Fotó: MTI, archív

Ne kelljen áttérni a muszlim hitre, ha valaki életben akar maradni.
Fotó: archív, illusztráció

Bem József történetének elképesztő mennyiségű szimbóluma van, amely ma is érvényes – vetette fel Bayer Zsolt publicista, a Békemenet egyik szervezője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában, ahol azt is megfogalmazta: nem szeretnék, ha újra elérkezne az a világ, amikor föl kell venni a muszlim vallást az életben maradáshoz.

Bayer Zsolt az interjúban – azzal összefüggésben, hogy a március 15-i Békemenet a budapesti Bem térről indul – felidézte, hogy az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc leverése után Bem József Törökországba menekült, ahol át kellett térnie a muszlim hitre, mert az élete múlt ezen, később pedig Aleppóba száműzték.

Kifejtette: az ókor óta létező, elképesztő kulturális hagyományokkal rendelkező Aleppo – ami akkor még Törökországhoz tartozott, majd Szíria része lett – ma már nincs, „a bűnös nyugati nagyhatalmak áldatlan tevékenysége folytán most kirobbant háborúban elsőként tüntették el a Föld színéről”.

Megjegyezte azt is, hogy „az önfenntartási ösztönét elveszített Nyugat-Európa abba az irányba rohan, hogy hamarosan elérkezzen az az idő, mikor majd föl kell venni a muszlim vallást, ha valaki életben akar maradni”.

Bem József halála és mostani temetkezési helye tökéletesen szimbolizálja, hogy Közép-Európának milyennek kell megmaradni – hangoztatta, utalva arra, hogy az altábornagy hamvait 1920 után Lengyelországba szállították, azonban a lengyel egyház a muszlim vallás okán nem volt hajlandó keresztény földbe temetni, így a mai napig hat márványoszlopon, a levegőben van a koporsója.

Bayer Zsolt közölte azt is, hogy számít provokációra a Békemeneten, de nem ülnek fel annak. Mint arról beszámolt, már tett feljelentést, mivel egy férfi a Facebookon azt írta, várja őt a rendezvényre, csak egy háztetőn, ahonnan egy Dragunov mesterlövészpuskával fogja agyonlőni.

A szervező az ellenzéki kritikákra úgy reagált: a Békemenetet hat éve próbálják lejáratni, besározni, mert az ott jelen lévő tömeggel nem tudnak mit kezdeni. Az első, 2012-es tömegdemonstrációra annyi ember ment el, amennyi a rendszerváltás óta egyetlen létező utcai tüntetésen, felvonuláson nem volt, beleértve Nagy Imréék újratemetését a Hősök terén – mutatott rá.

(MTI)