A kormány elismeri és megbecsüli az ápolók munkáját – nyilatkozta Ónodi-Szűcs Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkára az MTI-nek a magyar ápolók napja alkalmából.

Fotó: Somfai Sándor/Demokrata

Hangsúlyozta, ápolónak lenni hivatás, az egészségügy igazi értékét nem az infrastruktúra, hanem az ott dolgozók adják.

Az ápolók megbecsülését mutatja, hogy az elmúlt tizenhat hónapban a kormány 53 százalékkal emelte több lépcsőben a dolgozói bértáblát, a legutóbbi előrehozott 8 százalékos illetményemelés hóközi technikai utalása február 20-án megtörténik – mondta az államtitkár. Az egészségügyi szakdolgozók béremelése jövőre is folytatódik – tette hozzá.

Ónodi-Szűcs Zoltán kiemelte, az ápolók béremelkedésében még mindig van hova fejlődni. De az, hogy tizenhat hónap alatt átlagosan 53 százalékkal sikerült növelni a szakdolgozói bértáblát, azt mutatja, a magyar kormánynak fontos az ápolók megbecsülése – tette hozzá.

Kifejtette, azt szeretnék, ha az ápolói munka minden apró része kedvezően változna. A munkakörülmények javítását szolgálja, hogy az egészségügyben vidéken eddig 500 milliárd forintot fordítottunk, Budapesten a következő években 700 milliárd forintot költ a kormány kórházfejlesztésre, ezen felül 2020-ig az egész országban több mint 10 milliárd forint értékben megújulnak a nővérszállók, és folytatják az ápolási eszközpark cseréjét – közölte az egészségügyért felelős államtitkár.

MTI