A politikának mindig az a dolga, hogy azokra a témákra koncentráljon, amelyek nemcsak a jelenben, de a közeli és távoli jövőben is meg fogják határozni az ország sorsát. Márpedig 2015-ben teljesen egyértelműen bebizonyosodott, hogy korunk legnagyobb kihívása és feladata a migrációval kapcsolatos lépések időben és kellő hatékonysággal történő meghozatala – mondta a Demokratának e heti címlapinterjúnkban Kovács Zoltán.

– Emellett alapvető változások történtek: 2010-ben egy csőd szélén tántorgó ország számára az EU, az IMF, a Világbank és mások próbálták előírni, merre haladjon, ehelyett mi egy saját utat választottunk, és a magyar modellről bebizonyosodott, hogy működőképes – tette hozzá kormányszóvivő, akit hazánk nemzetközi megítéléséről, az ENSZ javaslatáról és az elmúlt két ciklus eredményeiről is kérdeztünk.

Nemzeti radikalizmus

Müezzin szól a programismertető alatt. Felháborodott egykori parlamenti frakciótárs olvas be nyilvánosan, nézőközönség előtt. Papírpénzutánzat repül a levegőben, a címzett az áruló pártelnök, aki eladta magát és mozgalmát. Íme, Vona Gábor egy hete dióhéjban. És a választásig hátravan még másfél hónap. Nem fogunk unatkozni.

Az aranykor krónikája, 4. rész

Tovább élő örökségünk

A Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram keretében az elkövetkező években országszerte több tucat kastély és vár újul meg. 2020-ig a programban részt vevő, összesen 39 helyszínen 20 kastélyt és 19 várat adnak majd át. Mint Virág Zsolt, a Miniszterelnökség Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztosa elmondta, a fejlesztés nem egyszerűen felújítást, restaurálást jelent: a műemlékek a mai igényekhez igazodó, új funkciókkal gazdagodnak.

Összetartóak vagyunk

A magyar állampolgárság könnyített visszaszerzésének lehetősége és a szavazati jog kiterjesztése révén elmondhatjuk, lezárult a nemzet határokon átívelő, közjogi egyesítése. Hozzáláthattunk, hogy a korábban egymástól elválasztott közösségekből összetartó nemzetet építsünk – mondta a Demokratának Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, akit a nemzeti egységet segítő programokról kérdeztük.

A Demokrata legfrissebb száma február 28-tól kapható az újságárusoknál.