A 444.hu portálon megjelent hír dezinformáció, tipikus álhír – tudatta az MTI-vel a Külgazdasági és Külügyminisztérium. A tárca szerdai közleményében nem kívánta kommentálni a V4 miniszterelnöki találkozók nem sajtónyilvános részét, ugyanakkor a 444 portálon megjelent hírt dezinformációnak, tipikus álhírnek nevezte. Az internetes portál szerdai cikkében azt írja, Orbán Viktor kezdeményezésére nem adtak ki közös nyilatkozatot a V4-ek a Japánnal folytatott csúcstalálkozót követően.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Az Origo hírportál forrásaira hivatkozva ellenben azt közölte, a cseh miniszterelnök Andrej Babis volt az, aki azt kérte, ne adjanak ki közös nyilatkozatot a visegrádi országok.

A találkozó helyszínéről származó információkra hivatkozó cikk szerint a cseh kormányfő a japán miniszterelnökkel tartott találkozó előtt arra hivatkozva fogalmazta meg kérését, hogy a V4-ek nem kompetensek világpolitikai kérdésekben. Információik szerint Orbán Viktor az Európai Néppárt elhúzódó elnökségi ülése miatt el is késett arról a szerdai V4 csúcsról, ahol a közös nyilatkozat elvetéséről a döntés megszületett.

Az Origo megjegyezte továbbá, a találkozó sikeres volt gazdaságilag, a japán miniszterelnöknek pedig kifejezetten tetszett a V4-ek migrációhoz való hozzáállása. „Japánban ugyanis nem engednek senkit letelepíteni, családegyesítésre nem kerülhet sor” – tették hozzá.