Kunhalmi Ágnes megkongatná a vészharangot – a szocialista képviselő erről szónokolt az országgyűlésben.

Kunhalmi felszólalásában azt firtatta, hogy az egy erős, büszke nemzetállamnak számít-e, ahol minden harmadik gyerek éhezik, hét év alatt duplájára nőtt a kórházi fertőzések száma, 50 ezer gyereket raktak ki az iskolából és az ország fele nettó százezer forint alatt keres. Ha ez az Isten kegyelméből történő jobboldali kormányzás mérlege, akkor sürgősen kongassák meg a vészharangokat – hangoztatta.

Demokráciában nem Isten kegyelméből, hanem a nép akaratából kormányoznak – mondta. Szerinte azonban még a nép akaratára sem hivatkozhatna a nagyobbik kormánypárt, mert 2014-ben az ország több mint 55 százaléka nem a Fideszre szavazott. Elmondta, ha kormányra kerülnek, kikiáltják a negyedik köztársaságot.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint a baloldal korábbi tettei hosszú árnyékot vetnek mostani javaslataikra, hiszen korábban eladósították az országot, a devizahiteleket szabadítottak rá az országra, megduplázták a munkanélküliséget.

Értékelése szerint az MSZP a totális szétesés állapotában van: pozícióharc folyik, a listás helyeken marakodnak és még miniszterelnök-jelöltjük sincs. Hozzátette, amikor káosz telepszik a baloldalra, az egyet jelent: hogy még mindig Gyurcsány Ferenc „az úr a házban”.   

MTI, demokrata.hu