Visszalépett Juhász Péter, az Együtt elnöke az egyéni képviselőjelöltségtől, a párt listáját ugyanakkor továbbra is vezeti – ezt a baloldali politikus Facebook-oldalán jelentette be szombaton.


Fotó: MTI, archív, illusztráció

Juhász Péter Budapest 1. választókerületében indult volna a képviselői helyért.
    
Lépését azzal indokolta, hogy az Együtt ezzel kíván példát mutatni a pártoknak, ő pedig személyes példával szolgál a jelölteknek. 
    
Juhász Péter videójában rámutatott: teljesen mindegy, hogy a pártok milyen érdek miatt nem hívják vissza jelöltjeiket, azzal a Fideszt segítik a győzelemhez. 
    
Ma már látni lehet, hogy ha nincs koordináció, az a Fidesz kétharmadához vezethet – szögezte le. 
    
Hangoztatta: az ellenzéki jelöltek egymással szemben való indításával elárulják a közös célt, az Orbán-rendszer megdöntését. 
    
Minden egyes jelölt személyes felelőssége is, hogy meghozza a szükséges döntést – fűzte hozzá Juhász Péter.
    
Felhívta a figyelmet: ahhoz, hogy kormányváltás legyen, minimum 50 helyen kell koordinálni. 
    
Az Együtt immár 63 helyen nem állít jelöltet, hogy ezzel biztosítsa a Fidesz legyőzésének esélyét – jelezte Juhász Péter.

(MTI)

Visszalépek a jelöltségtől a Belvárosban

Visszalépek a jelöltségtől a Belvárosban.Az Együtt ezzel példát szeretne mutatni a pártoknak, én pedig személyes példát szeretnék mutatni a jelölteknek.Teljesen mindegy, hogy milyen pártérdek miatt nem hívják vissza pártok a jelölteiket, azzal a Fideszt segítik hozzá a győzelemhez, vagy ha így folytatják, akár a kétharmadhoz. Rendkívül káros ez a magatartás akár a kampányfinanszírozás, akár a töredékszavazatok maximalizálása, akár bármely más magasztos eszmének beállított maszlag indokolja döntésüket. Az ellenzéki jelöltek egymással szemben való indításával elárulják a közös célt, az Orbán rendszer megdöntését. Téged árulnak el, aki azt akarod, hogy vége legyen Orbán ámokfutásának.Ahhoz, hogy kormányváltás legyen minimum 50(!) helyen kell koordinálni.AZ MSZP-DK a paktumuk keretében egyetlen helyen léptetett vissza jelöltet más párt javára, sehol senki mással nem koordináltak még. Az LMP két helyen, a Momentum 3 körzetben húzta vissza jelöltjeit. Ez nem koordináció, hanem a választók átverése. Az Együtt immár 63 helyen nem állít jelöltet, hogy ezzel biztosítsa a Fidesz legyőzésének esélyét.Azt várjuk el a pártoktól és azok vezetőitől, hogy kövessék a példánkat, tegyék félre a pártjuk érdekeit, és gondoljanak a választók akaratára. Rád, a te akaratodra.Ugyanakkor felhívom a jelöltek személyes felelősségére is a figyelmet. Ugyanis bárki megteheti, hogy személyesen úgy dönt, hogy nem adja a nevét a Fidesz győzelmének legyártásához. Bármelyik jelölt dönthet úgy, hogy ha a pártja vezetése felelőtlen is, ő maga nem lesz az. Én magam is személyes döntésem alapján jöttem le 2014-ben a listáról, mert láttam, hogy az a Fidesz kétharmadához vezet. Ma látni lehet, hogy ha nincs koordináció, az a Fidesz kétharmadához vezethet. Minden egyes jelölt személyes felelőssége is, hogy meghozza ezt a döntést. Senki nem bújhat a pártja mögé, senki nem bújhat el a felelősség elől a pártja döntésére hivatkozva. Aki azt álítja, hogy azért nem léphet vissza, mert a pártja nem engedni, az nem önálló akarattal rendelkező, nem érted politizáló, a döntéseiért felelősséget vállaló képviselő lesz az országgyűlésben, hanem éppen olyan gombnyomogató birka, mint akik a Fidesz-frakcióban ülnek ma. Egy rendszer kiszolgálója, aki nem téged képvisel, hanem a pártja érdekeit.Írj a képviselőjelöltednek, hogy nézzen a tükörbe, egyedül, ő maga. Írj a pártod vezetőjének, hogy járjon el felelősségteljesen.Rengetegen írtatok nekem levelet az elmúlt hetekben, hogy ne lépjek vissza, mert bent szeretnétek látni az országgyűlésben április 8. után. Nektek is van egy jó hírem! Az Együtt listáját vezetem, így ha ez Együtt listájára szavaztok április 8-án, bent leszek biztosan!Ezt tedd, ha engem szeretnél bent tudni!

Gepostet von Juhász Péter am Samstag, 24. März 2018