A Liberálisok törvényjavaslatban kezdeményezik, hogy minden magyar választópolgár szavazhasson levélben – közölte Sermer Ádám, a Magyar Liberális Párt elnökhelyettese szerdai sajtótájékoztatóján.

Fotó: MTI/Soós Lajos, archív, illusztráció

A javaslatot azzal indokolta: elfogadhatatlan, hogy jelenleg a választási törvény különbséget tesz magyar és a magyar állampolgár között, hiszen csak a magyarországi lakcímmel nem rendelkező kettős állampolgároknak biztosítja a levélben szavazás lehetőségét.

Közölte: a Liberálisok ezért azt akarják elérni, hogy a jövőben minden magyar állampolgárnak legyen lehetősége levélben leadni a szavazatát, azoknak is, akik külföldön dolgoznak, vagy a választás napján nem tartózkodnak a lakhelyükön.

Ez lehetőség, nem kötelezettség lenne – mondta a politikus, aki szerint ezzel a szavazókörökben jellemző sorbanállást is  el lehetne kerülni.

Sermer Ádám felszólította a kormányt, hogy dolgozza ki az internetes e-szavazás feltételeit, de amíg ez nem valósul meg, addig legalább a jogegyenlőséget érvényesítse a szavazati jog szintjén.