat tartalmazza az építés költségét, a három hónapon keresztül történő üzemeltetést, a nyitórendezvény költségeit. Mint említettem, az ajánlat öt százalék tartalékot is magában foglal váratlan eseményekre. Ez csak indokolt esetben, kizárólag a megrendelő egyértelmű engedélye alapján használható fel, automatikusan nem része az árnak. Az ajánlatban szereplő összeg áfa tartalma a beruházás során visszakerül a költségvetésbe.


– És a korábbi becslések?

– A stadionról egyetlen hivatalos költségbecslés készült korábban. A közbeszerzés indítása előtt a kiíró törvényes kötelezettsége megbecsülni az építkezés árát, és ezt az úgynevezett becsült értéket leadni a közbeszerzési hatóságnak. Az új Puskás-stadion 2016-ban a közbeszerzési hatóságnál is leadott bruttó becsült értéke a hivatalos költségbecslés alapján 180,02 milliárd forint volt, áfatartalommal és öt százalék tartalékkerettel együtt. A közbeszerzés során beérkezett legkedvezőbb ajánlat ennél 5,8 százalékkal, kevesebb mint egytizeddel volt magasabb. Így a kiíró Nemzeti Sportközpontok a szerződést megkötheti. A költségvetésben egyetlen fillér többletköltség rendelkezésre bocsátása nem szükséges. Viszont a kivitelező rendkívül szigorú feltételeket kapott a feladat teljesítésére.


– Amennyiben?

– Napi 142 Ft+áfa millió forint kötbért fizet, ha késik, emellett a határidő és a minőség biztosítékaként a szerződéskötéskor az állam által egyoldalúan készpénzre váltható, összesen 32 milliárd forintos bankgaranciát ad. Érdemes még tudni, hogy 2020-ban Magyarország otthont adhat labdarúgó-Európa-bajnoki mérkőzéseknek, négy találkozót, három csoportmeccset és egy nyolcaddöntőt játszanának az új nemzeti stadionunkban. Amennyiben Magyarország 2016-hoz hasonlóan kivívja az indulás jogát, a magyar meccsek itt lesznek Budapesten. Vagyis amit tavaly nyáron francia városokban láttuk, a szerencsések a helyszínen, s mi, több millióan a tévén keresztül, az nálunk is megvalósulhat, ha elkészül a beruházás.


– Valószínűleg kevés olyan ember van ma Magyarországon, aki felelősséggel meg tudja mondani: ez az ár sok vagy kevés…

– Az új Puskás-stadion egy székre jutó költsége: 2,1 millió forint, áfa nélkül. Ez tartalmazza a nem stadionjellegű terek költségét is, így konferenciatermek, parkolók, hidak, sportmúzeum, rendőrőrs, étterem és szurkolói bolt. A közelmúltban megépült, hasonló méretű európai stadionok – Baku, Marseille, München, London, Varsó – nettó egy székre jutó költsége átlagosan 1,24–3,1 millió forint között változik. A nemzetközi összehasonlításból megállapítható, hogy az új Puskás-stadion reális piaci keretek között épül fel, az építés költsége európai viszonylatban átlagosnak tekinthető.


– A tények alapján ön nyugodt és határozott. Miért jönnek mégis a folyamatos támadások?

– Ezen én is sokat gondolkodtam. Hiszen a Duna Aréna egy összefogás eredménye, aminek részesei voltak a szocialisták, s az olimpiát is támogatták az induláskor. Puskás Ferenc a legismertebb magyar ember, nemzeti stadion mindenhol van, és mindenhol csak egyetlenegy van belőle. Ezek valóban kivételes közös sikerek lehetnének. A válasz szomorú. A nemzeti sikerekkel szemben a nemzeti kudarcok baloldali ellenzéke áll. Ezért lettek álomrombolók.


– A baloldali ellenzék nem érdekelt az ország sikerében?

– A hazugságok és a mocskolódás mögött egy negatív gondolkodástól vezérelt ellenzéki stratégia áll. Egy tipikusan szocialista terv. Lényege: a nemzeti sikerek szerintük a kormány elismertségét növelik, ezért ők, saját logikájuk szerint, a kudarcokban lettek érdekeltek. Az ő magatartásukat a minél rosszabb, annál jobb elve mozgatja. A választások közeledtével van egy ellenzéki összefogás, a Momentum, az MSZP és más kisebb pártok között, hogy a nemzeti ügyeket rántsuk le a sárba. Mindenről próbálják bebizonyítani, hogy csalás, lopás, hazugság. Sikereik és pozitív mondandójuk nincs. Marad a rombolás, a hazugság. Dögöljön meg a szomszéd tehene is. Akár azon az áron is, hogy magukat köpik szembe. Ez ma a szocialista ellenzék magatartása, 2017. böjtelőn, Magyarországon.


– Ennyire leegyszerűsíthető lenne az ellenzék kritikus magatartása?

– Hát, a tényektől nem zavartatják magukat… A rombolásnak van még egy rendeltetése: elleplezi az építésre való képtelenséget. Ebben a helyzetben egy a fontos, hogy az építők összpontosítsanak az építésre, folytassuk együtt Budapest fejlesztését. És legyünk nagyvonalúak: ha a rombolás oldaláról később valaki csatlakozna az építő munkához, fogadjuk szeretettel és megbecsüléssel. Mindenkinek jár legalább egy esély. Akár több is. Én alkatilag derűlátó vagyok, és újra meg újra az egyetértés megteremtésére fogok törekedni. Budapest megéri a fáradtságot és az újrakezdést, hiszen fővárosunk története maga az újrakezdések és megújulások története. Budapest a megújulás városa, és minden esélyünk adott, hogy ez a megújulás folytatódjék.

Bándy Péter