Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) felszólítja a Jobbik képviselőit és tisztségviselőit, hogy ne használják kampánycéljaikra a független számvevőszéket, valamint tartózkodjanak az alaptalan rágalmazástól.

Az ÁSZ az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében a Jobbik frakcióvezetőjének napközben tartott sajtótájékoztatójára reagált, amelyen Volner János ismételten törvénytelennek nevezte a számvevőszék tiltott pártfinanszírozásra hivatkozó szankcióját, és közölte, pártja a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordul, hogy jogorvoslatot kérjen.

„Kampánycéljai érdekében ismét valótlanságokat híresztelt a Jobbik Magyarországért Mozgalom frakcióvezetője” – fogalmaz az ÁSZ, majd aláhúzzák, a Jobbik ellenőrzésekor a törvényi előírások maradéktalan betartásával jártak el.

A számvevőszék szerint Volner János kijelentése azért is érthetetlen, mert a Jobbik elnöke határidőben megküldte intézkedési tervét az ÁSZ-nak.

Emlékeztetnek, az ÁSZ január 8-án hozta nyilvánosságra a Jobbik ellenőrzéséről szóló jelentését, amelyben megállapították, a párt a 2015-2016-ban nem biztosította a számvevőszéki ellenőrzés program szerinti lefolytatását, ezáltal nem igazolta a közpénzekkel való átlátható és elszámoltatható gazdálkodását. Az ÁSZ hatósági kockázatjelzés alapján feltárta továbbá, hogy a Jobbik 2017 első félévében működéséhez a jogszabályt megsértve, tiltott vagyoni hozzájárulást fogadott el – tették hozzák.

A számvevőszék hangsúlyozta, az ÁSZ nem hatóság, nem rendelkezik szankcionálási jogkörrel, ezért nem szab ki semmilyen büntetést, jogosítványaik arra terjednek ki, hogy a párttörvény előírásai alapján megállapítsa, a pártok mennyi tiltott támogatást fogadtak el.

A megállapított tiltott támogatás jogkövetkezményeit nem az ÁSZ, hanem a törvényi előírások határozzák meg, annak érvényesítése pedig a törvényben meghatározott hatóságok kizárólagos jogköre – emlékeztetnek.

Az ÁSZ közleményében kitér arra is, hogy mindent megtettek annak érdekében, hogy az ellenőrzés a program szerint lefolytatható legyen, az adatszolgáltatás szempontjából pedig a törvényi előírások szerint jártak el. A Jobbik azonban a bekért dokumentumok teljességét és hitelességét bizonyító nyilatkozatot sem adta át, az ÁSZ az ellenőrzés akadályozása mellett készítette el a jelentését – közölték.

A számvevőszék emlékeztetett arra is, hogy az ellenőrzés időszakában a pártnak lett volna lehetősége bármilyen a gazdálkodását érintő dokumentum hivatalos formában történő átadásra, ám ezt a Jobbik nem tette meg.

Az ÁSZ emellett újfent felhívta a figyelmet arra, hogy ők a politikától függetlenül működnek, nem vesznek részt a politikai kampányküzdelmekben, ellenőrzési tevékenységük során pedig nem mérlegelnek politikai szempontokat. „Az ÁSZ számára nem léteznek ellenzéki, vagy kormánypártok, kizárólag ellenőrzött szervezetek vannak, amelyek gazdálkodását a törvényi előírások szerint ellenőriznie kell” – fogalmaznak.

Megjegyzik, az ÁSZ a magyar jogállamiság egyik legfontosabb garanciális intézménye, így a minden alapot nélkülöző, de az Állami Számvevőszékkel szembeni közbizalom aláásására alkalmas kijelentések, az ÁSZ jó hírnevét sértő politikai nyilatkozatok és valótlanságokat tartalmazó közlések a magyar demokratikus jogállam alapjait veszélyeztetik.

MTI