A nyári vándortáborokban előtérbe helyezik a környezettudatos nevelést – mondta Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos pénteken az M1 aktuális csatornán.

Fotó: MTI/Komka Péter (archív, illusztráció)

Révész Máriuszt arról kérdezték, hogy idén január 28-ától jelentkezhetnek online az iskolák, egyesületek az erdei, a vízi és a bringás egyhetes nyári vándortáborokba.

A kormánybiztos felhívta a figyelmet: várhatóan sokkal gyorsabban betelnek meghirdetett időpontok, mint tavaly, mert nagyon pozitív visszajelzéseket kaptak a résztvevőktől.

Elmer Tamás, az Országos Erdészeti Egyesület munkatársa, az Erdei vándor program projektfelelőse a műsorban elmondta: az egyesületnél megkeresték az érintett erdőgazdaságokat, velük közösen dolgozták ki az útvonalakat és működtetik a táborhelyeket. Ezek általában 60-80 kilométer közötti, hétnapos útvonalak, a táborhelyek pedig általában „nomádabb környezetben” vannak.

Révész Máriusz közölte: a 25 ezer forintos jelentkezési díj nagyon kedvezményes, és benne van a szállás, az étkezés, a programok, valamint a felszerelések biztosítása is. Szólt arról is: készültek arra, hogy idén több gyerek jelentkezik, ezért további útvonalakat indítanak. A tavalyi évhez képest újdonság, hogy novella- és fotópályázatot is kiírnak a vándortáboros élményekről – jegyezte meg a kormánybiztos.

Elmer Tamás úgy fogalmazott: a pedagógusok visszajelzései alapján elmondható, hogy növekedett a felsős, középiskolás diákok környezettudatossága, személyes tapasztalatok alapján pedig az látszik, hogy a gyerekek két-három nap után otthon érzik magukat az erdőben, egy hét után pedig „szívügyüknek tekintik a magyar erdőket”.