Lázár János reagált Márki-Zay Péter hétvégi kirohanásaira. (Ezekről ITT és ITT írtunk.)

Fotó: MTI, archív

Azt tapasztalom, hogy feszültség van a városban, a dolgok nem jó irányba haladnak. A város fejlődése megtorpant. Egyetlen tanácsot tudok adni ebben a helyzetben a polgármesternek és a képviselőknek, hogy dolgozzanak. Vitákra, problémákra és a bajokra egyetlen megoldás van, a munka

– írta Facebook-oldalán Lázár János, a térség országgyűlési képviselője.

Már azt is hallottam, hogy én felelek a hódmezővásárhelyi aszfaltrajzverseny, szilvalekvárfőzőverseny és a Mikulás ünnepség elmaradásáért is. Én elmondtam a képviselőtestületnek és elmondom mindenkinek, aki hozzám fordul vagy engem ebbe bele akar ráncigálni, hogy én voltam tíz évig a város polgármestere, azt a munkát befejeztem, most a térség országgyűlési képviselője vagyok és a Parlamentben igyekszem képviselni minden egyes választópolgárt: azt is, aki rám szavazott, azt is, aki nem. Városüzemeltetési problémákkal sem Makó városában, sem Hódmezővásárhelyen nem foglalkozom

– hangsúlyozta Lázár János.

Bejelentkezés Hódmezővásárhelyről, 2018.10.08.

Azt tapasztalom, hogy feszültség van a városban, a dolgok nem jó irányba haladnak. A város fejlődése megtorpant. Egyetlen tanácsot tudok adni ebben a helyzetben a polgármesternek és a képviselőknek, hogy dolgozzanak. Vitákra, problémákra és a bajokra egyetlen megoldás van, a munka.

Gepostet von Lázár János hivatalos oldala am Montag, 8. Oktober 2018