Az atv.hu birtokába került egy momentumos belső levél, amelyben Fekete-Győr „Fegyőr” András hirdeti meg a 3 százalékos párt új stratégiáját. A levél szerint a párt célja, hogy újra ők tematizálják a közéletet. Ennek egyik pontja, hogy diákok gerillaakcióit is támogatnák – írja az ATV weboldala.

Fotó: Warner Bros. Pictures, szerk.: demokrata.hu

A levélben Fegyőr visszasírja 2017-es NOlimpia nevű kampányukat, amely oda vezetett, hogy Magyarország hosszú időre elesett az olimpiarendezés lehetőségétől. A 3 százalékos párt elnöke szerint utoljára az álomgyilkos kampány során voltak annyira proaktívak, hogy az ő „témájuktól zengett az egész magyar közélet”. A következő időszakban ismét tematizálnák a közbeszédet.

A levél tudni véli, hogy a magyarok egyik legnagyobb problémája nem más, mint az oktatás. A Momentum elnöksége által megalkotott hosszú távú stratégia három pont alapján épül majd fel, vagyis „három fronton fognak benyomulni a témába, és magukévá tenni”.

  1. Társadalmi építkezés („Dumbledore serege” – erről lásd keretes írásunkat)
  2. Politikai akciók
  3. Iskolai és egyetemi hangulatkeltések

Az első pont szerint a párt létrehozna egy „rendszeren kívüli önképző hálózatot”, ahol informatika, vitakultúra, állampolgári ismeretek témákban képeznék magukat és a csapatmunkát gyakorolnák. A levél szimulációkat is említ.

A második pont szerint követelésekkel és politikai akciókkal mennének neki a törvényesen megválasztott kormánynak, kipécézve a politikai kinevezetteket és „az oktatási rendszer rabszolgatartóit”. A harmadik pont pedig így szól: „Hátteret és erőforrást biztosítunk alulról, diákok és hallgatók által szervezett gerilla akcióknak.”

A levél sorait Fegyőr így zárta: „Addig fogjuk ütni a rendszert, amíg össze nem roppan!”.

A Dumbledore Serege elnevezéssel Fegyőrék a Harry Potter-sorozatra utalnak. Akik nem olvasták a Harry Potter-regényeket, azok számára összefoglaljuk, mivel is állítja párhuzamba magát a Momentum kígyóvállú legénysége.
A Harry Potterben a Dumbledore Serege (DS) egy titkos diákszervezet. A csoport a nevét Albus Dumbledore-ról, a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola népszerű igazgatójáról (a regények egyik pozitív hőséről) kapta. A szervezet a gonosszal szemben való védekezésre készíti fel a tagokat titkos gyűléseken, ahol a sötét varázslatok kivédését gyakorolják a résztvevők: a főhős Harry Potter és barátai, iskolatársai.
A Momentum interpretációjában alighanem Fegyőr lenne maga Harry Potter, a szeánszok szervezője, vezére, kis barátai pedig a sereg tagjai. A fő gonosz, Voldemort pedig csak Orbán Viktor lehet, elvégre az ellenzék olvasatában minden rosszról ő tehet.
demokrata.hu