A politikának mindig az a dolga, hogy azokra a témákra koncentráljon, amelyek nemcsak a jelenben, de a közeli és távoli jövőben is meg fogják határozni az ország sorsát. Márpedig 2015-ben teljesen egyértelműen bebizonyosodott, hogy korunk legnagyobb kihívása és feladata a migrációval kapcsolatos lépések időben és kellő hatékonysággal történő meghozatala. Emellett alapvető változások történtek: 2010-ben egy csőd szélén tántorgó ország számára az EU, az IMF, a Világbank és mások próbálták előírni, merre haladjon, ehelyett mi egy saját utat választottunk, és a magyar modellről bebizonyosodott, hogy működőképes – mondta a Demokratának Kovács Zoltán kormányszóvivő.

Fotó: Somfai Sándor/Demokrata

– Néhány héttel ezelőtt volt egy vitája a Kormányinfón a Guardian tudósítójával, Dan Nolannel, aki magához ragadta a mikrofont. Nolan pár nappal később interjút adott a balliberális Mérce internetes oldalnak, és azt mondta: elég komoly bizonyítékaik vannak arra nézve, hogy „a szabad sajtó helyzete eléggé veszélyeztetett az országban”.

– Vannak olyan újságírók a nemzetközi térben, akik szereptévesztésben vannak. Már csak úgy szoktam őket nevezni, hogy politikai aktivisták. Érdemes Dan Nolan Twitteren vagy épp az Egyesült Királyságban való tevékenységét is kicsit részletesebben megvizsgálni. Ő teljesen nyilvánvalóan egy szélsőbalos-anarchista vonulat képviselője. Megdöbbentő volt, amit a Kormányinfón csinált, már csak azért is, mert az ott ülő nagyjából harminc újságíróra nézve is kellemetlen volt, ami történt. Ott mindenki, attól függetlenül, hogy szeret minket vagy sem, kritikus vagy bátorító, megkapja a szót, kérdezhet. Ebben próbálunk rendet tartani, és mindenki tiszteletben tartja a másik idejét, nem húzzák nagyon az időt még azok sem, akik szeretnek sokat beszélni. Tehát mindenki elfogadja ezt a rendszert. Az nem járja, hogy valaki, teljesen önkényesen, megpróbálja megbontani ezt a rendet, illetve megpróbál egy új rendet kitalálni. Másrészt pedig Dan Nolan nem mond igazat, amikor azt állítja az említett beszélgetésben, hogy visszautasítottuk az interjúkéréseit.


– Mi történt valójában?

– Utoljára, ha jól emlékszem, valamikor tavaly keresett bennünket egy ilyen típusú kérdéssel, és azt a választ kapta, amit mindenki más szokott kapni a média tulajdonviszonyaival kapcsolatban: ez nem kormányzati ügy. A kormány nem foglalkozik a média tulajdonviszonyaival, a sajtó működésének felügyeletére a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság hivatott. Ezt a meccset már 2010-2011-ben lejátszottuk az Európai Unióval, és azóta is következetesen ugyanezt az álláspontot képviseljük. Miért kellene hogy véleménye legyen a magyar kormánynak a tulajdonviszonyokkal kapcsolatban, ha ebben a témában senki nem kérdezte a korábbi kormányokat 2010 előtt, amikor mások voltak a tulajdonviszonyok? Úgyhogy Dan Nolannal többféle probléma is van. Egyrészt megbontotta azt a rendet, amit száznyolc Kormányinfón, mindenki beleegyezésével, sikerült tartani, másrészt nem mond igazat, amikor azt állítja: visszautasítottuk, hogy interjút kapjon. Ha hivatalos úton, megfelelő formában elküldi a kérését, jómagam és a stáb rendelkezésére állunk.


– A munkájából is adódóan a legtöbb olyan, a világsajtóban megjelenő cikket olvassa, amely Magyarország kapcsán születik. Milyennek látja a megítélésünket?

– Mint ahogy a cikkek, úgy az érzékelésünk is szubjektív, hiszen annak a hír­óceánnak, amiben a hazánkról szóló hírek is megjelennek, csak egy kis szegmensét tudjuk érzékelni, feldolgozni. Nyilvánvalóan próbálunk a mértékadó, meghatározó médiumokban megjelenő cikkek alapján tájékozódni arról, hogyan is állunk. Ebben sokat segít a Médianézőnek az a felmérése, ami most már hatodik éve elkészül, és ez alapján kirajzolódik egy kép, amit ők úgy foglaltak össze, hogy „ellenszélben”. Az én szubjektív meglátásom is az, hogy alapvetően ellenséges közegben kell tevékenykedni, és ez az ellenségesség nem a tényeken alapul, hanem egyértelműen ideológiailag vezérelt. Mint említettem, az újságírók egy része szereptévesztésben van, a témák kísértetiesen egybecsengenek a hazai ellenzék által felkapott témákkal és azok időzítésével. Ezt az összhangot, összehangolt támadás formájában, számtalan hullámban láthattuk Magyarország ellen. Az első ilyen hullám a médiatörvény kapcsán volt 2010-2011 fordulóján, de ugyanezt eljátszották az Alaptörvénnyel, az igazságügyi rendszer átalakításával vagy éppen a bankadó és más szektorális adók bevezetésével… Azt mindenképpen elmondhatjuk, amire a miniszterelnök úr is utalt az évértékelőjében, hogy Magyarország súlya a népességéhez, nagyságához képest jelentősen megnőtt az elmúlt években.


– A migráció kezelése okozta ezt a változást?

– Nyilván a migrációra adott egyértelmű magyar válaszok, a Soros-gépezet működéséről leplet lerántó nyilatkozatok sokat segítettek ebben, de emögött van komoly teljesítmény is. Ez a teljesítmény alapvetően gazdasági alapú, illetve ahhoz az átalakításhoz kapcsolódik, amit a gazdaságpolitikában, családtámogatásban és egyéb területeken elvégeztünk. Ennek látható jelei vannak, így a csökkenő államadósság, a gazdasági növekedés vagy a munkanélküliségi adatok – ezeket nem lehet meghazudtolni. Tehát ezek szolgáltatják az „elrugaszkodási alapot”, és segít ennek a képnek a megváltozásában az is, hogy nem vagyunk egyedül. A visegrádi négyekkel való együttműködés, vagy ami legutóbb Ausztriában történt, és egy sor más változás segített abban, hogy a magyar politika mondanivalója és tartalma fajsúlyosabban tudjon megjelenni.


– Ha már migráció: az ellenzéki sajtó néhány héttel ezelőtt megpróbálta úgy beállítani a kormányt, mintha csak látszólag tiltakozna a kvóta ellen, valójában viszont migránsokat fogad be Magyarországra, miután a média felkapta, hogy tavaly nemzetközi védelemben részesítettünk ezerháromszáz menekültet. A világsajtóban ennek milyen visszhangja volt?

– Semmilyen. Ahogy korábban is mondtam: ez egy kétségbeesett próbálkozás volt valami olyannak a bizonyítására, ami nincs. Megpróbálták megkérdőjelezni azt a következetes magyar magatartást és intézkedéssorozatot, ami a migrációval kapcsolatban látható, ám ezzel valójában lerombolták a nemzetközi sajtó, nemzetközi politika egyik legfontosabb érvét Magyarországgal szemben, miszerint mi nem teljesítjük a nemzetközi kötelezettségeinket. Ezzel szemben a valóság az, hogy hazánk mindig is teljesítette, eleget teszünk a jószántunkból, önként, a szuverenitásunk alapján vállalt kötelezettségeinknek. Ezért maradunk az ENSZ tárgyalássorozatában is: azt gondoljuk, hogy ez egy fontos dolog, és képviselni kell a magyar, illetve az ehhez kapcsolódó szövetséges érdekeket, amíg erre mód van. A kvóta teljesen más kérdés. Ott arról van szó, hogy valaki más szeretné eldönteni, Magyarországnak kiket kell elbírálnia, befogadnia, betelepítenie. Mi ebben nem veszünk részt. Szerintünk ez szuverenitáskérdés, és az ellenzék kétségbeesett erőfeszítései nem fogják megváltoztatni ezt a politikát.


– Említette az ENSZ-csomagot: mi várható ez ügyben?

– Ez egy elhúzódó, év végéig tartó tárgyalássorozat lesz, és túl sok illúziónk nem lehet azzal kapcsolatban, hogy mi a terv, António Guterres főtitkár nyilatkozata egyértelműen megelőlegezi, miben érdekelt az ENSZ vezetése. Nagyon komoly harc áll előttünk, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek ebben fontos szerepe lesz, de nyilvánvalóan a magyar politika teljes nemzetközi súlyát be kell vetni, hogy ennek a törekvésnek ellen lehessen állni. Korábban az EU-ban is azt mondták, hogy nem lesz elég a hangunk, a fellépésünk, hogy megváltoztasson dolgokat. Az elmúlt két és fél, három év nem erről tanúskodik.


– Miért veszélyes ez az ENSZ-ajánlástervezet?

– Kísérteties hasonlóság van aközött, amit az általunk Soros-tervnek hívott, markánsan kirajzolódó globális érdekeket és a miénkhez képest teljesen más világlátást megtestesítő felfogás Európában akar, és aközött, ami az ENSZ úgynevezett menekültügyi csomagjából kiolvasható. Hadd emlékeztessek arra, hogy a hazai politikai ellenzék és a nemzetközi sajtó az elmúlt években rendre arról beszélt: az általunk felhozott témák nem léteznek. Először azt mondták 2015-ben, hogy nincs illegális migrációs válsághelyzet, aztán amikor kiderült, hogy van, akkor a mértékét vitatták. Amikor a mértéke is kiderült, tagadták, hogy lenne kvótarendszer, majd amikor erre is fény derült, a Soros-terv létezését kérdőjelezték meg. Miközben pontosan látjuk, hogy – leírva, meghirdetve, elő­adásokon képviselve – ez a dolog létezik. Nekünk az a dolgunk, hogy ennek minden egyes esetben ellenálljunk. Most, az ENSZ-csomag kapcsán is azzal szembesülünk, hogy ez szerintük semmilyen veszélyt nem jelent, de pontosan látjuk, hogy egy olyan világfelfogás tükröződik benne, ami ellentmond nem csupán a magyar kormány politikájának, de az általunk ismert adatoknak, illetve, mint az például a nemzeti konzultáció alapján is látszik, a magyar emberek érdekeinek és felfogásának. Egy teljesen más jövő rajzolódik ki belőle: lesznek-e kevert népességű bevándorlóországok, és Európa ilyenné válik-e, Nyugat-Európa jelentős részében egyébként ez már megtörtént, és Magyarországnak ilyenné kell-e válnia, mert ez a dokumentum vagy az EU törekvései ezt sugallják. Ezzel szemben pedig egy olyan felfogás áll, ami a nemzeti szuverenitásból, nemzeti érdekből, a magyar emberek véleményéből indul ki. Mi azt mondjuk, hogy Európának, ezen belül Magyarországnak meg kell maradnia európainak, magyarnak.


– Ami sokaknak nem tetszik. A Stop Soros törvénycsomag kapcsán is számíthatunk bírálatokra…

– Már az első reakciók is megmutatták, hogy ez kiket érint leginkább. Hallhattuk például az Európa Tanács emberi jogi főbiztosa, Nils Muižnieks véleményét. Már önmagában az is sajnálatos, hogy fontos, kényes területek felügyeletére felkért emberek nem az országok, a többség döntését képviselik, hanem a saját világképüket, saját programjukat. Mint tudjuk, Muižnieks úr még kinevezése előtt beszélt arról, hogy számára a Soros-féle embertípus létrehozása az, ami a jövőt jelenti… De éppen a hasonló reakcióval élők, illetve ez az egyre markánsabban kirajzolódó kör teszi indokolttá, hogy jogi értelemben mindent elkövessünk azért, hogy az ilyen típusú kezdeményezések előtt minden kiskaput be lehessen zárni. A magukat jogvédőnek, humanitárius szervezetnek maszkírozó NGO-k jelentős része abban érdekelt, hogy a migránsok minél nagyobb számban érkezzenek Európába. Egyértelműen látszik az emögött lévő politikai-gazdasági érdek, és Magyarország élen akar járni abban, hogyan lehet a jog eszközeivel is bezárni ezeket a kiskapukat. Megmutattuk, hogy ha kerítést építünk és őrizzük a határokat, akkor meg lehet állítani az illegális migrációt, de szükség van arra is, hogy ne lehessen menekülteknek hazudni azokat, akik valójában egy jobb élet reményében jönnek. Az ENSZ-csomag egyik legfőbb veszélye is az, hogy elmossa a határokat a menekültek jogi értelmezése és a migránsok jogi értelmezése között.


– Múlt hétfőn (az interjú a nyomtatott lapban február 28-án jelent meg – a szerk.) Orbán Viktor megbeszélést folytatott az EU Tanácsának soros elnökségét ellátó Bulgária kormányfőjével, Bojko Boriszovval, és jelezte, hogy Magyarország saját javaslatot készített a migráció kapcsán, amit át is nyújtott bolgár kollégájának. Mit lehet erről tudni?

– Úgy gondoljuk, hogy a dublini rendszer megreformálásának nem a következményekből kell kiindulnia. Tehát ne abból induljunk ki, hogy ha már bejöttek emberek, akkor egy kötelező kvóta alapján terítsük szét a problémát Európában, ehelyett azt mondjuk, hogy fordítsuk meg a gondolkodást. Akadályozzuk meg a belépést, minden ország végezze el, ami egyébként ma is a kötelessége lenne, és akkor máris könnyebb a feladatunk.


– Az elmúlt három év legfontosabb témája a migráció volt, de közben számos más területen is fontos lépéseket tettünk előre 2010 óta. Hogyan értékeli ezt a két ciklust?

– Ahogyan arra Orbán Viktor is utalt az évértékelő beszédében, az elmúlt nyolc év mérésének van egy új aspektusa. Magunkhoz kell mérni magunkat: 2010-ben csődöt örököltünk, a károkat felszámoló első évek intézkedései után, illetve ezekkel párhuzamosan el tudtunk kezdeni építkezni, és ameddig jutottunk, arra minden magyar ember büszke lehet. Ez persze egy még be nem fejezett folyamat, de eltagadni azt a teljesítményt, ami az ország mögött van, nem lehet. A politikának mindig az a dolga, hogy azokra a témákra koncentráljon, amelyek nemcsak a jelenben, de a közeli és távoli jövőben is meg fogják határozni az ország sorsát. Márpedig 2015-ben teljesen egyértelműen bebizonyosodott, hogy korunk legnagyobb kihívása és feladata a migrációval kapcsolatos lépések időben és kellő hatékonysággal történő meghozatala. Emellett alapvető változások történtek: 2010-ben egy csőd szélén tántorgó ország számára az EU, az IMF, a Világbank és mások próbálták előírni, merre haladjon, ehelyett mi egy saját utat választottunk, és a magyar modellről bebizonyosodott, hogy működőképes. Nézzük meg akár az államadósság, a növekedés vagy a foglalkoztatás adatait, és a kontraszt látványosan más a nyolc évvel ezelőtthöz képest. De említhetném a családtámogatásokat, az adórendszer átalakítását, az otthon­teremtést, a életpályamodelleket, számos területen kellett alapvető változtatásokat végrehajtani.


– Így az oktatásban, egészségügyben is…

– Valóban, az oktatási rendszer kapcsán is ez volt a helyzet: abba, hogy az önkormányzatokra volt terhelve a fenntartás, bele voltak kódolva az egyenlőtlenségek. Ennek következményeivel most már lassan nyolc éve küzdünk, és csak az jelenthet kiutat, ha következetesen végigvisszük, amit elkezdtünk. És beszélhetnénk az összes többi ellátórendszerről, így az egészségügyről is, ahol lépésről lépésre haladunk előre. A bérfelzárkóztató programok, az életpályamodellek mind arról szólnak: az ország a gazdasági teljesítőképességének megfelelően megadja a lehetőséget mindenki számára, hogy lépjen egyet előre. Az nem működik, amit az ellenzék gyakran megpróbál sugallni, hogy egy nagy lépéssel majd átugrunk jelentős problémákat: pontosan tudjuk az elmúlt évek tapasztalataiból, hogy szisztematikus lépésekkel lehet elérni kis eredményeket, fokról fokra lehet előrehaladni.


– Április nyolcadika? Tovább, előre vagy visszafordulunk?

– A választás tétje nem csak az, hogy az ellenzék lebontaná a kerítést: nagyon jól tudjuk, hogy lebontanának mindent, amit az elmúlt nyolc évben felépítettünk.


Bándy Péter