Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

Hosszabb technikai szünet után, csütörtök óta, ismét működik a Civil Összefogás Fórum (CÖF) Facebook-oldala.– Az elmúlt napokban számtalan álhír, csúsztatás jelent meg a sajtóban a Civil Összefogás Fórum kapcsán. A CÖF–CÖKA vezetése ezért úgy döntött, hogy ismét aktiváljuk a közösségi oldalt – mondta a demokrata.hu-nak ifjabb Lomnici Zoltán, a CÖF jogi kabinetjének vezetője. – Úgy gondoljuk, a nemzeti erőknek is van joguk az önvédelemhez. Erős üzenetet szeretnénk közvetíteni minden olyan balliberálisnak, aki ezt a jogot elvitatja, kétségbe vonja, hogy ezt rosszul teszi. A Civil Összefogás Fórum is, ezen önvédelmi jogával élve, fellép a rágalmakkal, a nemtelen támadásokkal szemben. Fontosnak érezzük, hogy különösen most, a választási időszakban résen legyünk, mert tudjuk, mi történt, ha a nemzeti oldal nem volt elég óvatos: akkor jöttek a Kun Bélák, a Rákosik, később a Horn Gyulák vagy a Gyurcsány Ferencek. Mi hiszünk a szeretet és az összefogás erejében, ennek mentén szeretnénk, ha a nemzeti civilek Facebook-oldala aktív közösség lenne.

Lomnici Zoltán hozzátette: miközben a Soros-féle szervezetek súlyos milliárdokat kapnak működésre, az egyik állami cég úgy ítélte meg, hogy méltónak tartja támogatásra – nem közpénzből – a CÖF civil, a külföldi nyomást ellensúlyozó kampányát. Ez az összeg nyilvánvalóan nem volt egy lapon említhető azokkal a milliárdokkal, tízmilliárdokkal, amiket ide, Magyarországon működő szervezeteire összpontosít George Soros.

– Nagyon fontos, hogy természetesen az MVM-től kapott pénz nem az aktivistáknak ment, nem is a szóvivőknek, akik önkéntesen végzik a feladatukat, hanem a külföldi, nemzetellenes nyomást ellensúlyozó civil kampányra fordította a CÖF. Bízunk benne, hogy a jövőben is lesznek olyanok, akik méltónak találnak a támogatásra bennünket, nemzeti civileket, akik külföldről, nemzetellenes csoportoktól egyetlen fillért sem fogadunk el – nyilatkozta Lomnici Zoltán.

–b–, demokrata.hu

A CÖF Facebook-oldala ide kattintva érhető el