A balliberális ellenzék az ősszel „majdanizálni” szeretné Magyarországot. Már van ehhez pár tucat fiatal, unatkozó rózsadombi szimpatizánsa, de nincsenek tömegei. Ezért most Soros György stratégái azzal ijesztgetik a társadalmat, hogy „Orbán Viktor politikai ámokfutása miatt elzárhatja a pénzcsapokat a jóságos brüsszeli elit, amelynek együttérző segélyeiből éltünk eddig”. Boros Imre közgazdásszal beszélgettünk ellenzékről, az EU-s pénzek megdöbbentő valóságáról és persze büntetésről, vétóról is.

– Valójában mennyire függ hazánk az uniós pénzektől, a brüsszeli támogatásoktól?

– Magyarország nem függ az EU-tól. Egymástól függenek mind a ketten. Uniós csatlakozásunk arról szólt, hogy onnan kezdve teljes mértékben kinyitjuk piacainkat a tagországok előtt. Ez azt jelentette, hogy Magyarország azután semmiféle importkorlátozással nem élhet az uniós államokkal szemben.


– És persze mi is nyithatnánk Bécsben cukrászdát…

– A nagy nyugati behozatalt mi nem tudtuk viszonozni, ebből pedig komoly fizetésimérleg-hiányaink keletkeztek. Már a rendszerváltás idején átengedtük a külföldi nagytőkének működő és versenyképes ipari üzemeinket, mélyen áron alul. És ha új vállalatot telepített hozzánk valamely multinacionális cég, azt még elhalmoztuk adókedvezményekkel és olcsó, képzett munkaerővel. Emellett a Nyugat rendelkezésére bocsátottuk a magyar fogyasztókat is. A folyamat csúcspontján a hazai boltokban kapható élelmiszerek 85 százaléka külföldről származott. Akadt persze olyan, ami hazai eredetű volt, például a multi magyar nyersanyagot dolgozott fel itteni vagy éppen nyugati üzemében, és azt már saját címkéjével s persze nyugati áron kínálta a hazai vevőknek. Ötven forintért vette át a tej literjét, de már 2200-ért adta a vaj kilóját az üzletekben.


– Mennyit fizet ma az ország az unió kasszájába évenként?

– Nemzeti jövedelme 1 százalékát, ami most 400 milliárd forintot, azaz 1,3 milliárd eurót jelent. Mi pedig összesen 30 milliárdot hívhatunk le az EU-ból az uniós hétéves költségvetési ciklusban, persze szigorúan meghatározott feltételek és paraméterek mellett.


– Itt látszólag mi járunk jobban…

– Csak látszólag. Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter is azt nyilatkozta legutóbb, hogy nagyos is sokat nyert a nyugati gazdaság a kelet-közép-európai államok EU-csatlakozásán. És igaza is van, mert ha minden bejövő és kimenő eurót számolunk, akkor egy a hathoz az arány a Nyugat javára. Szó sincs tehát a balliberálisok által hazudott segélyekről, támogatásokról. Persze a multinacionális cégek a Magyarországról kivitt profitjuknak csak egy részét fizetik be az uniós kasszába, a többit különféle adóparadicsomokban rejtik el. Például abban a Luxemburgban, amelynek nemcsak kormányfője, de húsz éven át pénzügyminisztere is volt Jean-Claude Juncker. Egy kicsi, félmilliós ország, évi 50 milliárd eurós GDP-vel. Ezekből a paradicsomi szolgáltatásokból él, mert komoly termelő tevékenységet nem folytat.


– A hazai balliberális propaganda szerint, ha Orbán Viktor tovább makacskodik Brüsszellel szemben, az EU megvonja tőlünk a pénzeket, s éhen halunk. Jobb lenne tehát elzavarni őt és a kormányát is…

– Krampuszoznak, vagyis ijesztgetnek minket, mint a kisgyerekeket. Ha az unió leállítaná a kifizetéseinket, mi is leállítanánk a befizetésünket. És belefognánk a nálunk működő multinacionális cégek kissé keményebb, de még mindig korrekt meg­adóztatásába. Elég, ha tudjuk, hogy évente 15-20 milliárd eurót kavarnak ki az országból. Ennek egy részét simán, jogi konfliktusok nélkül itt tudnánk tartani.


– Vajon megvan a kellő ereje Juncker­nek és a mögötte álló Soros Györgynek a magyar pénzcsapok elzáratásához? Mert a bejövő pénzek egyik legfőbb kedvezményezettjei éppen az itt működő multik…

– A kígyó nem harap a farkába. Amikor az osztrák kancellár nemrég felvetette a csapok elzárásának ötletét, a német gazdasági élet képviselői például azonnal felhördültek. Féltik a nálunk tevékenykedő cégeiket. A legerősebb gazdasági érdekekkel természetesen Juncker sem mehet szembe. A nyugati tőkét a szocialista kormányok valósággal a tenyerükön hordozták. Úgy írták ki a nagy projektek tendereit, hogy ahhoz csak a hazánkban regisztrált multik fértek hozzá. Állítólag azért, mert a magyar cégeknek nem volt referenciájuk, kellő erejük, nem voltak elég innovatívak, s így tovább.


– Ma nem így van már?

– Technikailag még jórészt igen, de fontos jogi változások történtek e téren. Sajnos kevésnek bizonyult a majd harminc esztendő ahhoz, hogy valóban olyan méretűre fejlesszünk fel magyar cégeket, amelyek legalább itt, a régiónkban dominánsak lehetnének. Csak két ilyen óriásunk van, az OTP és a MOL. A magyar rendszerváltás sajnos a balekok rendszerváltása volt. Ennek következtében a legnagyobb magyar cégtulajdonos is csupán távcsővel nézhet egyes szlovák, cseh vagy lengyel tulajdonosok után.


– Miért alakult ez így?

– Mert bárminemű kormányok vezették ezeket az országokat, jobboldaliak vagy baloldaliak, vigyáztak nemzetük érdekeire. Az ottani baloldali pártok még csak nem is hasonlítottak a hazaiakra. Leszek Miller baloldali lengyel miniszterelnök például dühösen otthagyta az asztalt a koppenhágai uniós csatlakozási tárgyalásokon, amikor azt mondták neki, hogy Lengyelország csak 25 százalékos mezőgazdasági támogatást kap. A mi delegációnk, élén Medgyessy Péterrel, már pezsgőt bontott odakint a magyar 25 százalékra. Millert végül nagy nehezen visszatuszkolták a terembe, s a lengyelek megkapták az 55 százalékos támogatást. Ez a különbség. Vagy ott van Miloš Zeman cseh államfő. Azt üzente Barack Obamának és az USA csehországi nagykövetének, hogy zárva van számukra a Hradzsin kapuja, mert valami rosszat mondtak a csehekről. Zeman szociáldemokrata, azaz baloldali politikus. Ugyanúgy őrködött a cseh nemzeti érdekek felett, mint elődje, a jobboldali Václav Klaus. Nálunk viszont a baloldal és szövetségese, a liberális tábor már százötven éve dolgozik Magyarország szétverésén. Fő műve az volt, amikor az első világháború befejezésekor sikerült az országot térdre kényszeríteni és feldaraboltatni.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata


– Most a hetes cikkely alkalmazásával, vagyis szavazati jogának megvonásával fenyegeti Brüsszel Lengyelországot, a magyarok ellen pedig újabb kötelezettségszegési eljárást indított. És itt is, ott is elvonná a pénzügyi támogatásokat. Mennyire nyújthat biztonságot az a véd- és dacszövetség, amit Varsó és Budapest fogadott?

– Azt a fajta eljárásrendet, a hetes cikkelyt, amit Brüsszelben csak „atombombának” hívnak, valójában még sohasem alkalmazták senkivel szemben sem. A határozathoz, ideértve a pénzek megvonását is, minden más tagország igen szavazatára lenne szükség, már egyetlen nem is vétót jelent. Márpedig Beata Szydło és Orbán Viktor is feketén-fehéren bejelentette, hogy kiállunk, azaz vétózunk egymásért. Brüsszel még csak nem is reménykedhet a sikerben. A fenyegetések azonban zavart kelthetnek az adott társadalmakban, olyat, amit aztán más területekre is ki lehet terjeszteni, Soros forgatókönyvének megfelelően.


– Hogy lehet kivédeni ezt?

– Magyarországról sok rosszat elmondott már a nyugati média és az uniós elit, de ez most kezd a javunkra válni. Nagyon sok külföldi vásárol ingatlant Budapesten, de a magyar vidéken is. Például Zalában is, ahonnan származom. S ők már nem csak a táj szépségei meg az alacsony megélhetési költségek miatt jönnek. A biztonság vonzza őket. Az a biztonság, amely egyébként egyre több nyugati befektetőt is csábít. A biztonság tőkeérték lett szimbolikusan, de gazdasági értelemben is.


– Az élelmiszerüggyel, amikor a minőség megy nyugatra, a silány áru pedig keletre, de ugyanabban a csomagolásban és ugyanazon az áron, nagyon megaláztak bennünket…

– Tűrtünk, mint Toldi, aztán repült a nehéz kő. S ez a kő attól igazán nehéz, hogy négyen dobták meg. Konkrétan a V4-ek. Sajnos csak húsz év után mertünk szólni. Vegyük a hazait! Tényleg ez lenne erre a legjobb válasz.


– Évekkel ezelőtt publikált egy cikket a Magyar Hírlapban, ott a miccsel, ezzel a román étellel volt probléma…

– A románok, de a magyarok is kedvelik a micset Erdélyben. Darált marhahús, birkahús és sertéshús keveréke, kisütve. Az elkészítéséhez kevés szódabikarbonát is használnak, hogy gyorsabban puhuljon a marhahús. A mics évszázadosnál is idősebb kulináris hagyományokat testesít meg. Az EU viszont be akarta tiltani a szódabikarbonát, illetve az ezzel készült ételt. Ha ez megtörténik, országszerte bezárhatnak a népszerű micsbüfék. Csak erre várnak a nyugati gyorséttermek, hisz a mics esetében évi négymilliárd dolláros piacról van szó, ide számítva a hústermelőket és a beszállítókat is. A nagy gyors­ét­te­rem-hálózatok viszont nyugatról hoznak mindent, a mélyhűtött húsoktól kezdve a péksüteményeken át a fagyasztott krumpliig. Ahogy hazánkban a multik már teljesen visszaszorították a jól bevált lacikonyhákat. A piaci nyereség mellett céljuk a közép-kelet-európai emberek szokásrendjének megbontása is. Semmiségnek tűnik, de ezzel is csorbítják az identitásukat, uniformizálják őket.


– A brüsszeli elit olyan érzetet próbál kelteni, mintha a magyarok politikai és gazdasági manőverei átlépnék az „uniós elviselhetőség” határát…

– Magyarország az EU tagja, de nem mond le az önállóságáról. Orbán Viktor gyakran megy el a falig, de sosem lesz meszes a kabátja. Ilyen a vérbeli politikus. Motorja a V4-nek is. Egyébként a közelmúltban Juncker is jelezte, hogy tárgyalni szeretne a visegrádiakkal. Nála most áll össze a kép, hogy mit jelentene a nyugati gazdaság számára a magyar pénzmegvonás meg a lengyeleknek szánt „atombomba”.


– Ha már gazdaság: meddig bírják majd az uniós tagállamok a fokozódó migráció költségeit?

– A mesének vége, látható, hogy a migránsokat nem lehet munkába állítani. Maguk mondják, hogy nem is akarnak dolgozni, nem ezért jöttek. Furcsa dolog az integráció. A Habsburgok például szerbeket, szlovákokat, románokat integráltak a magyarságba a török hódoltság után, mert 4,5 millióról 2 millióra csökkent az ország lakossága. Nos ennek az „integrációnak” lett a következménye Trianon. Pedig nagyon hasonló kultúrájú népekről volt szó. Ami a költségeket illeti, Soros György eleve 4,5 millió forintot szánna egy-egy migráns számára évenként. Csak úgy, a semmiért. Görögország már kidőlt lényegében, az olaszok pedig közvetlenül a pénzügyi krízis szélén állnak. Ezért is kardoskodnak a kvóták, vagyis a migránsok szétosztása mellett. Ráadásul nincs szerencséjük a vezetőikkel sem. Szinte mindegyikük a globális pénztőke világából érkezett, sok jót nem várhatnak tőlük. A magyarok egyre tisztábban látják a helyzetüket. Bennünket nem lehet már kivetni abból a hitünkből, hogy legfontosabb feladatunk az ország megvédése.

Sinkovics Ferenc