A fejlett világ egésze azzal küzd, hogy nem születik elég gyermek. Ami nem jellemző máshol, az a válaszunk: mi azt mondjuk, foglalkozzunk érdemben ezzel a problémával, nézzük meg az okait annak, miért van negyedik évtizede demográfiai válság Magyarországon, és ne kívülről próbáljuk pótolni azt, ami belülről hiányzik, és ami belülről is pótolható lenne – mondta a Demokratának Novák Katalin.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkárával a kormány gyermekvállalást támogató intézkedéseiről, a „digitális immunrendszerről” és arról is beszélgettünk: mi a véleménye azzal kapcsolatban, hogy egyesek arra biztatják a fiatalokat, minél előbb menjenek külföldre, mert itthon úgysem találják meg a számításaikat.

Lapunkban emellett elemezzük az osztrák választások eredményét, riportot olvashatnak arról, hogy érzik magukat, miképpen látnak bennünket a Budapesten letelepedett arabok, afgánok és fekete-afrikaiak, valamint foglalkozunk a mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségekkel és veszélyekkel.

A Demokrata október 18-tól kapható az újságárusoknál.