Lázár János a Promenadnak adott interjújában elmondta, mit művelt Márki-Zay Péter, amióta polgármesterré választották Hódmezővásárhelyen; mesélt az interneten való megjelenésének és politikájának összefüggéséről; valamint elmondta, hogy az elmúlt húsz évben akadtak nyertes és vesztes csatái is, ám az utóbbiakból erőt merít és tovább harcol a meggyőződéséért.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, felajánlották az együttműködésüket Hódmezővásárhelyen. Az elmúlt két hét eseményei alapján azonban úgy tűnik, nem efelé halad az új városvezetés, de ez nem a Fidesz miatt van. A városvezetés első lépései sok emberben kételyeket ébresztettek:

„Február 25-e óta mindenkit «kinyírtak», aki fel merte emelni a szavát, és az ellentétes volt a polgármesterével. Úgy tűnik, ezzel kell számolni a továbbiakban is.”

A szabad sajtóval kapcsolatos kérdésre adott válaszában Lázár János arra utalt, hogy az ellenzéki média átvette az ellenzéki pártok szerepét, ugyanis az ellenzéki média küldetésként tekintett a hódmezővásárhelyi választásra. Később kitért a bécsi Facebook-videójával kapcsolatos történtekre is:

„Cenzúra sem a kormányoldalon működik, elég, ha csak arra utalok, hogy magánemberként elmentem Bécsbe, elmondtam a véleményemet arról, amit az utcán tapasztaltam, a Facebook pedig lekapta a videót. Még ha később vissza is tették, mi ez, ha nem a szabad véleménynyilvánítás lábbal tiprása?”

A Csongrád megye negyedik számú választókerületében országgyűlési képviselőjelöltként induló Lázárt a nemrég indult honlapjáról is kérdezték, szóba hozva azt, hogy korábban pont ő volt az, aki saját állítása szerint sem szándékozott „magánviszonyaival terhelni” a közéletet. Lázár az erre adott válaszában összefoglalta weboldala, Facebook-oldala és politikája lényegét:

„A honlapom lényegében egy összefoglalása az elmúlt tizenhat évnek, amiben szerves része van a családomnak, hiszen az ő támogatásuk nélkül nem tudtam volna a munkámat elvégezni. Ha arra a kérdésre akarunk választ adni a honlapon keresztül, hogy ki Lázár János, akkor az a válasz a feleségem és a gyermekeim nélkül nem lehet teljes vagy valós. […] A weboldal […] ugyanakkor kevésbé interaktív. Ezt a Facebook-oldalon keresztül tudom megteremteni, ami azért fontos, mert lehetőséget biztosít rá, hogy minél több emberrel közvetlen kapcsolatot teremtsek. Az általam képviselt politikának éppen az a lényege, hogy az emberekkel folyamatosan beszélni kell, mert egy politikus legfontosabb feladata az ő képviseletük, az ő érdekeik védelme.”

A teljes interjú a promenad.hu-n olvasható.

-AÁ-