A Szovjetunió szétverése után Soros György csak azt nem kap meg Borisz Jelcin Oroszországában, amit nem akar. Meghálálja: esésre spekulálva legalább kétszer szerepet játszik a rubel árfolyamának összeomlásában, ugyanakkor Moszkvában köti meg „élete legrosszabb üzletét” is.

Fotó: tass.ru

Soros bármit megkapott Jelcintől, amit csak kért Fotó: tass.ru


Soros György éppen Budapesten ünnepelte 61. születésnapját, amikor elkezdődött a Szovjetunió végjátéka. A spekuláns guru 1930. augusztus 12-én született, a moszkvai „pancserpuccs” 19-én kezdődött, három nappal később de facto megszűnt a Szovjetunió. A 61 persze nem kerek dátum, de ha egy milliárdos ünnepli, az embereket nem az életkor mögötti nullák érdeklik. Így volt ezzel Soros számos vendége is 1991 nyarán, a bő egyhetes ünnepségsorozaton több száz vendég fordult meg. Itt volt többek között egy bizonyos Valerij Szojfer is – ő harmincadik házassági évfordulóját ünnepelte feleségével a magyar fővárosban.

Szojfer biofizikus, szovjet „belső ellenzéki”. Soros érdeklődési körébe akkor kerül, amikor a milliárdos a tévében meglátja, hogy Szojfer fogadja a gorkiji száműzetésből Moszkvába visszatérő Andrej Szaharovot. Szaharov a szovjet hidrogénbomba egyik atyja, de ismertté 1975-ben válik, amikor Nobel-békedíjat kap emberi jogi, illetve ellenzéki tevékenységéért.

Szojfer össze is hozza Sorost Szaharovval 1987 márciusában – ez az első moszkvai út –, azonban a már betegeskedő öregember nem akar beszállni a milliárdos szovjetprojektjeibe. Azt mondja, a KGB úgyis rátenné a kezét az alapítványra, Soros nyugtatja, hogy ez be van kalkulálva, 20-25 százaléka a befektetéseknek máshol is rámegy a bürokráciára. Szaharovot ez nem győzi meg, így a milliárdos Szojfert választja. A biofizikus rá egy évre már amerikai állampolgár, majd hosszú évekig vezeti Soros egyik meghatározó oroszországi pénzosztó alapítványát.

Történetünk idején, egész pontosan augusztus 19-én Moszkvából hívják Szojfert, és tájékoztatják a puccsról. A férfi azonnal rohan Soroshoz és mondja, segítség kell. Innen idézzük Szojfert: „George komolyan fogadta az elmondottakat és azonnal telefonálni kezdett. Órákon belül számítógépeket, fénymásolókat, faxokat, video­kamerákat és egyéb technikai eszközöket vittek Borisz Jelcin főhadiszállására a Kulturális Kezdeményezés munkatársai”.

A Kulturális Kezdeményezés Soros első moszkvai projektje. Jelcin egyik akkori helyettese, Oleg Rjumencev így emlékszik vissza: „Soros alapítványa úgy működött, mint egy nyomda; ha nincs a segítségük, máshogy is alakulhattak volna az események”. A Jelcin-barát újságírók egy tévés stáb komplett felszerelését is megkapják, az amerikai nagykövetségnek köszönhetően biztosítják a felvételek továbbítását is. Így a Kulturális Kezdeményezésen keresztül mennek információk New Yorkba, onnan Soros Nyílt Társadalom Alapítványa informálja a nyugati sajtót. Függetlenül a puccsisták megítélésétől, egy biztos, az amerikai állampolgár Soros György alapítványa nyíltan beavatkozik egy ország belügyeibe. Jelcin hálája nem marad el.


„Kérjél bármit”

Az orosz elnök ezután többször is fogadja Sorost. Jelcin egyik életrajzírója szerint az egyik alkalommal a jó hangulatban lévő elnök, kiadós adag vodkát töltve Sorosnak, felajánlja: „Kérjél bármit, George barátom, megadom, tartozom neked”. A milliárdos a vodkába állítólag csak belenyal, a biankó „szívességcsekkel” azonban bőségesen él.

Soros alapítványát itt Alekszandr Sohin miniszterelnök-helyettes népszerűsíti Fotó: Szergej Tjagin


Soros Györgynek innentől kezdve szabad bejárása van az orosz miniszterekhez, különösen jó kapcsolat fűzi a gazdaságot felügyelő Alekszandr Sohin miniszterelnök-helyetteshez. Az amerikai üzletember már a szovjet időkben ajánlott a kormánynak egy „országmentő tervet”, ezt módosítva előveszi újra. Az ifjú orosz reformerek ebből az anyagból is kölcsönöznek, amikor levezénylik az úgynevezett kuponos privatizációt. A rendszer némileg hasonlít a magyar kárpótlásra, azzal a különbséggel, hogy itt minden orosz kap valamennyi kupont, ezekkel lehet licitálni az állami cégekre. A „széles tulajdoni kört” kialakítani hivatott rendszerről azonban gyorsan kiderül, hogy leginkább az „irányított privatizáció” levezénylésére alkalmas.

Nyilvánvaló, hogy az egy polgárra jutó pár kupon semmire sem elég, sőt még egy nagyobb család se licitálhat érdemben. Az is világos volt, hogy hetvenévnyi szocializmus után az oroszok többsége finoman szólva sem rendelkezik komoly részvénypiaci ismeretekkel. Így többségük majdhogynem szó szerint pár üveg vodka áráért adja el kuponjait az arra szerveződő társaságoknak. Ezek élén szinte kizárólag az orosz „Gyurcsányok”, egykori szovjet KISZ-vezetők, „jó helyen, jó időben” lévő expártvezetők, külkereskedők, „szocialista menedzserek” álltak.

Abban az esetben, ha valakinek mégis sikerült „veszélyes” mennyiségű kuponra szert tennie, a liciteket oldották meg „okosban”. Mondjuk egy amúgy Moszkvában működő gyárat gyorsan átjegyeztettek Irkutszkba, és ott tartották meg a sajátos árverést. Értelemszerűen a pár nappal korábban kiírt licitre csak a „kijelölt” tulajdonos érkezett Szibériába, és szerezte meg nevetséges áron a vállalatot.

Soros György ebbe a játékba csak egyszer szállt be – erre még visszatérünk –, a kilencvenes évek elején gazdasági téren inkább eredeti „szakmáját” gyakorolta Moszkvában, a spekulációt.


Zuhanjon a rubel

Soros György a kilencvenes években Moszkvában minden gazdasági adathoz hozzáfér. Nem kell kémkedni, Jelcin miniszterei önként adnak információt. Mindez legfeljebb pár drága órába, egzotikus nyaralásba kerül. Mint annyiszor pályafutása során, Soros itt is a nemzeti fizetőeszköz árfolyamának gyengülésére spekulál – a legemlékezetesebb a font elleni 1992-es támadás volt. Moszkvában két évvel később lép a milliárdos, és mivel pontosan ismeri a rövidesen nyilvánosságra kerülő elkeserítő gazdasági mutatókat, nem sokat kockáztat.

Október 11-én egy nap alatt több mint 25 százalékkal zuhan a rubel ára a dollárhoz képest. A tőzsdén pánik, rövidesen menesztik a központi bank elnökét és a pénzügyminisztert. Soros már-már mániákusan tagadja, hogy köze lenne az orosz „fekete keddhez”, ezt természetesen mindenki el is hiszi neki Moszkvától New Yorkig.

1998 augusztusára, a következő „nagy orosz összeomlásra” még ma is mindenki emlékszik a pénzpiacokon. A jelcini kormányzat totálisan eladósítja az országot, az olaj alacsony ára és az állami szintre emelt lopás miatt már alig tudja törleszteni a részleteket.

Soros egy nappal 68. születésnapja után nyilatkozik, és követeli, hogy értékeljék le a rubelt, oldják fel a rögzített rubel–dollár árfolyamot. Másnap Mihail Kaszjanov miniszterelnök rohan a „főnökéhez”, hogy mi legyen. Jelcin megesküszik rá, hogy szó sem lehet semmilyen leértékelésről. Aztán elutazik pihenni a Fekete-tengerre, előtte azonban állítólag telefonon beszél Sorossal. Augusztus 17-én az orosz kormány bejelenti, hogy nem tudja visszafizetni kölcsönei esedékes részleteit, a rubelt leértékelik.

Aki ezt előre tudta és árfolyamesésre spekulált, annak innentől kezdve hosszú hetekre beköszönt a tőzsdei mennyország. A másik oldalon persze vagyonok vesznek el.

Soros londoni spekulációjának hasznát közel egymilliárd dollárra becsülik, a moszkvai játékot nem számszerűsítette eddig senki. Azonban ha belegondolunk, hogy az orosz csőd az egész világon végigsöpört, és volt egy ember, aki szinte napra pontosan tudhatta a kezdő időpontot…


A legrosszabb üzlet

Mint fentebb már jeleztük, Soros csak egyszer száll be közvetlenül az orosz vállalati bizniszbe. Később ezt élete legrosszabb üzletének, befektetésének nevezi. Soros legkésőbb 1996 nyarán ismerkedik meg Vlagyimir Potanyin miniszterelnök-helyettessel. Az akkor 35 éves férfi valószínűleg már ekkor dollármilliárdos, az üzletet azonban a Forbes mágnáslista másik szereplője, Mihail Prohorov viszi. Egy évvel később Potanyin kiszáll a politikából, és Mustcom néven offshore céget hoz létre Sorossal – a cég nagyjából 80 százaléka tartozik az amerikai spekuláns érdekeltségébe. Akkor zajlik az orosz távközlési óriás, a Szvjazinveszt részleges privatizációja. A Mustcom 1,875 milliárd dollárért szerez meg 25 százalékot. Az ár kedvező, de az igazán csábító az egész cég, és így az orosz távközlési piac megszerzése. Soros ezért is marad bent az 1998-as tőzsdei válság idején az üzletben, pedig a Szvjazinveszt részvényeinek ára a felére esik. Soros nem izgul, kivár, tudja, hogy a befektetésnek „meg kell érnie”.

Két Vlagyimir, Putyin és Potanyin, akik keresztbe tettek Soros üzletének Fotó: nikkel.ru


De nem érik. 1999 augusztusában Oroszországnak új miniszterelnöke lesz: Vlagyimir Putyin. Szilveszterkor Jelcin lemond, Putyin először megbízott elnök, majd márciusban a nép is „trónra emeli”. Irodája zárva Soros előtt. Ráadásul a Szvjazinveszt privatizációja is lekerül a napirendről.

Soros minden követ megmozgat, de hiába. Ráadásul Potanyin is külön játéba kezd, megakadályozza, hogy az amerikai átalakítsa a Mustcomot, ezzel csábítóbbá téve annak részvényeit a nyugati befektetők számára. Magyarán, hogy haszonnal szállhasson ki a bukásnak tűnő üzletből. Persze ezzel ő is veszít valamit, de a jelek szerint a „másik játék”, Putyin barátsága többet ér. Soros végül beletörődik a vereségbe, eladja részesedését egy Kreml-barát befektetőnek. 1,2 milliárd dollárt veszít az üzleten, többet, mint amennyit a londoni spekulációval keresett…

Innentől kezdve Putyint ellenségének tekinti, moszkvai alapítványaira és az orosz „civil” társadalomra koncentrál. Vlagyimir Potanyin egyébként ma Oroszország második leggazdagabb embere „rongyos” 14,3 milliárd dollárral.

(Folytatjuk)

Máté T. Gyula