Ujhelyi István követeléssel fordul Kövér Lászlóhoz, a Magyar Országgyűlés elnökéhez. 

Hirdetés
Fotó: MTI, archív, szerk.

A szoci EP-képviselő sajtótájékoztatót tartott vasárnap „Ilyen sem volt még: a Fidesz a kritikus EP-képviselőket is el akarja hallgattatni?” címmel.

Ujhelyi felütésként gúnyosan megjegyezte, hogy „néhány héttel ezelőtt Orbán Viktor környezete, a teljes jobboldali média felháborodva sírta tele az újságok címlapjait és a híradót, hogy Orbán Viktor mindössze hét percet kap az Európai Parlamentben, hogy megvédje kormányzatának dicstelen működését.” Ennek jegyében most viszont Ujhelyi sirámait és dühödt fröcsögését kell végighallgatnunk, mert a szoci EP-képviselő úgy érzi, „Kövér László és felebarátai a kományban, Orbán és társai” őt el akarják hallgattatni. 

Ujhelyi mai felháborodásának tárgya az, hogy a Magyar Országgyűlésben az EP-képviselők nem szólalhatnak fel szerdán, a Sargentini-jelentés vitájában. Ujhelyi álláspontja szerint európai parlamenti képviselőként ő azért nem szólhat hozzá az „anti-Sargentini javaslat” vitájához, mert a Fidesz úgy döntött: ez nem uniós napirendi téma. Ujhelyi István értékelése szerint Kövér Lászlóék azért „feledkeztek el” a házszabály adta elvi lehetőségekről, mert el akarják őket hallgattatni. A kokárdával hadonászó szoci kifejtette, ő viszont igenis nagyon szeretne megszólalni a parlamentben. Ujhelyi szerint „Orbánék meg akarják úszni”, hogy ő és társai kifejthessék magvas gondolataikat, emellett a szoci EP-képviselő szerint Orbán Viktor ezzel a lépéssel bevallja, hogy pusztán belpolitikai témának tekinti a kérdést.

Korábban írtuk

Felszólítom Kövér Lászlót és a Ház vezetését, hogy tegye lehetővé az európai parlamenti képviselők hozzászólásának lehetőségét a szerdai plenáris ülésen. Hadd mondhassam el, ugyanúgy, ahogy ezt megtettem Strasbourgban, hogy most az a hazafi (…), aki pontosan tudja, hogy a magyar nemzeti érdekek és az európai értékek egymással nagyon is összeférhetőek, (…), hogy [Sargentini-jelentés] a magyar állampolgárokat védi az Orbán-kormány dúlásával, jogfosztásával szemben.

Ujhelyi kijelentette, elvárja, hogy követelésüket hétfőn megfogadják, teljesítsék. Annyira felhergelte magát a politikus, hogy szokásos vasárnapi nyílt levelét is ennek a témának szentelte. Közleményében fájdalmát összegzendő ezt vetette papírra: 

Most pedig egyetlen egy percet sem akarnak adni annak, aki valódi hazafiként Orbán fejére olvasta az igazságot Strasbourgban.

Újságírói kérdésre, ami a Gyurcsány Ferenccel, Gréczy Zsolttal folytatott vitájára vonatkozott, Ujhelyi gyengécskére sikeredett magyarázkodásba kezdett. Mint ismeretes, a Demokratikus Koalíció elnöke nemrég az Atv-ben kifogásolta, hogy Ujhelyi egy éve még nem is támogatta a Sargentini-jelentést. Erre válaszul Ujhelyi hazugsággal vádolta Gyurcsányt, akit hű fegyverhordozója védett meg, előkotorva Ujhelyi 2015-ös állásfoglalását, amikor még azt állította: „Sem korábban, sem a jövőben nem fogok megszavazni olyan javaslatot, amely a 7-es cikkely alkalmazását szorgalmazza, vagy amely legalábbis megnyitja a lehetőségét az állampolgárokat is érdemben sújtó szankcióknak.” Ujhelyi ma nem tagadta 2015-ös sorait, de azon nyomba’ gyors orbánozásba kezdett, mindeközben pedig majdnem elszólta magát, hogy a Sargentini-jelentés igenis Magyarországról, és nem a magyar kormányról szól: 

Nem sül-e le a bőr Orbán Viktor képéről, hogy az Európai Unió történetében az első ilyen eljárást, az első szövegezett, egy or… egy kormányzat az országában való dúlását és jogrendsértését tartalmazó szövegezett javaslat most először került az Európai Parlament elé?

2015 óta sokat változott a helyzet – indokolta véleményváltoztatását Ujhelyi István, majd azt hangsúlyozta, valójában nem a véleménye változott, hanem a helyzet. 

“Ilyen sem volt még: a Fidesz a kritikus EP-képviselőket is el akarja hallgattatni?”Sajtótájékoztató a Képviselői Irodaház előtt.

Gepostet von Ujhelyi István dr. am Sonntag, 30. September 2018