Ujhelyi István szerint a Fidesz sodorja veszélybe a kárpátaljai magyarságot. 

Fotó: MTI, archív, szerk.

Fotó: MTI, archív

Csak egy erős Európában erős a nemzeti kisebbségek védelme – írja vasárnapi közleményében Ujhelyi István.

Ujhelyi szerint a Fidesz csak akkor hivatkozik európai jogszabályokra, európai normákra, ha az számára fontos, egyébként képes gond nélkül átgázolni minden erkölcsi és törvényes határon.

Az pedig különösen gyalázatos, hogy közben nem veszi észre: azzal, hogy folyamatosan gyengíti az európai közösséget, valójában a magyar nemzetnek árt a legtöbbet, nem pedig holmi zavaros világösszeesküvés ördögpatás vezetőinek. Ha Európa erős, akkor meg tudja védeni magát és vele együtt nemzeti kisebbségeit, benne az európai határon túlra szorult európai polgárok jogait

– okoskodik a szoci EP-képviselő.

Az Uniónak minden eszközzel támogatnia kell a kárpátaljai magyarság jogainak védelmét és fel kell lépnie az Ukrajnában zajló jogsértésekkel szemben. Minden ezt szorgalmazó kezdeményezést magyar hazafiként és EP-képviselőként csak támogatni tudok, ezért írtam alá az elsők között például a kisebbségi jogok védelmét támogató Minority SafePack nevű kezdeményezést is

– fényezi magát az ájtatoskodó Ujhelyi, aki elismeri, „a Fidesz európai parlamenti képviselői jogosan szólították fel legutóbb az Európai Parlamentet és az Európai Bizottságot arra, hogy a brüsszeli intézmények tegyenek mielőbb érdemi lépéseket a kárpátaljai magyarok érdekében”. Azt is kijelenti, „jogosan utaltak arra is, hogy az ukránoknak figyelembe kell venniük a Velencei Bizottság állásfoglalását az oktatási törvénnyel kapcsolatban”. Ezután Ujhelyi közleménye visszatér a megszokott kerékvágásba, a Fidesz hibáztatásához.

Nem kérdés, hogy a magyar emberek érdekeit mindig és mindenhol a leghatározottabban kell képviselni. Furkós bottal azonban nem lehet sebészeti pontosságú eredményt elérni, csak roncsolni. A Fidesz EP-képviselői jobban teszik tehát, ha először a saját kormányukat győzik meg arról, hogy hagyják abba a közpénz-milliárdokból folytatott Európa-ellenes ámokfutást és a magyar emberek érdekében térjenek vissza egy józan, határozott, de bölcs érdekérvényesítéshez. Különben csak ártani tudnak. Hosszútávon mindenképpen

– zárul a közlemény.