Fotó: mti, archív

Azt találta mondani Karácsony Gergely az MSZP választmányi ülésén, hogy a választáson nemcsak azok támogatják a Fidesz-KDNP-t, akik rájuk szavaznak, hanem a távol maradók és azok is, akik olyan ellenzéki pártra szavaznak, amely egyelőre nem tudja, miként kell egyensúlyozni az ország és saját érdekei között.

Több sem kellett az LMP-s Sallai Róbert Benedeknek, aki alaposan kiosztotta az MSZP éppen aktuális miniszterelnök-jelöltjét.

„Kétféle ellenzéki politikust ismerek: akit a PM és Karácsony Gergő már átvert és elárult, és akit át fog verni és akit el fog árulni. Másfajta ellenzéki nincs most a politikai színtéren jelenleg.”

A Facebookon posztoló Sallai úgy véli, egykori párttársa „intelligens és okos srác”, az a baj vele (…), „hogy morális alap nélkül opportunista, és semmi más nem érdekli, mint a saját szűk körének pozíciója. A politikát szereti (ért is hozzá), de értékeket nem képvisel.”

Sallai Róbert Benedek az MSZP-be is belerúg egyet: azt írja, „az MSZP kétségbeesett és riadt, és bárkibe belekapaszkodik parányi túlélési reményért és pár képviselői mandátum esélyéért”, illetve „az MSZP (méltán) egy bukott márka (brand) és onnan, ahová eljutottak: nincs talpraállás. (…) az MSZP történelmi szerepe egy: eltűnni, és átadni a helyet olyan politikai erőknek, akik hitelesen tudnak egy korszakváltást megvalósítani.” Így hát, írja, véleménye szerint „aki az MSZP-PM-re szavaz, az szavaz igazán a Fideszre”.

demokrata.hu