Fotó: shutterstock.com, illusztráció

A Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) keretében tartott pénteki pódumbeszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy a térség országainak bele kell szólniuk Európa jövőjének az alakításába, építő módon kell ezt tenniük, és el kell érniük, hogy Nyugat-Európában ne tekintsék őket „fenegyerekeknek”. 

Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

A beszélgetésen Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, Czukor József miniszterelnöki főtanácsadó, Tomás Strázay a Szlovák Külpolitikai Társaság vezető elemzője, Ioan Stanomir, a Bukaresti Egyetem politológia tanára és Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Csoport vezérigazgatója beszélt Közép-Európa európai víziójáról. 

Amint Magyar Levente fogalmazott: Közép-Európa korábban inkább „lózungnak, történelmi örökségnek” számított, de a migráció kérdésében tanúsított álláspontja által egységgé kovácsolódott, és alapvető formálójává vált az európai döntéshozatalnak. Úgy vélte, az Európai Unióban ma már nem vállalják annak az ódiumát, hogy a visegrádi négyek (V4) ellenében nagy horderejű döntéseket erőltessenek. Nyomatékosította: Közép-Európa öntudatra ébredése azonban a látszat ellenére sem jelenti, hogy az ide tartozó országok megkérdőjeleznék az európai összetartozást. 

Az államtitkár úgy vélte: Közép-Európában még a kommunista múltnak is vannak pozitív hatásai. Ez tartotta ugyanis távol a térséget azoktól a folyamatoktól, amelyek Nyugat-Európában a multikulturalizmust, és annak bukását eredményezték. Magyar Levente szerint Magyarország európai jövőképének a versenyképesség és a biztonság a legfontosabb elemei. Minden egyéb ezekből vezethető le. 

Mráz Ágoston Sámuel szerint Közép-Európának úgy kell erősítenie sajátos identitását, hogy Nyugat-Európában ne lássák ellenségnek. Azt tartotta az egyik legfontosabb feladatnak, hogy sikerüljön változtatni a nyugat-európai médiának a Közép-Európával szembeni rendkívül kritikus álláspontján. 

Tomas Strázay azt hangsúlyozta, a V4-es együttműködés országai nem akarják aláásni Európa jövőjét, nem akarnak alternatívát kínálni az EU-val szemben. Abban érdekeltek, hogy erősítsék az EU-t és új gondolatokkal járuljanak hozzá.

Czukor József szerint Közép-Európa nemcsak azért prosperáló térsége Európának, mert természetesen kapcsolódik az EU húzóerejének számító német gazdasághoz. A térséget a keresztény-zsidó örökséghez való ragaszkodás is jellemzi. 

Ioan Stanomir arra panaszkodott, hogy Románia kormánya képtelen egy koherens álláspontot megfogalmazni Európa jövőjéről. Úgy vélte, a szovjet befolyásövezetből szabadult Romániának nagyon kell vigyáznia, hogy ne váljon ismét az orosz befolyás hídfőjévé. Szerinte országának úgy kell lavíroznia, hogy sem a szélsőjobb oldali elhajlás, sem a politikai korrektség csapdájába ne essen. 

A beszélgetést moderáló Lajtai Márk, a Nézőpont elemzője úgy összegzett: Közép-Európa hazafias, nemzeti keretekben gondolkodó patrióta közösségként látja saját helyét a jövő Európájában.