Decemberben kezdődik az Olof Palme Ház átfogó műemléki felújítása a Liget Budapest projekt keretében; az épület kiállítóhelyként, kulturális közösségi térként nyílik meg Millenium Háza néven 2019-ben.

Fotó: MTI, Máthé Zoltán


Fotó: MTI, Máthé Zoltán

Az 1885-ös Országos Általános Kiállításra, eredetileg Műcsarnoknak épült ház az utóbbi évtizedekben egyre rosszabb állapotba került, felújítása ezért halaszthatatlanná vált – mondta el a beruházás keddi budapesti sajtótájékoztatóján a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa.
    
Baán László közölte, hogy a csaknem 3 milliárd forintos projekt során az eredeti tervek alapján újítják fel az épületet: eltávolítják az oda nem illő beépítéseket, visszaállítják az eredeti, Hermina út felőli főbejáratot és pótolják a homlokzat hiányzó majolikaelemeit. A régi-új főbejárat elé, a most ott álló betonfalak helyén impozáns rózsakert létesül – árulta el.
    
A miniszteri biztos elmondása szerint a felújított ház egyik felében interaktív kiállítással idézik meg a 120 évvel ezelőtti Budapest világát, többek között egy több mint 100 négyzetméteres, háromdimenziós városmakettel és AR (kiterjesztett valóság) technológiai megoldásokkal. Az épület másik oldalában a Millenium Kávéház nyílik majd meg.
    
Sághi Attila, a Városliget Zrt. vezérigazgató-helyettese hozzátette: a ház átfogó felújítása „ünnepnap” a műemlékes szakma számára.
    
Beszámolója szerint a Városliget egyik legszebb épülete egyedülálló homlokzati díszítést kapott, még a pirogránit előtti Zsolnay-technológiával; az előkészítő szakaszban ezért alapos kutatást végeztek. Szerencsére fennmaradt a kerámia- és dísztéglaelemek mintakönyve, így a ház korhű módon lesz helyreállítható.
    
Sághi Attila felidézte, hogy az 1250 négyzetméter alapterületű épület a Műcsarnok számára kicsinek bizonyult, utána azonban soha nem tudta megtalálni igazi funkcióját, az utóbbi évtizedekben pedig az állagmegóvásra sem fordítottak kellő figyelmet a fenntartói. 
    
A beruházás kivitelezési szerződését kedden írják alá az Épkar Zrt-vel, majd a kivitelezésre 14 hónapot szánnak, ez után rendezik be a kiállítást, amely 2019-től fogadja a látogatókat – közölte Sághi Attila.
    
Baán László az MTI kérdésére elmondta: az Olof Palme Ház nevét valószínűleg nem változtatják meg, benne azonban a Millenium Háza működik majd.

(MTI)