Fotó: shutterstock illusztráció
Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Szövetségesi szolidaritásból és erkölcsi kötelességből is kiállunk Lengyelország mellett, és megvétózzuk, hogy felfüggesszék az ország uniós szavazati jogát; erről Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő beszélt vasárnap, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ),  által a budapesti Bem-szobor elé szervezett demonstráción.

Mint mondta, amikor 2011-ben, a médiatörvény kapcsán támadást indítottak Magyarország ellen, még nem lehetett tudni, „ki áll velünk szemben, de lengyel barátaink akkor is kiálltak mellettünk”. Az azóta eltelt hat évben mi már szinte megszoktuk ezeket a támadásokat„ – jelentette ki a politikus, hozzátéve, most Lengyelország ellen indult akció.

A lengyelek most ugyanazokat az értékeket védik, amelyek szerint mi is éljük az életünket – fogalmazott a szónok, hangsúlyozva: mindkét esetben nyilvánvaló, hogy azok támadtak, akik szerint a nyílt társadalom és az Európai Egyesült Államok kiépítésének legnagyobb gátja a büszke és erős nemzetállamok léte. 

A mi világnézetünk és az ő világnézetük között az a különbség, hogy míg az egyik, a nyílt társadalom eszméjének utópiája egy ki nem próbált utópia, a miénk, a másik pedig egy józan észre, az elmúlt kétezer év keresztény hagyományára és a keresztény emberképre alapuló világnézet – fogalmazott az országgyűlési képviselő.

Hozzátette: ”otthon nélkül elveszettek vagyunk, család nélkül nem teljes az életünk; egy elvont ideológia alapján éppen ezt akarják elvenni tőlünk„, holott csak annyit akarunk, hogy megőrizhessük hagyományainkat, ”egy magyar Magyarországon élhessünk, a lengyelek pedig egy lengyel Lengyelországban élhessenek„.

Meg akarjuk őrizni nemzeti identitásunkat, ezért nem kérünk a multikulturalizmusból – jelentette ki Hollik István a hol lengyel, hol magyar nemzeti színekkel megvilágított Bem-szobor előtt, 200-250 fős hallgatóságának, hozzátéve, ”a hazánk csak akkor a miénk, ha mi dönthetünk a saját sorsunkról„.

A szónok szerint ha demokráciát akarunk, akkor a nemzetállamokat is akarnunk kell, ”mert afölött nem a népakarat érvényesül, hanem valami egészen más„.

Nacsa Lőrinc, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) elnöke, a megmozdulás ötletgazdája az eseményen arról beszélt, két nemzet – a magyar és a lengyel – van Európában, amely ”mélységében érti, mit jelent a barátság, a bajtársiasság„, s ezek szövetsége ezeréves, hihetetlenül gazdag és sokszor nagyon nehéz közös múltra tekint vissza.

Ma nem hallatszik fegyverropogás, mégis sokban hasonló a helyzet: ma a politikai korrektség és a nyílt társadalom eszméjének katonái támadnak minket – jelentette ki.

Hozzátette, a demonstráció résztvevői hisznek a nemzetekben, és gyalázatosnak tartják, hogy ”ha így megy tovább, Brüsszeltől a nemzetek nem jobb jövőt remélhetnek, hanem betagozódást„, amit csak akadályoznak az erős nemzetek.

A szavazati jog megvonásával kapcsolatos eljárás szavai szerint ”újabb támadás a közép-európai, értékközpontú, prosperáló demokráciák ellen„, pedig nem térségünkben, hanem épp a kontinens nyugati felén vannak veszélyben Európa értékei.

Náluk törlik el a férfit és a nőt, tiltják be a keresztet és a betlehemet, törlik el a határokat, és igen, ők azok, akik megtagadják a normalitást – fogalmazott, kiemelve, hogy a magyar és a lengyel nemzet barátságára éppúgy büszke lehet, mint keresztény múltjára és jövőjére.

Mi erős Európát szeretnénk, de erős nemzetállamokkal, nem azt, hogy senki által meg nem választott bürokraták mondjanak ítéletet rólunk – fogalmazott az IKSZ elnöke, aki szerint ”Európa akkor marad erős, ha felemeli a nemzeteket, nem pedig akkor, ha lenyomja„.

(MTI)