A célunk egy minden szempontból vonzó, fejlődő kerület építése. Olyan hely legyen, ahol jó élni, ahová érdemes költözni – mondta a Demokratának László Tamás, a XV. kerületi időközi önkormányzati választás Fidesz–KDNP-s polgármesterjelöltje. A korábbi polgármesterrel, volt országgyűlési képviselővel a kerületben rejlő fejlődési potenciálról és a biztonság kérdéseiről is beszélgettünk.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

– Időközi választás lesz szeptemberben a XV. kerületben, mivel lemondott polgármesteri tisztségéről Hajdu László, aki korábbi ígéretei ellenére az országgyűlési képviselőséget választotta. Hogy jellemezné a DK-s politikus ténykedését a kerület élén?

– Egy adattal. Polgármesterségem alatt, 2010 és 2014 között, hatszor annyi fejlesztés volt, mint Hajdu László 14 évig tartó polgármesteri munkája során. Az ismét hatalomra kerülő Hajdu az elmúlt években is csak azokat a beruházásokat folytatta, amiket mi kezdtünk el. Ráadásul ma már ott tartunk, hogy amihez Hajduék hozzányúltak, az tönkrement.


– Látják ezt a helyiek is?

– Az itt élők egy része megelégszik a jelenlegi állapottal, viszont a többség azt mondja, hogy megállt az élet, nincs fejlődés, gazdátlan a kerület. Ma rendetlenség és koncepciótlanság jellemzi a városrészt, holott jobb sorsra érdemes, kiváló adottságokkal rendelkező kerület a miénk.


– Milyen most a kerület anyagi helyzete?

– Amikor a Fidesz–KDNP vezette a várost, a működésben jelentős megtakarításokat sikerült elérni, így valósulhatott meg számos fejlesztés is. 2014-ben többmilliárdos szabad pénzmaradvánnyal adtuk át a kerületet, jelenleg néhány százmillió van a számlán. Hajduék nagy osztogatásba kezdtek, ráadásul a bevételeket fölélték, fejlesztésre alig marad pénz.


– Hajdu Lászlóról egyre többen mondják, hogy nem ígért semmit, de azt betartotta. Nem véletlen, hogy az ellenfél egy magát civilnek mondó jelöltet indít a választáson. Ki ő?

– A Rászorulókat Támogatók Egyesület (RÁTE) és a Szolidaritás Mozgalom Németh Angélát indítja el ellenem a polgármesteri székért vívott küzdelemben. Világos, hogy ez egy álca. A RÁTE valójában a legagresszívabb politikai párt a kerületben. A szervezet az elmúlt években polgármesterjelöltet, képviselőjelöltet adott a városrésznek, orgánumaiban pedig a legszélsőségesebb politikai megnyilvánulások találhatók. Ezzel a trükkel meg akarják téveszteni a választókat, azt akarják elérni, hogy a függöny mögül ne bukkanjon fel Gyurcsány Ferenc és a DK. Ez a megtévesztés Hajdu László áprilisi kampányában is jelen volt.


– Érdekes az is, hogy az önkormányzat szeptember végére írta ki a választást, amire a szintén időközi választást tartó Józsefvárosban már a nyár közepén sor kerül. Mi lehet a cél a minél későbbi időponttal?

– Nem más, mint hogy különböző személyeket, szerződéseket bebetonozzanak, a leendő polgármester mozgásterét szűkítsék.


– Milyen szerződésekre gondol?

– A polgármester szerződést kötött például a Gyurcsány-kormány volt minisztere, jelenleg a kerületben jegyzőként dolgozó Lamperth Mónikának volt államtitkárával „sporttanácsadás” jogcímen. Az általa készített dolgozatot a képviselő-testület nem fogadta el, viszont milliókat fizettek ki neki. A baloldal által delegált ügyvédek sem jártak rosszul. Mind a fővárosi, mind a választási bizottság MSZP-s delegáltja zsíros ügyvédi megbízást kapott. Aztán itt van Ara-Kovács Attila, aki a DK elnökségi tagja, és akinek évi közel kétmillió forintért külpolitikai beszámolókat kellene készítenie a kerület testvérvárosairól, olyan nyelveken is, amelyeken nem is beszél.


– Különös. De milyen alternatívát kínálnak önök a választóknak?

– A két legfontosabb célunk a fejlődés és a biztonság. A mandátum most egy évre szól, így nagyobb beruházásokat csak előkészíteni, elkezdeni lehet. Ebben az évben a mindennapok jobbá tételét elősegítő fejlesztéseket fogjuk megvalósítani, amelyeket már nagyon várnak az emberek.


– Például?

– Amikor az Erdőkerülő úton a százmilliós autóbuszok szétesnek, az autók pedig megrongálódnak, akkor az olyan probléma, amit könnyen orvosolni lehet. Gyenge az a kifogás Hajdu részéről, hogy az egy fővárosi kezelésű útszakasz, a polgármester ugyanis ott ül a Fővárosi Közgyűlésben. Neki kellett volna vernie az asztalt, hogy újítsák fel az útszakaszt.


– Lehet ezzel eredményt elérni?

– Mindenképpen, hiszen mi az itt élőket megkérdezve szeretnénk a kerületet fejleszteni. A lakosság igényeinek felmérésére, a velük való beszélgetésre többféle lehetőséget keresünk. Lépcsőházi fórumokat tartunk, a Séták Nálunk nevű program keretében kimentünk a lakókhoz, és meghallgattuk a problémáikat. Ezt folytatni szeretnénk, hiszen az önkormányzati választás a szűkebb lakókörnyezetünkről szól. Nekünk pedig ez a legfontosabb.


– Mit szeretnének tenni az élhetőbb környezetért?

– Erősíteni kívánjuk a kerület zöld jellegét is. Polgármesterségem alatt évente ezer fát ültettünk, ezt a tendenciát szeretnénk folytatni. Ahogy a lakótelepek megújítása is fontos. Panelből élhetőbb otthont, a telepből valódibb, teljesebb értékű várost szeretnénk. Ezenkívül sportcélú fejlesztéseket szeretnénk megvalósítani a köztereken, benne fitneszparkokkal, kézilabdapályával, ugyanakkor prioritás a közterületek tisztasága és rendje.


– A közlekedés terén is rengeteg az adósság. Ha nyernek, lesz ebben változás?

– Az átfogó járda- és útfelújítási terveink mellett kiemelt figyelmet szentelünk a parkolóépítési programnak. A szocializmusban úgy épült Újpalota, hogy még az akkor érvényes jogszabályokat sem tartották be, miszerint lakásonként kell egy-egy parkolót építeni. A 16 ezer lakáshoz ezért hiányzik 8 ezer parkoló. 2010–2014 között körülbelül nyolcszáz parkolót építettünk, a mostani vezetés négy év alatt hetvenet adott át. Hosszú távú programunk között szerepel, hogy az itt közlekedő villamosok helyett alacsony padlós járművek kerüljenek forgalomba. A közösségi közlekedés fejlesztése mindannyiunk közös érdeke. Ebbe természetesen beletartozik a hozzá kapcsolódó szolgáltatásokkal együtt a vasút is, ahol az állomások környezetében P+R parkolókat kell építeni. Nagy szükség lenne a Keleti pályaudvartól Újpalotáig közlekedő gyorsvillamosra is.


– Milyen tervei vannak az egészségüggyel kapcsolatban?

– Az egészségügy fejlesztése az egyik legfontosabb célom volt mindig. Fontos, hogy bekapcsoljuk a kerületet az Egészséges Budapest programba, amely az ország történetének legnagyobb egészségügyi fejlesztése. A kerületi járóbeteg-szakrendelés és a háziorvosi szolgálat fejlesztése ugyancsak a prioritások között szerepel. 2010 és 2014 között háziorvosi centrumok létesítését határoztuk el, kettő már meg is épült. Az egyik, a nemzetközi díjat kapott, több mint húszezer embert ellátó Zsókavár utcai rendelő mintaértékű. 2010–2014 között megterveztük a volt orosz kórház területén lévő épületben a háziorvosi rendelőt, tüdőszűrő és -gondozót, fizioterápiát – amit többéves késéssel adtak át. Ugyanebben az időszakban elkészültek a Deák utcai orvosi rendelő tervei, aminek a kivitelezése azonban a szocialista kerületvezetés alkalmatlansága miatt megfeneklett. Ezeken túlmenően megterveztük a Hősök úti rendelő rekonstrukcióját, amit el sem tudtak kezdeni. Mindkettőt tető alá hoznánk egy éven belül. A fentieken kívül bővítenénk a gyermekszakrendeléseket, diagnosztikai központot építenénk, és tervben van egy lelki egészségközpont is a volt orosz kórház területén.


– Noha a mandátum egy évre szól, nem csak erre a rövid időszakra terveznek. Milyen hosszú távú fejlesztések szerepelnek a programjukban?

– Nem mondunk le a nagyobb lélegzetű fejlesztésekről: a Pestújhelyi Uszodáról, az új Újpalotai Közösségi Házról és a rákospalotai városközpont beruházásairól sem. Ezekben egy év alatt több lépést kell tenni, hogy minél hamarabb megvalósuljanak.


– Mi a helyzet a biztonsággal?

– Szeretnénk bővíteni a kamerarendszert, hatékonyabbá tenni a közterület-felügyelet rendszerét, és fontos a szociális biztonság is. Jelenleg a rászorultság és a szegénység bővített újratermelése zajlik a kerületben. Mi a szegénység felszámolásában és a felzárkóztatásban vagyunk érdekeltek. Ugyanakkor a migránshelyzet élesedik Európában, és a kérdés bármikor terítékre kerülhet a kerületünkben is. Németh Angéla mentora, Hajdu László nem szavazta meg a Stop Soros törvényt és az Alaptörvény 7. cikkelyének módosítását sem. Az Európai Parlamentben az MSZP és a DK képviselői a leghangosabb és legelszántabb migránspártiak. Németh Angéla ugyan azt mondta, hogy nem fognak migránsokat idetelepíteni, de ha ő lenne a polgármester, biztos vagyok benne, hogy mesterkedne azon, hogy ezen a tézisen lazítson. Ezt pedig nem szabad megengednünk.