Megfellebbezték a Vas megyei 1-es számú választókerület választási bizottságának azt a nem jogerős határozatát, amelyben a testület Czeglédy Csabát független jelöltként nyilvántartásba vette az április 8-i parlamenti választásra – közölte a helyi választási iroda vezetője hétfőn az MTI-vel.

Károlyi Ákos elmondta: a választási iroda a jogszabályi előírásoknak megfelelően a fellebbezést még pénteken továbbította a Nemzeti Választási Bizottsághoz.

Tájékoztatása szerint a fellebbezést egy olyan állampolgár nyújtotta be, aki nem a választókerületben lakik, de jogorvoslatot bármely az országos választói névjegyzékben szereplő választópolgár kérhet.

Megjegyezte: a helyi választási bizottságok határozataival szemben három napig lehet fellebbezni, így ebben az esetben a határidő hétfő délután négy órakor telik le.

Az Országgyűlésről szóló törvény alapján a jogerősen nyilvántartásba vett jelölteteket a képviselőkkel azonos mentelmi jog illeti meg azzal az eltéréssel, hogy a mentelmi jog felfüggesztéséről a Nemzeti Választási Bizottság határoz.

A jelenleg előzetes letartóztatásban lévő Czeglédy Csaba és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt folyik büntetőeljárás. A gyanú szerint a vezetésével létrejött bűnszervezet 2011 és 2017 között olyan céghálózatot alakított ki, amely diákmunka közvetítéssel foglalkozott, és a bűnszervezet 6,294 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek azzal, hogy az iskolaszövetkezetek az általános forgalmi adót, illetve a személyi jövedelemadót nem vallották be, vagy ha be is vallották, azt nem fizették meg.

Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő, ügyvédként az MSZP és a DK is jogi képviseletét is ellátta több ügyben. A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája legutóbb december 13-án hosszabbította meg három hónappal Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását.

MTI