Lassan minden nap tüntetés van Budapesten: hol a CEU, hol az úgynevezett civil szervezetek átláthatóságát célzó törvényjavaslat, hol egy törvénysértő aktivista őrizetbe vétele jelenti az ürügyet a kormány elleni tiltakozásra. Folyamatos nyomásgyakorlás, provokáció, erőszak – importált forgatókönyv Amerikából.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

A kampány magasabb fokozatba kapcsolt. Azt már megszokhattuk az elmúlt években, hogy a közéletben lényegében nincs „békeidőszak”, ami azonban újdonságot jelent, hogy külföldről pénzelt ügynökszervezetek nyíltan beavatkoznak a magyar belpolitikába, miközben az ellenzéki pártok leginkább csak futnak a vonat után. Ám mielőtt a lapzártánkig lezajlott, áprilisi eseményekkel foglalkoznánk, érdemes egy kis kitérőt tenni. A korábbi években egyes hazai ellenzéki megmozdulások kapcsán is többször előkerült Saul Alinsky neve, illetve a hozzá kötődő 12 szabály. Az 1972-ben elhunyt, magát „radikális aktivistának” és „forradalmi gondolkodónak” tartó Alinsky amerikai liberális körökben igen népszerű. Hillary Clinton például levelezett vele és róla írta a szakdolgozatát, míg Barack Obama fiatalon az Alinsky-elvek mentén dolgozó közösségi szervezőként tevékenykedett.

Alinsky 12 pontja közül e helyütt csak négyet idézünk:

„5.         
A nevetségessé tétel az ember leghatásosabb fegyvere. Nincs védekezés. Irracionális. Dühítő. Döntő nyomásgyakorlási pontként is szolgálhat, hogy engedményekre kényszerítsd az ellenfelet.

6.           
Az a jó taktika, amit élveznek az embereid. Unszolás nélkül is tenni fogják. El fogják végezni a feladatukat, és még jobbakat is fognak javasolni. Ebben az értelemben a radikális aktivisták semmiben sem különböznek a többi emberi lénytől. Mind kerüljük az örömtelen tevékenységet, de élvezzük azt, ami működik és eredménnyel jár. (….)

8.           
Tartsd fenn a nyomást. Ne engedd fel. Folyamatosan próbálj ki új dolgokat, hogy bizonytalanságban tartsd az ellenfelet. Ahogy az ellenfél kiismer egy taktikát, vágd lágyékon valami újjal. Támadj, támadj, támadj minden irányból, sose hagyj esélyt a tántorgó szervezetnek a pihenésre, átcsoportosításra, talpra állásra és a stratégiája újragondolására. (…)

10.         
Ha egy negatívumot elég keményen nyomsz, végül pozitívvá fog válni. Ha a másik oldal erőszakot alkalmaz, könnyen a te oldaladra állítja a közvéleményt, mert az a gyengébb féllel szimpatizál.”

Ezek után térjünk rá a mostani, hazai eseményekre. A kormány elleni akciósorozat, a CEU-t is érintő törvénymódosítás ürügyén, április 2-án egy többezres tüntetéssel kezdődött: a résztvevők a Fővám térről a Soros-egyetem Nádor utcai épülete elé, végül az Országházhoz vonultak. Ez még békésen ért véget. Két nappal később azonban már szintet léptek a tiltakozók, akik a hivatalos demonstráció – élőlánc a CEU épülete körül – befejezése után ismét a Kossuth térre vonultak. Miután a Parlament lépcsőjén felsorakozott rendőrök megakadályozták, hogy a tüntetők kitűzzék az uniós zászlót, ezúttal már dulakodás alakult ki a rendfenntartók és az agresszív aktivisták között.

A legnagyobb létszámú megmozdulásra április 9-én, vasárnap került sor, amikor több tízezres tömeg gyűlt össze a Várkert bazárnál, majd a résztvevők a Kossuth térre vonultak. A tiltakozók egyes csoportjai itt is erőszakosan viselkedtek: nem csupán a rendőröket lökdösték és dobálták meg üvegekkel, de a közmédia stábját is inzultálták, dulakodtak velük és megpróbálták elvenni a mikrofonjukat – a stábnak menekülnie kellett. Egy nagyobb csoport a Parlament elől az Emberi Erőforrások Minisztériumának Szalay utcai épülete elé vonult, majd a Nagykörút forgalmát megbénítva a Fidesz Lendvay utcai székházát vette célba. Végül onnan visszasétáltak az Oktogonra, ott leültek a földre és skandáltak, énekeltek.

Múlt hétfőn késő este – miután kiderült, hogy Áder János államfő aláírta a törvénymódosítást – a Sándor-palota előtt kezdődött előre be nem jelentett tüntetés. Az erőszak itt sem maradt el: a kormányellenes megmozdulásokról ismert aktivista, Gulyás Márton és egy másik férfi festékes flakonnal próbálták megdobálni a Köztársasági Elnöki Hivatal épületét, a Sándor-palotát és a rendőröket is beszennyezve. A két elkövetőt a rendőrség őrizetbe vette. A tüntetők néhány száz fős csoportja végül a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai épületéhez vonult (a műsorokat egyébként évek óta nem innen, hanem a közmédia óbudai stúdiójából sugározzák), ahol egy lány felmászott az egykori rádiószékházra, és kitűzött egy uniós zászlót.

Fotó: MTI, archív, illusztráció

Egy nappal később a festékdobálók „kiszabadítása” érdekében több százan tiltakoztak a Budapesti Nyomozó Ügyészség Gyorskocsi utcai épülete előtt, itt is dulakodni kezdtek a békésen és szakszerűen fellépő rendőrökkel. Gulyásékat egyébként a bíróság múlt csütörtökön, gyorsított eljárásban, közérdekű munkára ítélte garázdaság és rongálás miatt. Az ítélethirdetés után, a késő esti órákban pár százan demonstráltak mellettük az Igazságügyi Minisztériumnál, majd az Oktogonon. Egy tiltakozó pedig színes folyadékkal teli léggömbökkel dobálta meg a Terror Háza Múzeumot.

A múlt heti utolsó jelentősebb demonstrációt szerdán tartották a Hősök terén, hivatalosan a civil szervezetek átláthatóságát célzó törvényjavaslat ellen. Bár ezúttal is több ezren vettek részt az eseményen, kevesebben voltak, mint három nappal korábban. Ugyanakkor itt is voltak atrocitások, például egy megafonnal vállon ütötték az Echo TV operatőrét, a tévétársaság autóját pedig megdobálták. A tiltakozók egy csoportja arra is törekedett, hogy minél inkább megbénítsa a budapesti közlekedést: a Hősök terétől a Fidesz székházához, majd az Oktogon és a Nyugati pályaudvar érintésével a Kossuth térre vonultak, végül visszatértek az Oktogonhoz, ahol letáboroztak és másnap hajnalig iszogattak, táncoltak az Andrássy út és a Nagykörút találkozásánál.

Fotó: MTI/Marjai János

A tüntetésre egyébként az eddig környezetvédőnek hitt Greenpeace Magyarország Egyesület kért területfoglalási engedélyt. A csatlakozó úgynevezett nem kormányzati szervezetek (NGO-k), valójában külföldről pénzelt ügynökszervezetek között is számos ismerős névvel találkozunk, mint az Amnesty International Magyarország, az Eötvös Károly Intézet, a Háttér Társaság, a Humán Platform, a Krétakör Alapítvány, a Levegő Munkacsoport, a Magyar Helsinki Bizottság, a Magyar Szolidaritás Mozgalom, a Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület, a Mérték Médiaelemző Műhely, az Oktatói Hálózat, az Ökotárs Alapítvány, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, a Roma Parlament, a Szivárvány Misszió Alapítvány – Budapest Pride, a Tanítanék Mozgalom, a Társaság a Szabadságjogokért, a Transparency International Magyarország Alapítvány és a Védegylet.

Érdekes megfigyelni, hogy nemcsak az úgymond civil szervezetek vállalnak a korábbiaknál nyíltabban szerepet a kabinet elleni tiltakozásokban, de több liberális médium is, például az Index, mindent elkövet a sikerért, reklámozza a tüntetéseket, részvételre buzdítja olvasóit. Bár mint látható, a jogszabályok megsértése, a fizikai erőszak lassan állandó kelléknek számít, a balliberális ellenzék korábbi és jelenlegi politikusai sem határolódnak el ezektől. Demszky Gábor például rendre ott van az események sűrűjében, az első sorok egyikében, míg a szocialista Kunhalmi Ágnes azzal igyekezett szavazókat gyűjteni, hogy amikor a tüntetők uniós zászlót akartak kitűzni az Országházra, és a rendőrség ezt megakadályozta, bement az épületbe, kilógatott egy EU-s zászlót, és skandálásra buzdította a résztvevőket.

Mások a tüntetéseken való részvétel mellett nyilatkozatokban állnak ki a jogsértők mellett. Amikor például a múlt szerdai tüntetésen Tordai Bencét kérdezték az atrocitások kapcsán, a Párbeszéd szóvivője így fogalmazott az Echo TV-nek:

– Én azt fontosnak tartom, hogy emberi életben és testi épségben ne essen kár, azt, hogy szimbolikus épületeket esetleg a politikai véleménynyilvánítás szándékával valamilyen fizikai behatás ér, azt nem tudom feltétlenül elítélni. Megértem azoknak a lelkiállapotát, akik ebben a helyzetben a frusztrációjukat, a dühüket így mutatják ki.

Ennél is felháborítóbb az olimpiai álom lerombolásával ismertté vált Momentum elnökének, Fekete-Győr Andrásnak a múlt hétfői interjúja – őt a Hír TV műsorvezetője kérdezte a köztévé stábját ért támadásról.

– Most mondanám, hogy mindenki azt kapja, amit megérdemel. Lehet, hogy ez már túllőtt talán a célon, de azért propagandatelevízió munkatársait érhetik ilyen atrocitások egy ilyen tüntetésen, főleg, ami a kormány ellen szól, illetve a hatalom ellen szól, úgyhogy én ezen annyira nem lepődöm meg – mondta Fekete-Győr. Bodacz Balázs azon felvetésére, hogy korábban a Hír TV stábját is érte atrocitás, például a netadós tüntetésen, a pártelnök így reagált: – Mm. Igen. Tehát előfordulnak ilyenek.

Fotó: MTI, archív

Az elmúlt hetek eseményei és a fentebb idézett Alinsky-pontok között számtalan hasonlóságot találunk. A folyamatos nyomásgyakorlás vagy a látványos hatósági fellépés kiprovokálása éppúgy az alkalmazott eszközök között szerepel, mint például az, hogy igyekeznek a fiatal demonstrálók számára élvezhető programokat kínálni – ilyen például, hogy a tüntetések rendre az Oktogonon érnek véget iszogatással, táncikálással, énekléssel. Az ügynökszervezetek hangolnak: toborozzák és gyakorlatoztatják a maguk csőcselékhadseregét. Készülnek a háborúra.

Bándy Péter