A terrorizmus elleni harcban komolyan veszik a magyar álláspontot – hangoztatta Bakondi György, Orbán Viktor miniszterelnök belbiztonsági tanácsadója az MTI-nek csütörtökön New Yorkban adott interjújában.

Fotó: MTI, archív, illusztráció

Fotó: MTI, archív, illusztráció

Bakondi György az ENSZ csütörtökön kezdődött kétnapos terrorizmusellenes konferenciáján vesz részt. A tanácskozás a különböző országok terrorellenes intézményei és hivatalai vezetőinek részvételével, néhány résztvevő állam kérésére részben zárt ajtók mögött zajlik.

Elmondta: a tanácskozáson a világszervezet áttekinti a terrorizmus elleni együttműködés eddigi tapasztalatait. „Igaz, most már inkább a jövőről folyik az eszmecsere, azokról az újszerű kihívásokról, amelyek újszerű megoldásokat követelnek” – mondta Bakondi György, és hangsúlyozta, hogy a terrorizmus megváltozott, szerte a világban fenyeget, és a terroristák minden korábbinál kíméletlenebb és kegyetlenebb módszerekkel támadnak.

Kiemelte az illegális migráció és a terrorizmus összefüggését is, leszögezve, hogy ez eleve új megközelítéseket követel meg a terrorellenes küzdelemben.

A világszervezet egy évvel ezelőtt létrehozott Terrorellenes Hivatalának munkájáról elmondta: a terrorellenes harcban és együttműködésben szerzett tapasztalatok megosztása mellett Magyarország „szorgalmazza azoknak az újszerű megoldásoknak a kimunkálását, amelyek a világszervezet szintjén is működőképesek lehetnek”. Ezzel összefüggésben Bakondi György utalt ara, hogy a terrorelhárítási információk cseréjét és feldolgozását az eddigi módszereknél még biztonságosabban kell elvégezni, illetve az információs csatornák biztonságát és hatékonyságát is javítani kell.

Hangsúlyozta: az informális beszélgetések során azt szűrte le, hogy „a magyar álláspontot komolyan veszik, főbb megállapításainkat nem vitatják, és partnernek tekintik Magyarországot a jövőbeli együttműködésben”. Bakondi György hozzátette: a tanácskozáson az európai országok képviselői közül elsőként szólalhatott fel, és ez jelzi Magyarország megbecsültségét is.

Arra a felvetésre, hogy mennyire lehet hatékony az ENSZ és az egy ével ezelőtt létrehozott Terrorellenes Hivatala – az Egyesült Államok a héten visszavonta a szervezetnek szánt kétmillió dolláros támogatásra tett ígéretét -, Bakondi György hangsúlyozta: „az ENSZ szintjén minden megoldás nehéz, hiszen sokfajta nemzeti érdek ütközik, s éppen ezért túl konkrét eredményeket nem az ENSZ-től lehet remélni”. Azt azonban igen – tette hozzá -, hogy a legfontosabb tapasztalatokat az ENSZ révén hasznosítani lehet azzal, hogy az egyes nemzetállami antiterrorista koordinátorok tanácskozásaihoz, információcseréjéhez a világszervezet teremt rendszeresen fórumot. Ebben kell megtalálni az ENSZ szerepét, és Magyarország ennek a szerepnek a kimunkálásában mindenképpen segít – közölte.

Hangsúlyozta azt is, hogy Magyarországnak a terrorellenes harcban nagyon határozott álláspontja van, és bár „a migrációs kérdésekben komoly vitáink vannak, az ENSZ migrációs csomagtervéről szóló valamennyi szakmai előkészítő fórumon részt veszünk”.

Bakondi György kifejtette: Magyarország nem lépett ki az ENSZ migrációs csomagtervéből, mint az Egyesült Államok, hanem „mindaddig harcolunk, amíg esély van arra, hogy a magyar álláspontot, a magyar kormány migrációs politikájának alapelemeit el nem tudjuk fogadtatni, és ebben vannak is előrelépések”.

A tanácsadó hangsúlyozta: kényes kérdés az illegális migráció és a terrorizmus összefüggése, de a terrorizmus elleni fellépésben „nincs olyan politikai, vagy ha úgy tetszik, ideológiai szembenállás, mint az migráció megítélésében”.