Kétharmaddal többet fordít a kormány az egészségügyi alapellátásra, mint 2010-ben, az akkori 119 milliárd forint helyett idén már 199 milliárd forintot – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára hétfőn Szobon.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Rétvári Bence – aki egyben a térség KDNP-s országgyűlési képviselője is – a szobi háziorvosi rendelő felújított épületének átadásán arról beszélt, a kormány számára fontos, hogy a háziorvosi rendelők minél korszerűbbek, modernebbek legyenek és mindegyikben legyen háziorvos. 

Hozzátette, hogy míg egy háziorvosi praxis átlagos bevétele 2010-ben 867 ezer forint volt, míg ma ez 1 596 000 forint, mert a kormány évről évre 130 ezer forinttal emelte a praxisok bevételét. 

Az államtitkár elmondta, országosan 44 milliárd forintot fordít a kormány arra, hogy a háziorvosi rendelőkben korszerűbb környezetben tudjanak az orvosok betegeket fogadni. 

Kitért arra, hogy a szobi háziorvosi rendelő megújulásához 60 millió forintot adott a kormány, ebből sikerült korszerűsíteni az épületet, és lehetőség nyílt új műszerek beszerzésére is.

Rétvári Bence beszélt arról is, hogy 262 letelepedési és 230 praxisvásárlási pályázaton tudtak győztest hirdetni a pályázatok indulása óta, a támogatási összeghatár négymillió, illetve húszmillió forint. Hozzátette, hogy az idén is rendelkezésre áll 1,25 milliárd forint a háziorvosok támogatására.