Huszonhat éve, egy augusztusi, hétfői reggelen igen érdekes játék kezdődött el a Szovjetunióban. Puccsnak hívták, miközben nem azok hajtották végre a hatalomátvételt, akik „hivatalosan” megpróbálták. Soros György ezen igen sokat keresett.

Moszkva, 1991. augusztus 19-ét írjuk éppen. Hajnal van. A szovjet televízió reggeli műsorai soha nem voltak igazán izgalmasak, de azon a reggelen balett ment. Utána klasszikus koncert. Idős emberek tudták, ez mit jelent. Valami történik. Valami, a hatalom csúcsain változik. Sztálin halálakor is ezt látták, illetve elnézést, akkor zömében a rádióban hallották. De az állami rádióban is klasszikus zene ment ezen a reggelen.


Furcsa felvezető

Aztán egy idő múltán sugároztak egy sajtótájékoztatót. Ott volt Gennagyij Janajev, a Szovjetunió alelnöke. Ott volt Valentyin Pavlov miniszterelnök, ott ült Dmitrij Jazov hadügyminiszter és Borisz Pugo belügyminiszter. Nem utolsósorban Vlagyimir Krjucskov, a KGB első embere is. Azt mondják, megmentik a Szovjetuniót, félreállítják a Nyugat által akkor már nyíltan támogatott Borisz Jelcin orosz elnököt és csapatát. Bejelentették azt is, hogy Mihail Gorbacsov szovjet elnök beteg. A hatalmat ezért egy furcsa nevű testület, a Rendkívüli Állapot Állami Bizottsága veszi át. Mihail Gorbacsov ekkor a Krímben pihent, nem tudott a „puccsról”. Leginkább az érdekelte, hogy milyen reggelit kér. Ma már tudjuk, Gorbacsovot értesítették a hatalomátvételről azok, akik megpróbálták átvenni a hatalmat. Csak úgy volt vele, mint mindennel az életében: várjuk meg, mi jön ki belőle. Ha ezek nyernek, ezek mellé állok, ha azok, hát úgy alakult.

A Tisztelt Olvasó sejti, ha ilyen szintű emberek hatalomátvétellel próbálkoznak, az akár sikerülhet is. Van ott egy hadsereg, egy belügyminisztérium, egy KGB. Annak Alfa kommandója, azok, akiknek a kiképzését az amerikai különleges alakulatoknál is irigylik. Annak az Alfa kommandónak az egyik vezetője árulta el e sorok írójának a következőket:

– Ott ültünk készenlétben, megvolt a terv arról, hogy mit és hogyan csináljunk. Tudtuk, hogyan tartóztassuk le Borisz Jelcint, az Oroszországi Föderáció demokrata elnökét, hogyan likvidáljuk, ha ez a parancs. De nem kaptunk parancsot.

Jelcin még szovjet politikai vezetőként. Mögötte még Lenin képe. Utána Sorosra cserélte Fotó: fleguevellou.blogspot.com

Ez egy puccs, amit egy hadügyminiszter, egy belügyminiszter és egy titkosszolgálati főnök vezényel?


Soros színre lép

A Szovjetunió népei nem értették ezt az egészet. Kétség ne legyen, nem Gorbacsovról volt szó, őt már akkor komoly közgyűlölet övezte. Jelcin sem volt sokkal jobb helyzetben, de nyilvánvaló volt, hogy egy beszámíthatatlan alkoholista. Még orosz mércével is. De szerették már a demokrácia szót, azt, hogy ők dönthetnek bármiről. Volt egy népszavazás, ahol a Szovjetunió lakosságától megkérdezték, mit akarnak. A kérdés a következő volt: „Kívánja-e a Szovjetunió, mint egy megújult, egyenlő jogú szuverén köztársaságokból álló föderáció megőrzését, amelyben minden nemzetiségű személy jogai és szabadsága teljes mértékben garantálva lesznek?” Erre a kérdésre a választásra jogosult 186,6 millió fő közül 113,5 millió (76,43 százalék) igennel válaszolt (a részvétel 79,5 százalékos volt).

Ez már egy tiszta választás volt. Az Amerikai Egyesült Államok és az EBESZ megfigyelői mondták ezt.

Borisz Jelcin bemutatja Soros új kulturális támogatási programját Fotó: expert.ru

Aztán történt valami. Oroszországi bulvárlapok, „tekintélyes értelmiségiek” elkezdték magyarázni, hogy ez egy manipulált eredmény, és a szovjetek teljesen mást akarnak. Azt is elkezdték magyarázni, hogy orosznak és ukránnak, örménynek és azerinek illik gyűlölni egymást. Ezt a hazafiasság axiómájává tették.

Ezeket az újságírókat, a kellő luxussal Amerikában körbeutaztatott értelmiségieket így vagy úgy, Soros György támogatta. A szovjet „kulturális projektekre” több mint százmillió dollár ment el két év alatt. Ez a nyolcvanas évek végén igen nagy összeg volt. Most Macedóniába kisebb összeg megy, de valamiért mindegyik összefüggésben van Sorossal és az amerikai kormány „demokráciasegítő” szervezeteivel.

Jutott belőle a szovjet párt és állami vezetésnek, vagy sem? Ki tudja?


Kinek a puccsa?

De vissza 1991. augusztus 19-ére. A Szovjetunió meghatározó vezetői kimondanak néhány nagy szót, aztán nem történik semmi. A „civil szervezetek” azonban utcára viszik az embereket. Ezeknek a szervezeteknek a típusa a jogvédőktől a minigolf-kedvelők újorosz ligájáig terjed. Hihetetlen mennyiségű propagandaanyag kerül elő. Okostelefon akkor még nincs, de van ilyen-olyan „független” rádió és televízió. Az említett szovjet vezetők ezt látják, de nem csinálnak semmit. A nép meg azt látja, hogy fiatalok mennek ki az utcára, tiltakozni a puccs ellen.

Csak épp nincs mi ellen tiltakozni. Mindössze egy sajtótájékoztató volt. A Szovjetunióban szinte senki nem tudja,mi történik. Egy részük azt hallotta, hogy most demokratának kell lenni és ki kell menni az utcára. Ellentmondás…

Ha nincs mi ellen tiltakozni, hát kreáljunk ürügyet. Hirtelen valakitől érkezik egy parancs, hogy menjenek ki a katonák Moszkva utcáira. Miközben nincs miért és nincs ki és mi ellen harcolni. A demokraták vezére, Jelcin Moszkva melletti dácsáján ül, hívei keresik a telefonszámokat, amelyek hasznosak lehetnek bármilyen fordulatnál.

Az említett KGB-tiszt meséli:

– Tizenhárom perc lett volna Jelcin és a demokrata vezetők formális letartóztatása. Ha ellenállnak, megoldjuk öt perc alatt.

De nem volt parancs. Helyette Moszkva utcáin harckocsik jelentek meg. Egyet sem lőttek, azt majd később teszik. Akkor, amikor Borisz Jelcin elnök parancsára, fejenként is szabad szemmel jól látható zöldhasú kötegekért ágyúzzák a Parlamentet. Amire a Nyugat nem reagál. A demokratikus média szintén hallgat. De ez egy következő történet.

Tehát megint az az augusztus. Ott vannak a harckocsik. Kiskatonák ülnek bennük, azt se tudják, mi van. Aztán hirtelen néhányan fiatalokat tolnak eléjük. Van, aki tud fékezni, van, aki nem.


A vér meglett

Jelcin ekkor mer elindulni dácsájáról, amelyet senki sem akar megrohamozni. Nem véletlen a friss bátorság, az amerikai, német és francia nagykövet hívja, hogy őt támogatják, jöjjön a Parlamenthez, ők is ott lesznek. Majd ők megvédik. A francia diplomata mond egy elegáns beszédet is, amelyben a francia trikolór sajátos másolatának nevezi az oroszt. Jelcin keres egy harckocsit, amire ráállhat és beszédet mondhat. A nyugati és a Soros-média akkor már ott van. A kép bejárja a világot. Forradalmár, demokrata, taps.

A tankot Borisz Gracsov, a deszantcsapatok akkori parancsnoka vezényli oda. Utólag kiderül, külön paranccsal érkezett, hogy a „demokraták” oldalára álljon. Kitől kapta? Gracsov utána hadügyminiszter lesz. Részt vesz később a hadsereg ingatlanjainak „privatizációjában” is. Soros többször fogadta New York melletti rezidenciáján.


Az államcsíny nyertese

Lehet azon gondolkodni, hogy a Szovjetunió így érdemelte meg a sorsát vagy másképpen. Lakói biztosan nem. De történetünk szempontjából a technológia az érdekes. Ebben nincs elv, ideológia – annak klasszikus értelmében. Ez arról szól, hogy miképpen lehet tönkretenni egy országot, átvenni a hatalmat, elképesztő pénzt keresni rajta. Soros ezt a technológiát gyakorolja. A „puccs” vezetői közül van, akit őrizetbe vesznek, börtönben ül pár évig. Van, aki „öngyilkos” lesz, vagy egyéb „baleset” éri. Máig nem világos, miért nem cselekedtek, vagy úgy egyáltalán, mit akartak. Ma már talán mindegy is. Gorbacsovot semmilyen bántódás nem éri. Nyugaton hős lesz, országvezető ugyan már nem lehet, de „létrejön” egy alapítványa. Vajon ki támogatja?

Borisz Jelcin levezényli a Szovjetunió szétverését és szétlopását. Hatalmon marad, ő a Nyugat új kedvence. Mindent megtehet, mert teljesít. Igen jól teljesít. Osztani is kell, persze. Árul mindent, amit kérnek tőle. Erről egyszer még lesz szó, most ennek a háromrészes sorozatnak a befejezéséhez legyen egy aprócska példa.

Hodorkovszkij ifjúsági vezető volt, akkor is, ha moszkvai nagyságrendben Fotó: jpgazea.ru

Egy Jukosz nevű kőolajcéget bizonyos Mihail Hodorkovszkij nevű volt moszkvai, kerületi Komszomol-titkár a reális ár töredékének a töredékéért szerzi meg. Hodorkovszkijt utána sokan a Jelcin család bankárának hívják. A fél Szibéria olajkitermelését biztosító cégért csupán pár millió dollárt fizet. Honnan van ennyije egy volt mezei ifjúsági vezetőnek?

Amikor Vlagyimir Putyin börtönbe küldi Hodorkovszkijt, a Jukosz értékét meg sem merik becsülni. Hodorkovszkij lopását tudják megbecsülni: 23,5 milliárd dollár. El tudják képzelni, mit ért a cég és mit fizetett érte Hodorkovszkij? Vagy valaki más. Hodorkovszkijhoz egy aukció keretében került a Jukosz. Az egy szép aukció. Valahol Szibéria festői tájain tartják, ahol nagyjából két ember licitál. Az egyik Hodorkovszkij. A másik aláír. Mihail Hodorkovszkijt 2003-as letartóztatása után néhány év múlva kiengedik börtönéből, ma Svájcban érzi jól magát. Van egy felfrissített mozgalma Oroszországban.

Kitalálják a nevét? Nyílt Oroszország.

Nem hinném, hogy bárkinek ne esne le, de szívesen leírom szorgalomból Soros György alapítványának magyar nevét: Nyílt Társadalom. Ez valószínűleg igen nagy véletlen.

Máté T. Gyula