A haza semmivel sem pótolható értéket jelent mindannyiunk számára – hangsúlyozta a honvédelmi miniszter az augusztus 20-i katonai tisztavatáson tartott köszöntőjében, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.

Fotó: MTI, Kovács Tamás


Fotó: MTI, Kovács Tamás

Simicskó István kiemelte: amíg vannak ilyen magyar fiatalok, akik a katonai hivatást választják, és esküjük szerint akár életüket is feláldoznák az ország védelmében, „addig van nemzeti jövőnk”.
    
A miniszter kitért arra, hogy az államalapítás ünnepe keresztény hitünk ünnepe is egyben. Úgy fogalmazott, csak az a keresztény hit, amelyet Szent Istvántól kaptunk, vihet előre minket.
    
Simicskó István megjegyezte: úgy tűnik, hogy „Brüsszel feladja hitét, elveszíti fundamentumát”.
    
A tárcavezető azt hangsúlyozta: ahhoz, hogy gyermekeink, unokáink számára megerőrizzük Magyarországot, s magyarként élhessenek itt, meg kell védeni az ország határait, fel kell lépni az olyan veszélyek ellen, mint a tömeges illegális bevándorlás, a terrorizmus – szögezte le.
    
A miniszter kitért arra, hogy az államalapító Szent Istvánt még a keleti ortodox egyház is szentként tisztelte, ez is mutatja, milyen maradandót alkotott. Felidézte: fiához, Imréhez írt intelmeivel a mai nemzedéknek, magyarságnak is utat mutat. Az első három intelem a hit fontosságáról, annak megtartásáról szól, míg a negyedik a vitézekről, katonákról, akik védelmezik a hazát – fejtette ki Simicskó István, kiemelve: valamennyi korban meg kell becsülnünk katonáinkat.
    
A honvédelmi miniszter az esküt tevő tiszteknek elmondta: a magyar kormány felismerte, hogy elengedhetetlen a honvédség szellemiségében, harcedzettségében, védelmi képességében való megerősítése. Ez a munka megkezdődött, a Magyar Honvédség mintegy 25 év után ismét a fejlődés útjára lép – jelentette ki Simicskó István.
    
Idén 92 honvédtisztjelölt tette le katonai esküjét. Ennek részeként, folytatva a 2011-ben újraindított ludovikás hagyományt, fogadalmukat kardrántással, „a hazáért mindhalálig!” felkiáltással erősítették meg.
    
A katonák ünnepélyes avatását Áder János államfő, Simicskó István, Benkő Tibor vezérkari főnök, valamint kormányzati, állami és katonai szervezetek, a diplomáciai testület képviselői mellett – az esős idő ellenére – több száz érdeklődő nézte végig.

(MTI)