Az LMP rendészeti szakszóvivője szerint a menekültválság kezelésekor szolidaritás és a biztonság nem zárja ki egymást, egyszerre kell érvényesíteni ezt a két szempontot.

Fotó: MTI, archív, illusztráció



Gerstmár Ferenc, az ellenzéki párt országos elnökségi tagja szombati budapesti sajtótájékoztatóján kifejtette: el kell ismerni, valós veszély, hogy terroristák, bűnözök kísérelnek meg Európába és Magyarországra jutni, ezért fontos a nyilvántartás, azonosítás ezekben a veszélyes időkben.
    
Jelentősége van a szolgálatok közötti információáramlás akadálytalanságának – jelentette ki, a magyar és a szomszédos országok szakszolgálatainak együtt kell működniük az embercsempész-hálózatok elleni bűnüldözői munkában. Ugyancsak kiemelte a közös európai határvédelmi szerv fontosságát.
    
Magyarországnak is alkalmazkodnia kell a terroristák változó módszereihez, ezért lényeges, hogy több erőfeszítést tegyenek a megelőzésért – mutatott rá. Megjegyezte: hatékonyabb fellépés kell a fenyegetések ellen, de a menekültek jogainak is érvényesülniük kell, nem lehet „minden határainkon kopogtatót potenciális terroristának” tekinteni.
    
Gerstmár Ferenc szerint a lakosságnak és a kormánynak sincs elég információja a bevándorlók hátteréről, céljairól, és így lehetetlen a hatékony cselekvési terv. A kormánynak ezt fel kell derítenie, hogy ne csak riogasson, hanem cselekedhessen is – vélekedett a politikus.
    
Kérdésre válaszolva a képviselő a kormány politikájának szerves folytatásaként értékelte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök újabb kerítés építését vetette fel. Azt mondta, nem biztos, hogy ez a legjobb megoldás a válság kezelésére, és a kormányfőnek inkább az EU-ban kellene tárgyalnia a megoldásról.
    
Azzal kapcsolatban pedig, hogy Ertsey Katalin, a párt korábbi képviselője a külügy szolgálatába lép, Gerstmár Ferenc közölte: ez Ertsey Katalin és a kormány döntése.

(Forrás és fotóillusztráció: MTI)