Jelenlegi hely

Jönnek a másfajta eszközök

A globalista erők nyilvánvalóan csalódtak a magyarországi ellenzékben, miután az képtelennek bizonyult rá, hogy megállítsa az Orbán-kormányt. Úgyhogy most jönnek a másfajta eszközök, a külföldről irányított csoportok, a mozgalmi elemek, a tüntetések. Új személyeket keresnek, akiket először a mozgalomban próbálnak ki, hogy aztán ezekből az emberekből új pártvezéreket próbáljanak kinevelni – nyilatkozta a Demokratának Fricz Tamás.

A politológus címlapinterjúnkban azt mondta: a magyar ellenzék nem találja az ellenszerét annak, hogy a Fidesz 2002-től a társadalom széles rétegei felé épített szövetséget.

Hozzánk menekültek

A migrációs válság kezdete óta folyamatosan nő azoknak a nyugat-európaiaknak a száma, akik végső elkeseredésükben elhagyják szülőföldjüket, és a biztonságos jövő reményében Magyarországra költöznek. Beszélgettünk néhányukkal, hogy megtudjuk döntésük pontos okát, illetve azt, hogyan érzik magukat új otthonukban, mit gondolnak hazánkról, Orbán Viktor miniszterelnökről, a kormánypolitikáról, a Fidesz–KDNP győzelméről és az unió ellenünk irányuló támadásairól.

Húsz év után robbant a bomba

Múlt héten gyanúsítottként hallgatták ki Fenyő János 1998-as megölésével kapcsolatban Gyárfás Tamást. A történet most még meglehetősen zavaros: egyelőre csak egy hangfelvételről hallani bizonyítékként, amit viszont tavaly ősszel maga Gyárfás Tamás juttatott el a hatóságoknak. Bűnpártolás bűntette miatt gyanúsítottként hallgattak ki egy volt főügyészt is, és a sajtóban felbukkant Tasnádi Péter…

Otthon az otthontalanságban

Ukrajna két lehetőséget hagyott nekünk, kárpátaljai magyaroknak: vagy teljesen elukránosodunk, vagy elmenekülünk – véli Lőrincz P. Gabriella költő, író. A kortárs kárpátaljai irodalom vezéregyéniségével új válogatáskötete mellett a soha el nem fogyó reményről és a bátor fiatalokról is beszélgettünk.

A Demokrata legfrissebb száma április 25-től kapható az újságárusoknál.