Kicsoda ön, Soros György?

Soros György magyarországi és közép-európai megjelenéséről, szerepéről egyre többet tudunk már. Azonban eddig nem sok minden derült ki arról, hogy az amerikai spekuláns mit csinált közben a Szovjetunió területén. Amelynek egyébként majdnem állampolgára, reménybeli vezető bankára lett. Sorozatunk első részében arról „mesélünk”, hogy kik és miért engedték be a múlt század nyolcvanas éveiben a CIA strómanjának tekintett Sorost a kommunista Moszkvába.

Különös beszélgetés zajlott le Budapesten 1947 egyik kora őszi napján. Az 54 éves Soros Tivadar latolgatta 17 éves György fiával annak jövőjét. Az ügyvéd apa és ismert eszperantista abban egyetértett másodszülött gyermekével, hogy Magyarország szűk terep ambícióinak, a lehetőségek hazáját máshol kell keresni. De hol?

A Soros György által évtizedekkel később leírt történet szerint két lehetőség merült fel: Anglia és a Szovjetunió.

Az első lehetőségben nem volt sok meglepő. A zsidó gyökerű pesti értelmiség mindig is hajlamos volt London felé orientálódni, ez volt Európa pénzügyi központja is. Ráadásul a háború idején is a BBC adásait hallgatták, az alapján alakította ki világképét a kis Gyurika is. No de a Szovjetunió? Soros erre úgy emlékszik vissza, hogy meg akarta ismerni annak a rendszernek a mibenlétét, hatékonyságának titkát. Ne felejtsük, két évvel vagyunk a háború után, Sztálin Szovjetuniója pedig legyőzte a gonosz birodalmát, a hitleri Németországot.

Soros Tivadar azonban lebeszéli fiát a moszkvai utazásról: az első világégés után Oroszországban volt hadifogoly, közvetlen közelről látta a bolsevik forradalmat, annak titkait. Mai ésszel visszagondolva egy pillanatig érdemes elgondolkodni, hogy vajon mi lett volna, ha Soros György a másik lehetőség mellett dönt. A szovjet Központi Bank elnökeként, vagy valahol Szibériában végzi? A „ha” persze nem történelmi kategória, történetünk szempontjából ez a kis előjáték azért érdekes, mert Soros végül eljut Moszkvába. Kerek negyven évvel később.

A CIA strómanja

A Nyílt Társadalom Alapítvány 1979-es megalapítása azonnal felkeltette Moszkva figyelmét. A KGB utolsó szovjet elnöke, Vlagyimir Krjucskov akkor a szervezet hírszerzésért felelős Első Főcsoportfőnökségét vezette. Tanúja, sőt egyik főszereplője a Szovjetunió szétesésének, szétverésének, az 1991-es elvetélt puccsban játszott szerepéért éveket tölt börtönben, majd amnesztiával szabadul. Egy kutatóintézetnél helyezkedik el, de tanácsokat ad a KGB utódszervét a kilencvenes évek közepén irányító Vlagyimir Putyinnak is. Megírja visszaemlékezéseit, számos interjút ad, háttérbeszélgetéseken vesz részt újságírókkal. Soros neve nemegyszer kerül elő.

De vissza a nyolcvanas évek elejére. A KGB meg van győződve róla, hogy a Nyílt Társadalom a CIA fedőszervezetként működik, annak céljait szolgálja civil álca alatt. Magát Sorost a Központi Hírszerző Ügynökség „véleményt befolyásoló, alakító” ügynökének tekintik. Krjucskov szerint Soros a CIA strómanja, híres piaci megérzései, milliárdos vagyont hozó bennfentes információi is a „szervezetnek” köszönhetőek. A KGB úgy tudja: Soros már 1977-ben támogatta a csehszlovák ellenzéki Charta ’77 mozgalmat, illetve 1980-tól a lengyel Szolidaritást. Erről egyébként maga Soros is többször büszkén nyilatkozott.

A Nyílt Társadalom Alapítvány a nyolcvanas évek első felében tabunak tekinti a Szovjetuniót, inkább a közép-európai „csatlósokra” koncentrál. Moszkva erre rendszeresen figyelmezteti szövetségeseit, Leonyid Brezsnyev pártfőtitkár 1982-es halála után azonban a „tanácsoknak” egyre kevesebb foganatja van. Soros Mihail Gorbacsov 1985-ös hatalomra jutása után dönt úgy, hogy érdemes megkísértenie Moszkvát. Londonban úgy mesélik, maga Margaret Thatcher brit kormányfő mondta neki, hogy „eljött az idő”, a „megfelelő ember” került a Kremlbe.

A megfelelő ember azonban eleinte hajthatatlannak bizonyul, sőt ő hívja fel a szövetséges országok vezetőinek figyelmét – többek között Kádárét is – a Soros jelentette veszélyre. Történelmi abszurd, ami persze messze nem idegen Gorbacsov személyiségétől, hogy végül ő maga mond áment a milliárdos spekuláns szovjet projektjére.

Beengedjék Sorost?

Krjucskovék értelemszerűen hevesen tiltakoznak az ellen, hogy akár Sorost, akár az alapítványát beengedjék a Szovjetunióba. A KGB jelentések százaival igyekszik igazolni, hogy mi rejlik a humanitárius, kulturális, vagy éppen oktatási tevékenység mögött. Határozottan ellenzik, hogy szovjet művészek, tudósok bármilyen támogatást, ösztöndíjat vagy éppen „nyugati bemutatkozó utat” fogadhassanak el a Soroshoz köthető struktúráktól. A KGB szerint ez a beszervezés első lépése, függetlenül attól, hogy végül aláírnak valamit, vagy csak mentálisan és anyagilag kezdenek kötődni a „nyílt társadalom eszméjéhez”.

Gorbacsov határozatlan. Főleg, mert Soros Györgynek két befolyásos támogatója is akad a Kremlben. Az egyikük Eduard Sevardnadze külügyminiszter. Sevardnadze 1985-ös kinevezéséig a Grúz Kommunista Párt első titkára, korábban belügyminiszter, a KGB altábornagya. Aligha lehetnek kétségei Soros szerepéről. Ennek ellenére – vagy éppen ezért? – támogatja a Nyílt Társadalom Alapítvány megjelenését, mondván, hogy ez segíti a nyugati kapcsolatokat.

Hasonló érvei vannak Alekszandr Jakovlevnek, a Szovjetunió Kommunista Pártja akkori főideológusának, aki hivatalosan a Központi Bizottság propagandaosztályát vezeti, majd az „ideológiai, információs és kulturális” területek felelőse. Pályafutása két helyen tér el az átlag szovjet pártfunkcionáriusától. Először is 1958 és 1959 között a Kolumbia Egyetemre küldik részképzésre. Ez akkor bevett szokás, „tanulják meg a nyugati gondolkozásmódot”.

Jakovlevvel egy tanulócsoportban van akkor Oleg Kalugin későbbi KGB-tábornok, aki a kilencvenes évek elején leleplezi a szervezet „bűnös tevékenységét”. Jelenleg amerikai állampolgár, Oroszországban tizenöt éves börtönbüntetés vár rá hazaárulásért. De még ennél is érdekesebb Jakovlev oktatóinak személye: David Truman, a „Szovjetunió pluralizációjának”, George Frost Kennan a „szovjet rendszer békés megdöntésének” amerikai ideológusa, szakértője. Mindkettőjükről nyílt titok, hogy tanácsokat adnak az amerikai hírszerzésnek. Az ötvenes évek vége egyébként másról is nevezetes az Egyesült Államokban. A „hihetetlenül jól értesült” Soros György ekkor szerzi első millióját a tőzsdén.

Jakovlev később eredményesen építi pártkarrierjét, a hetvenes évek elején azonban kegyvesztett lesz egy cikke miatt, amelyben a „hazafias értelmiséget” bírálja és a „nyugatosokat” élteti. A bukás persze relatív, tíz évre Kanadába száműzik – nagykövetnek. Krjucskov szerint legkésőbb ekkor szervezte be a CIA, erről állítólag bizonyítékokat is mutatott Gorbacsovnak.

Mihail Gorbacsov ennek ellenére soha nem lép fel ellene. Történetünk idejében, 1986-ban tehát ő és Sevardnadze külügyminiszter lépnek fel Soros György támogatásában. Végül találnak egy döntő érvet: az októberi reykjavíki Gorbacsov–Reagan találkozó előtt a Nyílt Társadalom Alapítvány beengedése szép gesztus lenne az amerikaiak felé. Hiába, glasznoszty, peresztrojka, nyitás…

Gorbacsovot ez meggyőzi, imádja a Nyugaton rátestált „kommunista sztár” szerepet. A „Gorbi” szabad utat ad Sorosnak. Sevardnadze és Jakovlev elégedett, az amerikai milliárdos azonnali hálája nyilván bizalmas információ, a későbbiekben azonban kiderül, hogy „a hála nem hosszú távú üzleti kategória”. 2003-ban Eduard Sevardnadze grúz elnököt éppen a Soros által szponzorált rózsás forradalom dönti meg. Jakovlev jobban jár, a Szovjetunió bukása után különböző nyugatbarát alapítványok vezetésében vesz részt, 2005-ös halála előtt ő áll a „Nyitott Oroszország” nevű civil szervezet élén. Ennek hivatalosan természetesen semmi köze Soros György Nyílt Társadalom Alapítványához.

Soros megérkezik

Soros György 1987-ben látogat el először Moszkvába. A Seremetyjevói repülőtéren ott a nyugati és a szovjet sajtó. Ünneplik. Hivatalos találkozói roppant civilek, de az akkori híradások sejtetik, a legmagasabb szinteken is fogadják a tengerentúli vendéget.

A barátság egy évvel később ölt konkrét formát. Megalakul a Kulturális Kezdeményezés nevű alapítvány, ez hivatott elosztani Soros pénzét. Az alapító dokumentum szerint szinte mindent támogathatott, a kisvállalkozástól a médiáig. Azonnal több ezren pályáznak, az alapítványt vezető tanács lelkesen osztja is Soros millióit. Azonban a jelek szerint közben nem feledkeznek meg saját zsebükről sem. Az alapítvány vezetésében részben „belső emigrációba kényszerült szovjet értelmiségiek”, részben Jakovlev emberei vannak. Soros ezért elkezdi lezárni ezt a pénzcsapot. Az alapítvány egyik utolsó projektje keretében még több tízezer számítógépet, fénymásolót és faxot osztanak szét országszerte, megteremtve ezzel a „demokratikus ellenzék” propagandabázisát. Ilyen technikai háttere abban a pillanatban az állampártnak, az SZKP-nek sincs.

A Kulturális Kezdeményezés helyébe a Nyitott Társadalom Intézet, majd a hasonnevű Egyetem lép, hivatalosan Soros a Szovjetunió „tudományos életének és oktatási rendszerének fejlődését” segíti. De ekkor már 1990-et írunk, ezek a szovjet birodalom végórái. Az „ezermester” Sorosnak ebben az óraátállításban is meghatározó szerepet szán a sors…

(Folytatjuk)

Máté T. Gyula