A Magyar Liberális Párt bejelentette, hogy elbukott szeptemberi kísérlete után újra népszavazást kezdeményez a marihuána legalizálásáért. A párt módosította kérdéseit, Fodorék most két fő csapásvonalon haladnak áhított céljuk felé. Az egyik a fű orvosi alkalmazásának engedélyezése és bevezetése, a másik pedig a marihuánafogyasztók büntetőjogi felelősségének megszüntetése.

Fotó: Demokrata/T. Szántó György


Fotó: Demokrata

Dr. Ferencz Orsolya önkormányzati képviselőt (Fidesz-KDNP), a Józsefvárosi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum elnökét kérdeztük a marihuánáról, a liberalizációról és az amerikai példákról. 

– A Magyar Liberális Párt hangsúlyozta, hogy ezúttal megfelelő érvekkel vértezte fel magát a kezdeményezéséhez. Ezek szerint találtak orvosokat és igazságügyi szakembereket, akik szintén támogatnák a marihuána legalizációját? 

– A kezdeményezést én most elsősorban az MLP kampányfogásának tartom. Olyan megosztó témáról van szó, amely különösebb erőfeszítés nélkül is a figyelem középpontjába állítja a különben kicsi és jelentéktelen pártot. 

– Igen, de szakmai érvekre utaltak…

– Aligha hiszem, hogy van mértékadó orvos vagy pszichológus, aki ne ismerné az amerikai tapasztalatokat. Az Obama-adminisztráció jelentősen megkönnyítette az ópiátszármazékokat tartalmazó nyugtatók és altatók forgalmazását. Ez volt az elhíresült Oxycontin-ügy. Tavaly 250 millió ilyen jellegű receptet váltottak ki az amerikaiak. A gyártók örültek az intézkedésnek, s eltitkolták a kérdéses gyógyszerek mellékhatásait, például azt, hogy súlyos függést okozhatnak. A szabad forgalmazás nyomán valóságos heroinjárvány keletkezett az Egyesült Államokban, s ez ma is tart még. Nagyon kíváncsi vagyok, ki az a szakember, aki a marihuána orvosi alkalmazására hivatkozva erre az útra lökné Magyarországot. A fű hazai legalizálása etikai, de egészségügyi okokból sem engedhető meg. 

– Milyen szempontokat vagy új kutatási eredményeket söpörnek le a Liberálisok? Mert lesöprik ezeket, ez érzékelhető.

– Például azt, hogy kiderült, a marihuána a legfőbb hatóanyagának tartott THC-n kívül több mint 300 olyan anyagot tartalmaz, amely káros lehet az emberi egészségre, pontos hatásukat nem is ismerjük. Az is egyértelműen bebizonyosodott napjainkra, hogy a marihuána következtében meginduló agyi elváltozások visszafordíthatatlanok, és különösen a mentális betegségekre hajlamos emberek esetében okozhatnak drámai következményeket. 

– Vannak, akik még az alkoholnál, például a jóféle bornál is ártatlanabb élvezeti cikként beállítania marihuánát. Van ennek valami igazságalapja? 

– Nincs semmi, sőt, amikor ezek a megállapítások napvilágot láttak Nyugaton több évtizeddel ezelőtt, még csak kétszázalékos THC-tartalma volt a marihuánának. Ma, a termesztési eljárások fejlődése és a genetikai módosítások miatt elérheti a 20 százalékot is ez a beltartalom. 

– A liberális párt azt is ki akarja harcolni, hogy a fogyasztás a ne minősüljön bűncselekménynek. Onnan már csak egy lépés lenne a fű terjesztésének legalizálása is.

– Igen, erre megint egy külföldi példát hoznék, konkrétan Németországét, amely legalizálta a prostitúciót. Iszonyú lavina indult meg ezzel, megrendült a nagyvárosok egyes kerületeinek közbiztonsága, látványosan megszaporodtak a prostitúcióhoz kapcsolódó bűncselekmények, és ami a legfontosabb, a „lányok” még kiszolgáltatottabb, s nyomorultabb helyzetbe kerültek, pedig a döntéshozók pont azzal érveltek a legalizálás kampányában, hogy az a prostituáltak érdekében történik. Láthatjuk tehát, hogy az általában vett devianciák és kriminális cselekmények tolerálása, azaz dekriminalizálása hová vezet. 

Sinkovics Ferenc
 

Fotó: ShutterStock


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció