Ismét indítványozta az ügyészség a pénteken este őrizetbe vett Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a főügyészség indítványa szerint a képviselőjelöltként szerzett mentelmi jog, amely miatt az előzetes letartóztatást meg kellett szüntetni, nem eredményezett változást azokban a körülményekben, amelyek az előzetes letartóztatást indokolják.

Így továbbra is fennáll Czeglédy Csabával szemben a több mint 6 milliárdos bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntettének megalapozott gyanúja, valamint a szökés, elrejtőzés, az eljárás meghiúsítása, valamint a bűnismétlés veszélye.

A Csongrád Megyei Főügyészség január 26-án újabb nyomozásra jelölte ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóság Csongrád Megyei Vizsgálati Osztályát. Az eljárásban újabb elemként az öttől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett gazdasági csalás bűntettének megalapozott gyanúja merült fel. A mentelmi jog felfüggesztését és a gyanúsított őrizetbe vételét követően ezen újabb bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt vonta felelősségre Czeglédy Csabát a NAV.

Az adócsalás miatt már korábban jogerősen elítélt Czeglédy Csaba előzetes letartóztatásának ügyében a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója hétfőn dönt – tudatta a csoportvezető ügyész.

Czeglédy Csaba és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt folyik büntetőeljárás. A gyanú szerint a Czeglédy Csaba vezetésével létrejött bűnszervezet 2011 és 2017 között olyan céghálózatot alakított ki, amely diákmunka közvetítéssel foglalkozott. Céljuk az volt, hogy a bűnszervezet élén álló és a Human Operator Zrt.-hez köthető személyek, az azt követő szinten lévő közvetítő cégek, illetőleg a céghálózat alján levő és strómanok által vezetett kilenc iskolaszövetkezet segítségével a diákmunka közvetítése után járó közterhek megfizetését elkerüljék. A gyanú szerint a bűnszervezet 6,294 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek azzal, hogy az iskolaszövetkezetek az általános forgalmi adót, illetve a személyi jövedelemadót nem vallották be, vagy ha be is vallották, azt nem fizették meg.

A politikust független képviselő-jelöltként csütörtökön délután vették jogerősen nyilvántartásba a Vas megyei 1-es számú választókerületben. Ezért az ügyészség döntött a nyomozás felfüggesztésesről, megszüntette a gyanúsított előzetes letartóztatást. Miután a legfőbb ügyész indítványára a Nemzeti Választási Bizottság jogerősen felfüggesztette az országgyűlési képviselőjelölt mentelmi jogát, az ügyészség a nyomozás folytatását rendelte el.

Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő, ügyvédként az MSZP és a DK is jogi képviseletét is ellátta több ügyben.

MTI