Ismét innovációs verseny diákoknak

Főképp a természettudományok, az információtechnológia és a műszaki tudományok területéről vár pályaművelet a Magyar Innovációs Szövetség, mely az Emberi Erőforrások Minisztériumával, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatallal és a közmédia tudományos és ismeretterjesztő M5-ös csatornájával partneri együttműködésben immár 27. alkalommal hirdette meg az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt.

A hivatalos beharangozón Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára azt mondta, hogy a magyar kormány a kutatásra és fejlesztésre fordított forrásokat a nemzeti össztermék jelenlegi 1,2 -1,3 százalékáról 1,8 százalékra akarja emelni 2020-ra, a folytatódó Nemzeti Kiválósági Programra pedig idén 4 milliárd forint jut.

Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnöke a kreatív tehetségek felkutatását nevezte meg célként, hangsúlyozva, hogy a problémafelvetés nem elég, a megoldások megtalálása a lényeg. Hangsúlyozta, hogy Magyarországon minden feltétel adott a kiemelkedő tudományos és műszaki teljesítményekhez. Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke, az első Orbán-kormány egykori oktatási minisztere, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi vezetője az innováció fogalmát elemezte, kitérve annak okára, céljára, kockázataira, várható társadalmi hatásaira, Dér Ágnes, az M5 csatorna igazgatója pedig a közmédia tematikus adójának jelmondatára hívta fel a figyelmet: többet tudni jó.

A rangos megmérettetés korábbi díjazottjai közül többen komoly eredményeket értek már el a nemzetközi tudományos életben, a tavalyi második helyezett Szegedi Melinda másodéves budapesti középiskolás aranyérmes lett idén a Hangcsouban megrendezett 32. Kínai Ifjúsági Tudományos és Technológiai Innovációs Versenyen, a székesfehérvári Molnár Áron és a marosvásárhelyi Puskás Dávid pedig az Európai Unió 2017. évi Fiatal Tudósok versenyének különdíját nyerte el.

A 2017-2018-as tanévre szerdán meghirdetett 27. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen egyénileg vagy két fős csapatokban indulhat minden 1997. október 1. és 2004. augusztus 31. között született akár magyarországi, akár határon túli magyar fiatal, aki még nem kezdte meg felsőfokú tanulmányait. Pályázni műszaki, természettudományi, környezetvédelmi, informatikai és matematikai területről lehet bármilyen innovatív alkotással, találmánnyal, kutató vagy fejlesztő, illetve tudományos munka eredményével, továbbá bármilyen más megmérettetésre készített tematikus pályaművel, műszaki alkotással. Ugyancsak lehet pályázni a National Instruments myDAQ nevű termékének újszerű, eddig nem alkalmazott vagy publikált mérési vagy adatgyűjtési eljárásának kidolgozásával, illetve gyakorlati feladatok megoldására irányuló alkalmazással. A versenyen emellett bármilyen egyéb versenyre vagy pályázatra készített pályamunkával, ill. műszaki alkotással is részt lehet venni.

A nevezőknek a pályamű maximum két oldalas, a témát, a megoldási javaslatot, az elérendő célt, a megvalósítás módját, valamint a személyes adatokat, elérhetőségeket tartalmazó vázlatát kell eljuttatniuk e-mailben 2017. november 28-án 15 óráig beérkezően a Magyar Innovációs Szövetséghez ([email protected], +36 1 430 3330, 1116. Budapest, Fehérvári út 108-112, www.innovacio.hu) A díjazottak ösztöndíjat nyerhetnek, a legjobb határon túli pályázó a Magyar Innovációs Szövetség százezer forintos ösztöndíját is megkapja. Az 1-3. díjjal elismertek emellett 30 többletpontot is kaphatnak felsőfokú felvételijük során.

Á.B.